Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2009. július 31., péntek

3.132 - Kovács Endre: Tüntetés a kórházért Egerben, 2009. augusztus 1.

Feladó: Kovács Endre
Dátum: 2009. július 31. 19:53
Tárgy: Tüntetés a kórházért Egerben
Címzett: Kutasi József


BARÁTOK, SORSTÁRSAK, NEMZETI GONDOLKODÓK!

 

NEM NÉZHETJÜK TÉTLENÜL, HOGY SÓS TAMÁS ÉS 20 DESPOTÁJA HÜLYÉRE VEGYEN BENNÜNKET.

AZÉRT A MOCSOK ARROGÁNS MAGATARTÁSSAL KÍSÉRT RABLÓPRIVATIZÁCIÓÉRT, AMELYBEN IDEGEN ÉRDEKELTSÉG KEZÉRE JÁTSZOTTÁK AZ EGRI KÓRHÁZAT, RÁCS MÖGÖTT LENNE A HELYÜK.

A HOSZPINVESZT BULI MEGBUKOTT!

MOST MÉGIS SÓS DESPOTÁI VEZETIK ORRUKNÁL FOGVA A KÓRHÁZ MELLETT KIÁLLÓKAT.

FEL KELL MUTATNUNK A LEGSZÉLESEBB ÖSSZEFOGÁST. A TELJES JOBB OLDAL  ÉS A NEMZETI SZUVERENITÁS EGYSÉGÉT ÉS FÉLREÁLLÍTANI A MÓDSZERTANI BOLSEVIKOKAT.

MOST, EZEN A DEMONSTRÁCIÓN EGYSÉGÜNKET KELL JELEZNI, HOGY KÉT ÉVES HARC UTÁN SEM ADTUK FEL, HOGY A 21 DESPOTA TÁVOZZON A TÖRTÉNELEM SÜLLYESZTŐJÉBE.

FÉLSZÁZ TÖRTÉNELMI LOBOGÓVAL VESSZÜK KÖRÜL A KÓRHÁZAT. LEFOGLALJUK ÉS VISSZAADJUK AZOKNAK, AKIKET AZ MEGILLET: A KÓRHÁZ UTCÁRA KERÜLT FÉLEZER DOLGOZÓJÁNAK ÉS VÁROSUNK, MEGYÉNK LAKÓINAK.

EZÉRT LEGYETEK OTT ÉS EGYÜTT BIZONYÍTSUK: NEM VETTÜK LE SZEMÜNKET RÓLUK ÉS TUDASSUK VELÜK:KÖZELEG AZ ELSZÁMOLTATÁS IDEJE.

  A DEMONSTRÁCIÓ IDŐPONTJA: 2009. AUGUSZTUS 1. SZOMBAT REGGEL 8 ÓRA

HELYSZÍN: EGER, KÓRHÁZ PIAC TÉRI BEJÁRÓJA

 
 
**

ELÉG VOLT

A SÓS ELVTÁRSI MUTYIBÓL

LEFOGLALJUK
A

KÓRHÁZAT

 

LEGSZÉLESEBB NEMZETI ÖSSZEFOGÁSSAL



FÉLSZÁZ TÖRTÉNELMI LOBOGÓVAL


Időpont: augusztus 1.(szombat) reggel 8 óra

Helyszín: Kórház, Piac téri bejáró

 

MINDENKIT SZERETETTEL VÁRUNK

KISGAZDÁK, TÖRTÉNELMI VITÉZI REND, FORRADALMI EMLÉKBIZOTTSÁG, KÓRHÁZMENTŐK, 22 CIVIL SZERVEZET



3.131 - Magda Ebergényi Németh: Földindulás

Feladó: Magda Ebergényi Németh

Dátum: 2009. július 30. 13:13
Tárgy: Földindulás
Címzett: Kutasi József


Földindulás

Üzentek a hegyek,
hogy még meddig várjanak?
Meddig uralkodik,
szívünkön a kárhozat?
Arany búza helyett nem
nő már csak konkoly,
nem kapunk csak halált
majd az utókortól!
Azt zúgták a hegyek,
vizet fakasztanak,
gyöngyös áradattal
tisztára fodroznak.
Süvöltött a szél is,
ő sem marad nyugton,
nagy viharral tisztít
meg az árulóktól.
Morgott a Föld mélye:
Kárpátok minden kincse
itt marad örökre!
Nem termett az gaznak,
a bérlő csak orgazda!
Üzentek a hegyek,
őrizzük a tudást,
idegen-szívűek
gyalázták e hazát!
Mocskolják és élik,
népét elítélik,
aki a szállás-gazda,
az került cselédsorba!
Emberöltők múltak
súlyos kárhozatban
s nem mozdul e nép
furcsa kábulatban.
Röstelli bűneit, de
elméje uralva,
nem hiszi mégsem,
hogy állattá lett fokozva!
Üzennek a hegyek,
nem sokáig várnak,
feleszméltek majd a
földindulásra!

3.130 - Magyarország legnagyobb rendezvénye a magyar emberek akaratából: A Magyarok Országos Gyűlésének programjai

Szórólap 2. oldal

Szórólap 1. oldal

3.129 - Czeglédi N. József: Már sok sületlenséget láttam, olvastam, de ez majdnem tetőzi azokat...

Feladó: Czeglédi N. József

Dátum: 2009 július 30. 14:00
Tárgy: Már sok sületlenséget láttam, olvastam, de ez majdnem tetőzi azokat…
Címzett: Kutasi József

Kedves József,

Már sok sületlenséget láttam, olvastam, de ez majdnem tetőzi azokat…. Mielőtt egy ilyen „kétes”, lásd Vass Istvántól, leközölne valamit, kérem tájékozódjon, hogy merül is fúj a szél ? Igazán nem szolgál az Ön hírének, ilyen anyag közlése… Kérem….

Tiszt…l

jnczeglédi


Kedves Mindenki,

Utalva a fenti levelekre, s arra, amit mi hatan, a „ló szájából hallottunk”, ott Bösztörpusztán, ez a ’tárgy’ unós-untalan felvetődik a mi társadalmunkban. Nem értem az egészet! Ha, mi, magunkat, gondolkodó embereknek valljuk, akkor nálunk a kimondott SZÓ mit jelenthet?  Ha, mi, értjük is azt, amit hallunk, mert a mondó szavahihetőnek tűnik, de később kételkedni kezdünk a hallottakban, akkor, kérem, az ítélő képességünkkel, a bennünk lévő kételkedéssel, az oly sok csalódás okozta cinikus énünkkel van baj!

