Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2009. július 18., szombat

3.027 - Tabajdi Csaba Magyar Világtanács létrehozását javasolja a Magyarok Világszövetsége helyett

Von: Ignácz Antal
Gesendet: szombat, 2009. július 18. 05:22
An: antal@jozsef-kutasi.de

ELÉG A KOMMUNISTA CENZÚRÁBÓL !

 

Nem bírják elviselni az EP választási vereséget és mindent be akarnak tiltani amit nem ök kontrollálnak. A kommunista képviselő Tabajdi Csaba elvtárs a Magyar Tudományos Akadémia piszkos magyarellenes gondviselete alatt akar  létrehozni egy új Világszervezetet amelyet a magyar parlamenti pártok javaslata alapján az Országgyűlés törvényben szabályozna !

Minket ne szabályozzon egy illegitim államforma, egy diktatúrából átvedlett kommunista pártszervezet, egy kommunista alkotmányra felépített és volt kommunistákból  álló jogrendszer. Rendszerváltás sohasem volt, csak a kommunistákkikiáltották, hogy mától ők demokraták. Aztán a nemzet államosított vagyonát szétosztották egymás között. Az 1945 óta tartó szabad rablás továbbra is folyik és a DUNA TV-mutatta, amint a kormány  énekelte a kommunista internacionálét. Ezt szabad, de az Árpád ház zászlaját be kell tiltani, de még azt is aki azt viseli. Demokratikus kommunista diktatúra az EU-ban akar nekünk Világtanácsot kreálni.

 

Elérkezett az idő, a Nemzeti Emigrációnak fel kell világosítani a nyugat európai  EU képviselőket, hogy  ezek az elvtársak mit képviselnek. Őket kell betiltani.

 

tt egy újabb bizonyíték ,hogy A JOBBIK AZ EGYETLEN KIÚT

         

AKI MAGYAR VELÜNK TART

 

A volt neo-kommunista igazságügy miniszter a JOBBIKot akarja bíróságilag megszüntetni, Tabajdi Csaba pedig a kormánytól és pártoktól független Magyarok Világszövetségét???

Tabajdi Csaba Magyar Világtanács létrehozását javasolja a Magyarok Világszövetsége helyett

 http://www.hhrf.org/nepujsag/07sep/7nu0914t.htm

 

Tabajdi Csaba, az MSZP európai parlamenti küldöttségvezetője, az Európai Parlamentben működő Nemzeti Kisebbségügyi Intergroup elnöke a kárpát-medencei képviselők fórumának pénteki budapesti ülésén terjeszti elô azt a javaslatát, amely egy hatékony, reprezentatív és legitim világszervezet, a Magyar Világtanács létrehozására irányul.

A magyar szocialista EP-képviselő az MTI brüsszeli irodájához eljuttatott közleményében hangsúlyozza: az egyetemes magyarság végre méltó képviseletet érdemelne, egy jól mûködô világszervezetet formájában. A jelenleg mûködô Magyarok Világszövetsége, dilettáns politikájával, erre alkalmatlan.

A Tabajdi Csaba és Korányi Dávid külpolitikai szakértő, a Kisebbségügyi Intergroup főtitkára által kidolgozott elképzelés szerint az új világszervezet felállítására széles nemzeti konszenzussal, a Magyar Tudományos Akadémia elnökének vezetésével, a magyar parlamenti pártok és a magyar EP képviselők, a határon túli magyar szervezetekkel konzultálva tennének javaslatot az Országgyűlésnek, amely törvényben szabályozná annak működését.

A szervezetben széles társadalmi bázison arányos képviselettel rendelkeznének a magyarországi, a határon túli, illetve a diaszpórában élô (nyugati) magyarság képviselői. A köztestület formájában felálló tanács egyaránt szolgálna egyeztetô fórumként, valamint a magyarság nemzetközi képviseletét elősegítő szervezetként. A fő célok: a világ magyar közösségei érdekeinek védelme és előmozdítása, a nemzetközi kisebbségvédelembe való aktív bekapcsolódás, a magyar nyelv és kulturális örökség védelme, a magyar identitás erősítése, az egység és a megmaradás segítése, az anyaországi és a határon túli magyarság kapcsolatainak előmozdítása, a magyarság- és Magyarország-imázs javítása, a magyarságkutatás.

Az EP-képviselő reményét fejezte ki, hogy az egész magyarság hosszú távú boldogulása érdekében kidolgozott tervezet nem válik majd a napi politikai csatározások áldozatává

-------------------------------------------------------------------------------