A magam részéről csak azt jegyzem meg, hogy eddig, amit én e Szövetségben hallottam, tapasztaltam és felfogtam, mint indító érveket igazolandó a tevékenykedéseit, semmi olyat nem találtam, ami mellett ne tudnék kiállni. Tovább megyek, Hál’ Istennek, eddigi élettapasztalatom után, mondhatom, hogy nincs  e m b e r i  tökéletesség.

Ezért javaslom, hogy az időnket ne a meglévő valami bírálatával töltsük ki, hanem, ha ÚGY érezzük, hogy azt a valamit, valahogyan  j o b b á  tudom tenni, akkor cselekedjünk és ne a szájunk járjon. (bocs’ az erős szavakért) Hisz nincs olyan valami a világon, amit valaki ne tudna illetni egy bíráló/ Kétkedő megjegyzéssel. Felnőtt személyek vagyunk, tudnunk kell, hogy mit is akarunk! A felkínált Szövetség soha nem lesz hibátlan, mert emberek alkotják azt. Nekem, úgy vélem, csak az a dolgom, hogy az ehhez fűzött reményeimet, reményeimből minél többet tudjak megvalósítani. Az arabok azt tartják, hogy mindig lesznek a sivatagban kutyák, amik a haladó karavánt ugatni fogják. Én inkább haladok…

Ezt kellett, visszhangként, leírnom a fent idézet „hírekre”.

Tiszt…l

jnczeglédi  


3.128 - Tejfalussy András: Dr. Papp Lajos felkérése az ásványi anyag pótlási szívműködést is rontóra módosítók elleni nyilvános fellépésekre

Feladó: András Tejfalussy

Dátum: 2009 július 30. 15:19
Tárgy: Dr. Papp Lajos felkérése az ásványi anyag pótlási szívműködést is rontóra módosítók elleni nyilvános fellépésekre
Címzett: Kutasi József


Tisztelt Hölgyek és Urak! Morvai Krisztina részére is szól a mellékelt, magyar népet kiirtási bűnjel gyüjtemény! Ha figyelmen kívül hagyják, nem hiszek sem benne, sem a Jobbikban! Verőce, 2009. 07. 30. Tejfalussy András

http://jozsef-kutasi.de/blogger/3128.jpg

3.127 - Kata: Ezt már nem tudom tolerálni

Feladó: Kata
Dátum: 2009. július 30. 15:21
Tárgy: Lemondó levél
Címzett: Kutasi József



Kedves Kutasi József!

Szomorú vagyok, hogy erre a lépésre kényszerülök, mert hosszú idő óta örömmel vártam a híradásait, de az utóbbi időben változott a hangja. Úgy veszem észre, hogy egyértelműen a jobboldal szétzilálására törekszik. Ezt már nem tudom tolerálni. Tehát erre a címre:
........@gmail.com nem kérek küldeményeket.

Üdvözlettel

Kata

Kutasi József válasza:

Háttérben, családon belül dolgozok! Engem senki nem támogat és nem ad egy darab vasat sem. Azt a kis pénzt abból a kevés nyugdíjamból vesszem el, ami erre a feladatra szükséges. Ez így jó, mert senkihez nem kötöm magamat, és mindig igazságos, becsületes, független, semleges és önálló, voltam, vagyok, és maradok.

Kormányi, állami, politikai, egyházi, önkormányzati, alapítványi, társulati, vagy civil szervezeteknek, tagja nem vagyok és nem is szimpatizálok velük.  Nem tartozok a Médiához, internet figyelőkhöz, ügynökökhöz, titkos szolgálatokhoz, kémekhez, besúgókhoz, vagy fizetett spiclikhez.

3.126 - Schuster Lóránt: FRONT 2009.július-augusztus

Feladó: Lóránt Schuster
Dátum: 2009. július 30. 18:13
Tárgy: FRONT 2009.július-augusztus
Címzett: Kutasi József



http://jozsef-kutasi.de/blogger/3126.jpg


Melléklet:

FRONT 2009.július-augusztus-címlap.pdf (196 KB)
FRONT 2009.július-augusztus-vezércikk.pdf (124 KB)

3.125 - Csodaszarvas szobor megalkotása

Feladó: Susan Tomory
Dátum: 2009. július 30. 19:52
Tárgy: Csodaszarvas szobor megalkotása
Címzett: Kutasi József



Kedves Kutasi József!
Köszönettel nyugtázom megtisztelő és értékes hírleveleit!
A napi politikával ellentétben, a Maga hírei mindig valami büszkeségre serkentő, jó hírt tartalmaznak, mint most Wass Albert szobrának felállitása -- már másolati példányszámban is.

Ezzel kapcsolatban jutott eszembe, hogy talán Dr. Kolozsy Sándor művész urat érdekelné a régóta személyes és nemzeti ügynek tekintett, Csodaszarvas szobor megalkotása?  E levélben megadott villámlevél címére elküldöm neki a tervezetet. Itt nem tudom, hogy lehet-e mellékletet küldeni, tekintettel, hogy olyan sok cím van feltüntetve.

Ismételten köszönöm leveleit.
Szeretettel
Tomory Zsuzsa

3.124 - Magyarok Országos Gyűlése: Szerződjünk együtt újra a nemzet megtartásáért és felemeléséért!

3.123 - Dobrotka Béla Kaposvár, 2009. július 30: Nekem teljesen mindegy ki mit mond rá egészen addig, amíg én ezt így érzem, látom és tapasztalom.

A Magyarok Szövetsége jelene és jövője

Mint minden ember fejében a gondolatok születnek a kimondott és abból született ki nem mondottakból. Sokan támadják - védik Vukics Ferencet, hogy ez az ember ki és hol tanít, mit gondolnak mások róla stb.

Igaz először én is a megszeppenők táborába sodródtam, mert az előítélet él mindenkiben a sok csalás és becsapás következményeként. Úgy nőttünk fel, ami igaz volt arról suttogni kellett, nehogy bajunk legyen abból - amit apánk és nagyapánk igazságnak mondtak, de nem ismerte el az akkori politikai elit.

Azt használják ki most, hogy a suttogás, akkor az igazságról szólt, a módszert alkalmazzák, de a hazugságra!

Vukics Ferenc elsősorban nálam - ember. Aztán a tettei által határozom meg, hogy milyen ember. Nálam egy jelzőt kapott - jó ember. Ennek van még fokozata és a tettei alapján - tettre kész jó ember.

Nekem teljesen mindegy ki mit mond rá egészen addig, amíg én ezt így érzem, látom és tapasztalom.

Mi lehet a gond egy külső, mondjuk ki - az ellenfél szemével, Vukics Ferencről és a Magyarok Szövetségéről.

Veszélyes ember ez a Vukics Ferenc, veszélyes, mert ért a hadisághoz, nem kicsit az egyszer biztos! Elég lenne, ha Vukics Ferenc - csak - egy egyszerű politikusi adottságokkal lenne megáldva s ezzel az ellenfelek sem látnának benne erőt.

Nemcsak fizikai ereje van, de ráadásul beszédkészsége is megvan. Ezt arra használja és arra tudja használni, ami nekünk jó. Nekünk a Magyarok Szövetsége jó, mert az egységet, az összefogást tűzte ki céljául a Magyar Nemzet felemelkedésére.

Kinek áll érdekében, hogy a Magyar Nemzet erős egyéniséget kapjon?

500 éve senkinek, ezt tudhatjuk, mert azóta döngölnek bele minket saját anyaföldünkbe módszeresen és kitartóan.

Lett egy Horthynk, akit elhallgatnak manapság, holott egy ilyen karizmára van szükségünk....ő is értett a hadászathoz.....ráadásul nagyon-nagyon sikeres is volt....gyalázatos Trianon és a világháború után 17 év alatt Európa vezető államai közé emelte Magyarországot 3. legerősebb pénzt csinált. Ezek makacs tények. Esetleg a zsidóság is elismeri és tiszteli Horthy Miklóst, mert megmentette őket. Igen, de ezt is elhazudta az akkori politikai elit s a mostani miért hallgat erről is?

Ha én a Magyarok ellen szeretnék tenni, akkor nekem Vukics Ferenc sajnos nem felel meg, mert erős is, ért a hadi tudományokhoz, nagyon képzett és ráadásul rohadtul szereti Nemzetét és Istent is viszonzással, szereti.

Ha Magyar Nemzet ellen szeretnék tenni, akkor nekem a megvehető politikusok kellenek (külföldön iskolázom be a gyerekét, akikből lesz majd egy politikusi elit, betöltve kormányzói és ellenzéki szerepet s ezzel uralhatom a kiválasztott nemzetet - Magyarországot - felvásárlási céllal), mert semmihez sem értenek s ezáltal kiszolgáltatott vezetők nélküli Nemzetet kapnék a kezembe és valljuk be, ezen az úton haladt eddig Magyarország, Horthy utáni időszaktól számítva - napjainkig.

A Magyarok Szövetsége nemkívánatos mindazoknak, akik eladták (volna) Magyarországot! Se a kormánypártnak se az ellenzéknek. Miért nem áll mellénk a politika és miért határolódunk el a politikától? A válasz egyszerű, mert az a helyzet ahova sodrottunk, csak és kizárólag a politikának - politikusoknak tudható.

Az egyház is kinyilatkoztat, hogy nem támogatja a Magyarok Szövetségét, mert kápolnát mer építeni (nem rombolni, hanem építeni) Bösztörpusztán az egyház hozzájárulása nélkül. A Teremtő Istenünk szeretetét és fia Jézus a megváltó urunk szeretetét meg sem említik vele együtt SzűzAnyánkat sem, de a papi és az egyházi szeretetet azt igen - elszomorító az egyház képviselőinek hozzáállása. Természetesen nem foglalunk állást ezzel szemben, mert Isten erejét segítségét kaptuk és kapjuk mindvégig. Nem véletlen, hogy az egyház kitermelte a reformációt és megannyi felekezet akik eltávolodtak az egyháztól és erősebben közeledtek Istenhez.

Horthy Miklós és Vukics Ferenc? Nekem tetszik ez a párosítás. Nem szeretnék senkit érdemtelenül az elöljáróim közt tudni.... de aki megérdemli, annak ott a helye.

Beszéltem az országban elismert emberekkel és vegyesen kérdeznek. A kérdések üzenete a Magyar Nemzet valós vagy valótlan féltése - nem teszek különbséget a céljaikban, mert engem nem a hordószónokok szavai győznek meg, hanem a tettek.

Minden kérdezőnek azt mondom, hogy nem Vukics Ferencről szól a Magyarok Szövetsége. Mindenkitől azt kérdezem, hogy most ott van-e Vukics Ferenc a mi beszélgetésünknél. Nem látható, mert nincs ott. Viszont volt és van egy ember, aki ezt megteremtette sokad magával, és ha csak ennyit tett volna, már megérte, mert megismertünk sok-sok embert. Megtaláltuk a Nemzetben gondolkodókat és tesszük a dolgunkat a Nemzetért.

Az erőt a Nemzeti egység adja és ki fogja termelni magából - vezetőit.

Most ez is egy feladat lesz, hogy észrevegyük az arra alkalmast és azt mondjuk, hogy:

Te vagy az , akit mi a vezetőnknek választunk, megkapod a bizalmat s arra kérünk, hogy minden erőddel a Magyar Nemzet Érdekét képviseld itthon és külföldön egyaránt. Erősítsd meg esküvel a Szent Koronára a Magyar Nemzet javára, Isten téged úgy segítsen. Amen.

2009.07.30.
Dobrotka Béla Kaposvár


3.123 - Horváth Ferenc: Moldvai csángómagyar gyerekek Nagykörűben.

Dátum: 2009. július 31., péntek, 09:00:24
Feladó: Horváth Ferenc
Címzett: Kutasi József
Tárgy:Moldvai csángómagyar gyerekek Nagykörűben.


Hazamentek Moldvába a Nagykörűben nyaraló csángómagyar gyermekek.
Jól érezték magukat.  Mi is velük.

Készítettem a fotókból egy kis összeállítást a www.erdely-szep.hu honlapra:

Csángó gyerekek Nagykörűben 2009

Szép napot, kellemes hétvégét, s egészséget !

Feri nagyapó.



________________________________________________________
Elindult a Genertel lakásbiztosítása!
Számítsa ki díját, kösse meg lakásbiztosítását online, néhány perc alatt.
1 év lakás assistance szolgáltatást most ingyen adunk!

3.122 - Szemenyei-Kiss Tamás: PISZKOS PÉNZEK A VÁLASZTÁSI KAMPÁNYBAN

Dátum: 2009. július 31., péntek, 09:28:18
Feladó: cyberpress-bp
Címzett:Kutasi József
Tárgy: http://www.prherald.hu/cikk2.php?idc=20090730-220305


Szemenyei-Kiss Tamás:
PISZKOS PÉNZEK A VÁLASZTÁSI KAMPÁNYBAN
 
* Király B. Izabella után Vona Gábor szélsőjobboldali kampányát is az iszlám fundamentalisták segítik?
* Pákh Imre amerikai-magyar kettős állampolgár a Hungarista Mozgalom támogatása után az őssejtkutatást is támogatja?...
* A Jobbik Magyarországért Mozgalom az iráni Forradalmi Gárda ellenőreinek meghívását tervezi...


ÕSSEJT TERJESZT ITT KÓRT

Piszkos pénzek

Végre, húsz esztendõ múltán, a honi demokrácia történetében precedens értékû bírósági ítélet született a Magyar Gárda perben. Az ügyészség megállapításai között szerepel: az egyesületként bejegyzett paramilitáris szervezet a mozgalmon keresztül fejtette ki tevékenységét, ezért azzal, hogy az egyesületet feloszlatták, annak organizációját – a gárda mozgalmat – is megszüntette az ítélet. (Papíron legalábbis igen…) Önmagában sem az egyenruha, sem a vonulás nem jelentett olyan súlyos jogsértést, amely alapján feloszlatható lett volna a Gárda, ám együtt – és a hangoztatott rasszista nyilatkozatok mellett – igen.

A másodfokú jogerõs ítélet, amely a Jobbik Magyarország Mozgalom állításával ellentétben nem halasztó hatályú abban az esetben sem, ha a párt törvényességi óvással él, vagy késõbb a strassbourgi nemzetközi bírósághoz fordul. – Azzal, hogy a független magyar bíróság a tényeknek megfelelõen a Magyar Gárda Mozgalmat a hivatalosan bejegyzett egyesület részeként tüntette fel ítéletében, megakadályozta, hogy a jogi kiskapukat kihasználva újjá alakuljon. Ha ezt a Jobbik Magyarországért Mozgalom mégis megteszi, vagy segítséget nyújt az újjászervezéshez, akkor az EP-képviselettel rendelkezõ párt ellen is büntetõeljárás indítható.
Viszonylag kevesek elõtt ismert, hogy nem (Zazrivecz) Vona Gábor pártja, a Jobbik volt az elsõ a rasszista, revizionista célokat maga elé tûzõ hazai szervezetek között, amely komoly kapcsolatokat épített ki az antiszemita, holokauszttagadó országokkal – elsõdlegesen Irakkal és Iránnal vagy egyéb, Izraellel hadban álló terrorista csoportokkal.

Király B. Izabella országgyûlési képviselõ, a Magyar Érdek Pártja vezetõje már jóval a 2000-ben történt nyilvánosságra kerülés elõtt komoly támogatást kapott Szaddám Huszeintõl, az iraki diktátortól, aki több alkalommal is fogadta a magyarországi szélsõjobboldaliak vezetõjét Bagdadban. Más lapra tartozik, hogy akkor az Orbán-kormány úgy döntött: nem érdemes az üggyel foglalkozni, nincs komoly nemzetbiztonsági kockázata az újhungaristák nemzetközi kapcsolatának… az éppen csak elkezdett vizsgálatot lezárták. A Fidesz MPSZ-nek az sem jelentett különösebb nemzetbiztonsági kockázatot, mikor a kormányzó párt és legfõbb szövetségeseik, a Független Kisgazdapárt illetve a MIÉP egy egész sor politikusáról (dr. Torgyán Józsefrõl, Lányi Zsoltról, Demeter Ervinrõl, Homoki Jánosról, Szabó Jánosról, Hajdú Demeter Dénesrõl) derült ki, hogy vitathatatlan, dokumentálható kapcsolatokkal kötõdtek a neonáci-hungarista szerveztekhez, fõleg az illegálisan tevékenykedõ Hungarista Mozgalomhoz.
Izraellel, a zsidósággal már-már hadiállapotban lévõ holokauszttagadó iráni elnök, az „árja” Ahmadinezsád újraválasztását az elsõk között üdvözölte a szövetséges Hezbollah terrorszervezet és a Jobbik Magyarországért Mozgalom. Vona pártelnök többször találkozott és megbeszélést folytatott az itteni iráni nagykövettel, Ali Reza Irvassal, tudván, hogy a perzsa állam is keresi a hozzá ideológiailag közelálló külföldi partnereket – a Jobbik Izrael-ellenes nézetei pedig igazán szimpatikusnak bizonyultak Teheránban. Jelenleg már ott tart a partneri viszony, hogy a harmadik erõként emlegetett Jobbik Magyarországért Mozgalom vezetõje kijelentette: levélben kéri Ahmadinezsádot – küldjön megfigyelõket a 2010-es magyarországi parlamenti választásokra, és az iráni Forradalmi Gárda ellenõrízze, nehogy elcsalják a jobbikos szavazatokat.

A perzsa állam, ez ismert, igazán bõkezûen támogatja politikai szövetségeseit, barátait – így valószínûleg a Vona, Morvai és Balczó neveivel fémjelzett Jobbikot is. Egyelõre még nem tudható, csupán csak sejthetõ, hogy mibõl futotta a rasszista és revizionista programot felvázolt magyarországi pártnak a nagyszabású EP-kampányra, mibõl épített média- és internetes hálózatot, mibõl fizette a horribilis nyomdaköltségeket, valamint mibõl tartja fenn az országos irodahálózatát? – Ezt ugyan a Nemzetbiztonsági Hivatalnak vagy a Nemzeti Nyomozó Irodának kellene kideríteni – ám mindeddig, hasonlóan az 1998-2002 közötti helyzetre, úgy tûnik, nincs szándék az esetleges iszlám fundamentalista háttér leleplezésére.
Bár a párt hivatalos honlapja Várkonyi Zsoltot tünteti fel a külügyi bizottságuk vezetõjeként, a tényleges külkapcsolatokért felelõs személy a 35 éves Füzessy Zoltán alelnök, aki a Kent grófságban található Gravesend-bõl irányítja a Jobbik nemzetközi kapcsolatait.
2008 novemberében a The Sun angliai bulvárlap „Top Euro Nazi s hate site run from terraced house… in Gravesend” („Az egyik leghírhedtebb náci gyûlöletoldalt egy kertes házból szerkesztik Gravesendben”) címmel jelentetett meg képes beszámolót a hírhedt magyar náciról, a Jobbik kihelyezett munkatársáról. – Idézet a The Sun 2008. november 11-én megjelent cikkébõl:

„A magyar származású Füzessy jelenleg annak a Jobbik elnevezésû pártnak az alelnöke, amelyik a zsidók ellen uszít, és akik ízléstelen vicceket kreálnak a Holokauszttal kapcsolatban. A Magyarország szégyeneként ismert párt félkatonai, Hitler SS alakulatát utánzó szervezettel is rendelkezik, a Magyar Gárda tagjai fekete egyenruhában masíroznak és együttmûködnek a fasiszta Brit Nemzeti Párttal. Nick Griffin a Jobbik egyik legutóbbi uszító gyûlésén is meghívott vendégként szólalt fel…
Tudósítónk, amikor meglátogatta Füzessyt a lakásán, a politikus tagadta, hogy rasszista lenne (de hát errõl ismerszik meg az összes fasiszta féreg!) és kifejtette: ’A pártom radikális, de hazafias és nem nacionalista. Magyarországon milliók támogatnak minket – akik a Jobbikot nácinak minõsítik, azok kommunisták.’

A megkérdezett szélsõjobboldali politikus nem volt hajlandó válaszolni arra a kérdésre, hogy mikor érkezett Angliába és milyen célból… - Szerkesztõségünk mindazonáltal felfedte: Füzessy több alkalommal találkozott az angliai székhelyû szélsõséges vezetõkkel, köztük a British National Party elnökével is. Gravesend polgármestere, Adam Holloway, közölte: vizsgálatot kezdeményeznek az Angliában élõ jobbikos alelnök tevékenysége ügyében…”

A hazai média szinte teljes egésze úgy emlékezik, hogy „az elmúlt években sorra alakultak félkatonai szerveztek” – ezek között is nevesítve a Magyar Gárdát és a Nemzeti Arcvonalat (síc!). A Jobbik párthadserege valóban az „elmúlt években” alakult meg, hasonlóan a Nemzeti Õrsereghez, de a Magyar Nemzeti Arcvonal (ez a pontos megnevezése) már 1994-ben létezett, miután az 1989 és 1993 között fegyveres szolgálatokat felvállalt Magyar Nemzetiszocialista Akciócsoportok – osztrák tiltakozásra – kénytelen volt nevet változtatni.

Gyakorlatilag két évtizede folyik Magyarországon a náci csoportok fegyveres kiképzése, a Magyar Gárda és az MNA közös gyakorlata csak egy volt sok közül…

A Gyõr melletti Bõny község közelében zajló katonai kiképzés mellett hasonló gyakorlatokat folytatnak Szekszárd közelében, Debrecen térségében, Hódmezõvásárhelyen, valamint a Börzsöny és Pilis hegyvidékén. – Ám a felderítésre szakosodott Nemzetbiztonsági Hivatal ennyi év elteltével is csak azon tûnõdik, hogy „az efféle para-militáris csoportok milyen tevékenységet folytatnak, tulajdonképpen mire szervezõdtek, honnan vannak fegyvereik, és milyenek?” – Az NBH a rendõrségre mutogat, azok pedig a nemzetbiztonsági szakszolgálatokra, miközben immár nemzetközi szinten folytatják kiképzéseiket Szálasi, Tiso és Hitler késõi katonái.
Sokatmondó az is, hogy a Magyar Gárda legaktívabb gyõri zászlóalját Wass Albert grófról, a Harmadik Birodalom által kétszer kitüntetett háborús bûnösrõl nevezték el.

Pillanatnyilag politikailag megoldhatatlannak látszik a Jobbik Magyarországért Mozgalom és a Tettrekész Magyar Rendõrség Szakszervezete szövetsége is. A biztonsági szakemberek szerint ez az együttmûködés ugyan államvédelmi kockázatot jelent – de a jelenlegi törvénykezés miatt egy legális párt és egy legális szakszervezet kapcsolatát nem vizsgálhatja a Nemzetbiztonsági Hivatal… Nem vizsgálhatja a Fidesz MPSZ országgyûlési képviselõjének, Wittner Máriának (az egyébként roma származású népképviselõnek) a részvételét, szónoklatai tartalmát sem a Szakszolgálat, mert az egykori ötvenhatos „hõst” ráadásul még a mentelmi joga is védi.

„A terrorizmus marginális jelenség idehaza…” – vélekedtek még a közelmúltban is azok a nemzetbiztonsági kérdésekkel foglalkozó szakemberek, akik (egyebek mellett) Budaházy György letartóztatásának okairól nyilatkoztak. A „marginális jelenséghez” képest viszont a megtörtént gyilkosságok, terrortámadások, a nyílt rasszista propaganda az internetes hálózaton, a tavasszal lezajlott bolíviai események ellentmondanak a nyilatkozóknak…

Az elmúlt napokban a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) négy személyt vett õrizetbe, akik egy magyar irányítású õssejt-kutató labor és egy magyar tulajdonban lévõ magánklinika szervezésében 2007 óta õssejt-kezelést végeztek – az érintettek bel- és külföldrõl az õssejtek beültetéséért 25 ezer amerikai dollárt vagy 5 millió forintot fizettek azoknak a vállalkozóknak, akiket most tiltott szervkereskedelemmel is gyanúsítanak.

Az amerikai-magyar-argentin érdekeltségû IRM Magyarország Zrt. – amely a már 1992-ben alapított, plasztikai sebészetre szakosodott magánkórházból „fejlõdött” a mai szintjéig – 2007-ben hozta létre azt az õssejt-elõállító és kutató laboratóriumot, melynek igazgatótanácsában van Pákh Imre amerikai állampolgár. Azt a személyt, aki apja: Pákh Sándor és a lengyel-magyar származású Szrebrodolszky Maita társaságában 1994-tõl dollármilliókkal támogatta a Hungarista Mozgalmat, a Magyar Nemzetiszocialista Akciócsoportokat, majd a Magyar Nemzeti Arcvonal elnevezésû gyõri székhelyû szervezetet is.

(A Pákh-család rendkívül szoros kapcsolatot épített ki a Független Kisgazdapárttal és annak elnökével – dr. Torgyán Józseffel –, 1998 és 2002 között több mint száz egységbõl álló cégbirodalmat hoztak létre Magyarországon – vegyipari, mezõgazdasági, élelmiszeripari vonalon, de a fegyverkereskedelemben is ismertek voltak.)

A négy munkatársuk õrizetbe vételét követõen dr. Seffer István igazgató-kutatásvezetõ meglehetõs cinizmussal jelentette ki: „Mi nem az EU-ra, hanem a betegek gyógyítására tettünk hippokratészi esküt…”

A Jobbik Magyarországért Mozgalom – ilyen szövetségesekkel és támogatókkal – nemzetiekre és nemzetietlenekre osztja a társadalmat, hatalomra kerülése esetén rendet és jólétet ígér választóinak. A magyarországi választópolgárok (egyelõre még csak a 340 ezer honfitársunk), úgy tûnik, hisznek a primitív populizmusnak…

Hittek 1944-ben, hittek 1998-ban is.

2010-ben rajtunk, mind a tízmillió gondolkodó magyaron múlik, hogy ezek a politikai kalandorok a jelenlegi káoszból ne tragédiába vezessék az országot.

2009.07.30.

Szemenyei-Kiss Tamás (1945, Budapest – Szeghalom – Düsseldorf – Budapest)

Forrás: PR Herald






________________________________________________________
Elindult a Genertel lakásbiztosítása!
Számítsa ki díját, kösse meg lakásbiztosítását online, néhány perc alatt.
1 év lakás assistance szolgáltatást most ingyen adunk!

3.121 - Vizi Tibor: Nagy Generáció Közösségi Portálját.


Dátum: 2009. július 30., csütörtök, 23:21:57
Feladó: Tibor Vizi
Címzett:Kutasi József <antal@jozsef-kutasi.de>
Tárgy: Nagy Generáció Közösségi Portálját.


Kedves Jóska !

Köszönöm szépen a gyönyörűen szerkesztett, magyaros stílusú és tartalmú leveleidet. Mindig meghatódok és lelkes leszek amikor nézem és olvasom a leveleidet. Szívből remélem, hogy jó egészségben vagy, és leszel nagyon sokáig, Nemzetünk dicsőségére.

Szíves tudomásodra hozom, hogy most hoztam létre a Nagy Generáció Közösségi Portálját. Kérlek nézd meg, és szeretném ha véleményeznéd, hogy minél jobbra tudjam fejleszteni.

Honlapom címe: www.nagygeneracio.com.
Telefonszámom megváltozott: 06207762658 .

Szeretettel és baráti üdvözlettel: Tibor

-----------------------------------------------------------------------------



________________________________________________________
Elindult a Genertel lakásbiztosítása!
Számítsa ki díját, kösse meg lakásbiztosítását online, néhány perc alatt.
1 év lakás assistance szolgáltatást most ingyen adunk!

2009. július 30., csütörtök

3.120 - Veres Sándor: Válasz a Magyarok Szövetsége egy tagjától Vass István nyílt levelére

 
From: Veres Sándor
To: Kutasi József
Sent: csütörtök, 2009. július 30. 10:23
Subject: Válasz a Magyarok Szövetsége egy tagjától Vass István nyílt levelére
 
 

http://www.hunhir.hu/index.php?pid=hirek&id=21645

Válasz a Magyarok Szövetsége egy tagjától Vass István nyílt levelére

2009. július 29. 22:49
/HunHír.Hu/*"Először is kérem hogy az Ön által megszabott "egy hetes
záros határidőn belül" valljon színt, hogy miért próbálja besározni a
Magyarok Szövetségét( továbbiakban:MSZ) néhány héttel a Magyarok
Országosgyűlése előtt, ami augusztus 21,22,23.-án kerül megrendezésre.
Ami előreláthatóan a legnagyobb tömeget megmozgató rendezvény lesz
hazánkban. Csak nem az az Ön és megbízói(NBH?, MSZP? FIDESZ? ) célja,
hogy elhiteltelenítse ezt a több ezer ember által előkészített
rendezvényt és ezzel is megakadályozza nemzetünk felébredését

*Tisztelt Vass István,

Nem nekem címezte ugyan nyílt levelét, hanem Vukics Ferencnek (aki nem
szorul rá a fogadatlan prókátorra), de mint a veszprémi Magyarok
Szövetségének tagja személyemben is megszólítva érzem magam, ezért
engedje meg, hogy reagáljak állságos és megalapozatlan rágalmaira.

Először is kérem hogy az Ön által megszabott "egy hetes záros határidőn
belül" valljon színt, hogy miért próbálja besározni a Magyarok
Szövetségét( továbbiakban:MSZ) néhány héttel a Magyarok Országosgyűlése
előtt, ami augusztus 21,22,23.-án kerül megrendezésre. Ami
előreláthatóan a legnagyobb tömeget megmozgató rendezvény lesz
hazánkban. Csak nem az az Ön és megbízói(NBH?, MSZP? FIDESZ? ) célja,
hogy elhiteltelenítse ezt a több ezer ember által előkészített
rendezvényt és ezzel is megakadályozza nemzetünk felébredését? Persze
ezt nem feltételezem, remélem csak a hazafi aggodalmaskodik Önben Néhány
megjegyzésére válaszolnék.

1." Az ő helyzetében levő emberek, ha meg akarnak maradni állásukban,
rangjukban, magas ívben elkerülik a nemzetellenes kormánynak nem szája
íze szerinti szervezkedéseket.
Ha valaki, hasonló státuszban, mint Vukics Ferenc ezt mégis megtenné, az
rövid úton röpülne kényelmes, állami pozíciójából."

Az Ön logikája szerint tehát az általam nagyra becsült Morvai Krisztina
is a kormány beépített embere, hiszen JOBBIK-os kötődése ellenére még
mindig tanít és magas pozíciót tölt be a kormány által fenntartott ELTE
Jogi karán. Ugye nem gondolja komolyan kedves uram?

2." Vukics Ferenc századosból őrnaggyá avanzsált katonatiszt gyorsröptű,
töretlen pályafutását, felkéréseit, megbízásait bárki megismerheti."

Vukics rendfokozatbeli felvetése nevetséges. Vukics katonatiszti
főiskolán végzett, ahonnan mint főhadnagy került ki. A főhadnagy után
jön a százados ,majd az őrnagyi rendfokozat. Lássuk be, hogy kb 10-15 év
szolgálat után ez nem valami nagy protekció. Inkább az az
elgondolkodtató miért vártak ilyen sokáig, hogy megkapja ezt a
fokozatot. Talán azért mert nem nézték jó szemmel, hogy esküjéhez hűen a
hazájáért dolgozik?

3." Vonzó, a nemzettudatot erősítő, a magyarságunk megélésére alkalmat
adó programok sora, sok-sok embert vonz, és fog össze a szövetségben.
Dicséretes akciózások a magyar termelőkért, magyar áruk terjesztéséért,
teszi szimpatikussá a szerveződést."

Köszönjük a dícsérő szavakat. Néhány mondat a munkánkról a teljesség
igénye nélkül.. A megalakulásunktól több majd ezer lakossági fórumot
tartott a szövetség (ezekben oroszlánrésze volt Vukics Ferencnek), ahol
az érdeklődők megtudhatták hol tart az ország (a szakadék szélén) és
hogy egyedüli kiút az összefogás.
Több száz Magyarok Vásárát tartottunk, ahol lehetőség nyílt hogy magyar
ember magyar emberektől vásároljon. Minden megye megrendezte és rendezi
a maga Megye Gyűlését ahol bemutatjuk értékeinket. Ezen programok
kicsúcsosodása lesz az aug.21-23-ig tartó Magyarok Országgyűlése, ahol
minden megye képviselteti magát( részletes program:
magyarokszovetsege.hu). Érdeklődve várom tájékoztatását a Nemzettel a
Hazáért Összefogás Közössége eddigi tevékenységéről, mert az embert az
általa elvégzett munka minősíti.

4. "akit csak lehet, mindenkit aki a szövetséghez tartozik a
leghatározottabban igyekeznek távol tartani a politikától. Mintha az nem
is létezne. És ez egy alapvető baj, egy káros, ártó törekvés."

Az MSZ tagjai felnőtt gondolkodó emberek és eltudják dönteni, hogy
hogyan viszonyuljanak a világ dolgaihoz. Tisztában vannak vele hogy a
jelenlegi rendszer- ami csak szavazó autómatáknak tekinti az embereket
és 4 évente hamis igéretekkel megvásárolja őket - rossz és ezen
változtatni kell. Ugyanakkor tisztában vannak vele, hogy ez nem megy
egyik napról a másikra ,ehhez idő kell. Ebben az átmeneti időben nagy
szerepe van a nemzeti érzelmű pártoknak. De vegyük észre a Jobbik
parlamentbe kerülése nem lehet cél csak eszköz.
Az EU-s parlamenti választások előtt minden pártnak eljuttatunk egy
társadalmi szerződést, amiben vállalták ha a megfogalmazott nemzeti
minimumot nem teljesítik (ez nagy részt egybe vág a Jobbik által
hangoztatott értékekkel), akkor visszahívhatók és lemondanak
képviselőségükről. Egyik párt sem írta alá!

5. "A politika az a játéktér, ahol velünk a sorsunkkal játszanak. A
politika az a terep, ahol mi magunk is véget vethetünk a jelenlevő
aljasságnak, az országot romboló törekvéseknek."

Abban igaza van hogy a politika az a tér, ahol a sorsunkat kézbe
vehetjük, de nem csak a párt politika. Vegyük észre hogy szüksége van az
országnak egy olyan társadalmi háttérre, szövetre, ami kiáll az
érdekeiért és megálljt parancsolhat a pártok ámok futásának. Véleményem
szerint ez lenne a történeti alkotmányunkban lévő Ius resistendi vagyis
az önvédelemhez való jog. Tisztelt uram a Jobbik és az Msz nem ugyanazon
a pályán játszik. A jobbik a pártok küzdőterén vitézkedik, míg a
Magyarok Szövetsége szélesebb körben az emberek között. Igy tehát nem
ellenfelei egymásnak, sőt egymást kiegészíthetik( ez az én véleményem,
gondolom sejti hogy az EU választáson kire adtam a voksom). Ugyanakkor a
civil kontrol minden pártra vonatkozik. Nincs pardon senkinek sem csak
azért, mert a "mi kutyánk kölke".

6."A Magyarok Szövetségének vezetői szemben állnak a valóban küzdeni,
tenni, harcolni akaró nemzeti erőkkel. Tömegeket igyekeznek félrevezetni
ezzel az álságos viselkedéssel."

Nem kedves uram, ők azok akik ténylegesen harcolnak és tesznek a
nemzetért, amikor munka után lakossági fórumokat tartanak, amikor napi 2
órás alvással Megye Napot szerveznek, amikor oda állnak az ingatlan
végrehajtó emberei elé és nem engedik hogy kilakoltassák a hitelét
fizetni nem tudó magyar testvérét. Ők nem csak a monitor előtt
"küzdenek", hanem a mindennapi életben.
Amúgy több mint 1200 településen van MSZ szervezet, ami több tízezer
ténylegesen dolgozó tagot jelent.Ne feltételezzük fel róluk, hogy mind
bugyuta gondolkodni nem tudó félrevezethető emberek.

7." Jelentse ki, hogy a politikai harc során, a választásokon támogatni,
segíteni fogja a nemzeti erők egyetlen valóságos eséllyel rendelkező
erejét a Jobbikot. Jelezze szimpatizánsaiknak, hogy ez lesz az ő dolguk is,"

Látja ez a különbség az Ön gondolkodása és a szövetség között. Mi nálunk
nem utasít senki senkit. Mi beszélgetünk, érvelünk és közösen hozzuk meg
a legjobb döntést- Mi nem politikai harcot folytatunk.Mi nem valami vagy
valaki ellen vagyunk, hanem valamiért. És ez a valami egy boldog magyar
Magyarország, amit a gyermekeinknek tovább adhatunk.

Remélem sok félreértését eloszlattam. Maradok tisztelettel:

* Kónya Norbert
Veszprémi Magyarok Szövetsége tag*
Veszprém,2009.07.29



________________________________________________________
Elindult a Genertel lakásbiztosítása!
Számítsa ki díját, kösse meg lakásbiztosítását online, néhány perc alatt.
1 év lakás assistance szolgáltatást most ingyen adunk!

3.119 - Nemzettel a Hazáért Összefogás Közössége: Mégegyszer a Magyarok Szövetségéről. NYÍLT LEVÉL VUKICS FERENCNEK.

Von: Ballán Mária
Gesendet: szerda, 2009. július 29. 22:08
An: antal@jozsef-kutasi.de
Betreff: VÁLASZT KÉRÜNK VUKICS FERENCTŐL!

Mégegyszer a Magyarok Szövetségéről. NYÍLT LEVÉL VUKICS FERENCNEK.

Mindenekelőtt, pár fölvetés.

 

Először is két dologról kell beszélni. Vukics Ferencről, és az általa életrehívott szövetségről.

 

Vukics kilétét bárki megismerheti az Interneten, s az ő személyes pozíciója, státusza eleve kétségeket ébreszthet bárkiben, aki világosan gondolkodik Az ő helyzetében levő emberek, ha meg akarnak maradni állásukban, rangjukban, magas ívben elkerülik a nemzetellenes kormánynak nem szája íze szerinti szervezkedéseket. Nem vállalkoznak arra, hogy a Magyarság hivatalosan tagadott múltját, kapcsolatait, értékeit, ezeknek az aljahatalommal szembeni hangsúlyozását, hirdetését célkeresztben műveljék. Ha valaki, hasonló státuszban, mint Vukics ferenc ezt mégis megtenné, az rövid úton röpülne kényelmes, állami pozíciójából.

 

Vukics Ferenc századosból őrnaggyá avanzsált katonatiszt gyorsröptű, töretlen pályafutását, felkéréseit, megbízásait bárki megismerheti. Impozáns, és a jelek szerint stabil állapot, amiből a Magyarok Szövetségét, szervezi, és annak élére áll. Láthatjuk, ha úgy kívánja a hatalmi érdek, pillanatok alatt terroristát csinálnak bárkiből, egy-kettőre a börtönben találja magát az a hazafi, aki már nagyon kényelmetlen az aljasoknak.

Vukicsot nem fenyegeti ilyen veszély. Ő szervezheti a szép nemzeti köntösbe öltöztetett, ám furcsa megnyilvánulásokat hallató civil szervezetét.  Szerintem e helyzet felettébb érdekes. Ám talán feldereng e helyzet értelme, ha az ő, és a szervezete megnyilatkozásaiból egyet-kettőt kiragadunk, és szemügyre veszünk.

 

A Magyarok Szövetsége.

 

Vonzó, a nemzettudatot erősítő, a magyarságunk megélésére alkalmat adó programok sora, sok-sok embert vonz, és fog össze a szövetségben. Dícséretes akciózások a magyar termelőkért, magyar áruk terjesztéséért, teszi szimpatikussá a szerveződést. Csak közben világosan láthatjuk, hogy aikit csak lehet, mindenkit aki a szövetséghez tartozik a leghatározottabban igyekeznek távol tartani a politikától.Mintha az nem is létezne. És ez egy alapvető baj, egy káros, ártó törekvés. Hiszen minden ami rossz velünk történik, az onnan indul ki. A politika az a játéktér, ahol velünk a sorsunkkal játszanak. A politika az a terep, ahol mi magunk is végetvethetünk a jelenlevő aljasságnak, az országot romboló törekvéseknek. Mert a politikába vannak beágyazva mind az aljasok. Ha hátat fordítunk a politikának, azzal föladjuk a küzdelmet. Elvetemült ellenségeinket, akik a parlamenti pártok sáncaiból gyilkolják a Nemzetet, csak akkor tudjuk legyőzni, megbüntetni, elkergetni, ha betörünk a politikába és végetvetünk az ott kialakult állapotoknak.

 

Ebből a Magyarok Szövetségének vezetői csak annyit vállalnak, hogy elutasítják a pártokat. Csakhogy nem szelektálnak, nem mérlegelnek, hanem teljesen visszatetsző módon általánosítanak, s egy kalap alá veszik a parlamentben randalírozó maszopot, szdsz-t, mdf-et, fideszt, a frissen alakult, tisztaszándékú és őszinte, parlamenten kívüli nemzeti erőkkel, a nemzeti pártunkkal, a JOBBIKKAL.

 

Ez az álláspont pedig tisztességtelen, megmagyarázhatatlan, ártó, romboló, nemzetellenes. Ez sajnos tény. A Magyarok Szövetségének vezetői szemben állnak a valóban küzdeni, tenni, harcolni akaró nemzeti erőkkel. Tömegeket igyekeznek félrevezetni ezzel az álságos viselkedéssel. Tömegeket igyekeznek rózsaszín álmokba ringatva, eltántorítani attól, hogy a megfelelő helyen, a megfelelő formában megharcoljanak igazukért, a Magyarság érdekeiért, a szebb jövőjükért.

 

Mindez kiknek az érdeke, Vukics úr? A Nemzeté biztosan nem. Annál inkább az aljas hatalomé, amelynek ön, kényelmes pozíciójában a kegyeit élvezi, s amely eltűri önnek a felszínes magyarkodást, vagy inkább egyenesen biztatja is arra, hogy tévútra vigyen, kivonjon a valóságos harcból minél több magyar embert.

 

Ha nem így lenne Vukics Úr, akkor valljon színt! Jelentse ki, hogy a politikai harc során, a választásokon támogatni, segíteni fogja a nemzeti erők egyetlen valóságos eséllyel rendelkező erejét a Jobbikot. Jelezze szimpatizánsaiknak, hogy ez lesz az ő dolguk is, és akkor hihető lesz a tiszta szándék, s valóban egységben, és eredményesen működhetünk mindannyian a nemzeti oldalon.

 

Kérek, kérünk öntől a felevetett kérdésekre őszinte és konkrét választ. Záros, egy hetes határidőn belül.

Nemzettel a Hazáért Összefogás Közössége

Vass István

---------------------------------------------------------------