Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2009. november 30., hétfő

4.011 - Tájékoztatás Szili Katalin Szövetség a jövőért kezdeményezéséről

Von: Matrióta Milona [mailto:matriota@gmail.com]
Gesendet: hétfő, 2009. november 30. 19:11
An: antal@jozsef-kutasi.de
Betreff: Beszámoló Szili kezdeményezéséről

---------- Eredeti üzenet ----------
Dátum: 2009. november 30., hétfő, 08:10:31
Feladó: <mszf-szka-eugy@googlegroups.com>,
Címzett: <mszf-szka-eugy@googlegroups.com>,
Másolatot kap:
Tárgy: Beszámoló Szili kezdeményezéséről

Tájékoztatás Szili Katalin Szövetség a jövőért kezdeményezéséről

Szövetség a jövőért elnevezéssel 2009. november 29-én (vasárnap)
mozgalmat indított útjára Szili Katalin, a Magyar Szocialista Párt
képviselője. A Villányi úti konferencia központban tartott tanácskozásra kb.
háromszázan mentek el. Meghívták a Magyar Szociális Fórumot is, mely úgy
döntött, hogy megfigyelőként vesz részt a rendezvényen.

A tanácskozáson többek között megjelent Mesterházy Attila, az MSZP
miniszterelnök-jelöltje, Baja Ferenc, Szanyi Tibor, Hegyi Gyula képviselő,
Vajnai Attila, a Munkáspárt 2006 vezetője, és a Zöld Baloldal elnevezésű
formáció szervezője. Korreferátumot tartott többek között Galló Béla,
Szöllősy Istvánné és Róna Péter.

Részletek Szili Katalin beszédéből

Azért jöttünk ide, hogy közösséget építsünk. Mert hiszen vannak, akik a
baloldali értékeket vallják a magukénak. Lehet ezen értékek mellett
politizálni, a munka most kezdődik. Újjá kell építeni a társadalmi
baloldalt. A mögöttünk álló 20 évben polgárosodás helyett társadalmi
differenciálódás ment végbe. Világválságon megyünk keresztül. Minden második
honfitársunk a rendszerváltás vesztesének vallja magát. Előre kell néznünk.
A nosztalgia világképe vállalhatatlan. Korrekcióra van szükség a
feszültségek újratermelődése ellen. A hibák el- és beismerése vezethet az
igazság felleléséhez. Ez az új mozgalom nem azért jött létre, hogy valami
ellen, hanem hogy a baloldalért küzdjön. A társadalmi baloldal segítheti a
politikai baloldalt. De nem csak baloldalról van szó, hanem Magyarországról
is. Felelősséggel tartozunk egymásért, a magyar társadalomért. Szolgálnunk
kell. Meg kell szavazni a költségvetést. Nem a költségvetés a kérdés, hanem
a jövő. Nem szakítanunk kell, hanem építkeznünk. Nem a lista a kérdés.
Feladatunk: javítani a baloldal megítélését, növelni a társadalmi
támogatottságot, politikai tartalmat adni. A hibákkal való bátortalan
szembenézés gátolni fog a politizálásban. Számos eredményt büszkén
vállalhatunk. Mégis akkor miért fogy körülöttünk a levegő? Azért, mert a
neoliberális politikát baloldalinak állítottuk be; hazudtunk; nemzetietlenül
viselkedtünk; a párton belül nem volt demokrácia.

Az új politika alapjai: fenntartható fejlődés; élhető társadalom; értelmes
munka és munkásképviselet; a tulajdonformák egyenlősége; a nemzet fontossága
(ebből nem lehet senkit sem kirekeszteni); együttműködő társadalom kell, nem
többségi, konszenzusos, befogadó, nyitott, nem pedig hatalom-centrikus.

A társadalom fogja visszaigazolni, hogy egyetért-e a megjelölt úttal.
Alakítsuk meg azokat a közösségeinket, amelyek felelősséget vállalnak a
baloldal jövőjéért.

Róna Péter korreferátumából

A magyar baloldal cserbenhagyta, majd elárulta a szegényeket. A szegények
felemelése fog minket kivezetni ebből a borzalmas állapotból. Kötelességünk
ilyen gazdaságpolitikát előterjeszteni. Nem szabad a jövőt mások pénzére
építeni. Történelmi hagyományainknak, kultúránknak megfelelő fejlődésre kell
berendezkednünk: víz, föld. Nem az összeszerelő üzemek jelentik a jövő
útját.

Szöllősy Istvánné korreferátumából

Minden továbblépés előfeltétele a múlttal való szembenézés: választ kell
adni arra, hogy

- szükség volt-e az SZDSZ-szel kötött koalícióra,

- szükség volt-e arra a kapitalizmusra, amely ciklikus válságok
sorát éli át,

- hogyan jutottunk el oda, hogy a döntésekből kikapcsolták a népet,
a párt tagjait, és dezinformálták őket,

- nem elég a hibákkal szembenézni, le kell vonni a konzekvenciákat
is,

Választ kell adni arra, hogy mit akar a baloldal társadalmi, politikai,
ideológiai tekintetben. Pl. arra a kérdésre, hogy meghaladható-e a
kapitalizmus. A baloldalnak sokszínűnek kell lennie, beleférnek mindazok,
akik nem értenek egyet azzal, ami most itt elhangzik, sőt, rájuk van igazán
szükség.

A vitában szót kaptam két-három perc erejéig. Megköszöntem a meghívást,
amit annak tulajdonítottam, hogy a szervezőket érdekli a Magyar Szociális
Fórum társadalmi harcok terén felhalmozott nyolc éves gazdag tapasztalata.
Megfigyelőként vagyok itt - mondtam -, mert óvatosak vagyunk, és nem akarunk
takarójává válni egy hiteltelenné vált politikának, mely elvesztette a
társadalom túlnyomó többségének bizalmát. Nem elég baloldalban gondolkodni,
tágra kell nyitni ajtót és ablakot, széles demokratikus összefogásra kell
törekedni, mert a társadalmi problémák oly súlyosak, hogy csak széles
összefogással lehet orvosolni őket - mondtam. Mi erre törekszünk az MSZF
keretében: bal- és jobboldaliak, kommunisták és keresztény-szociálisok, TPT
és VÉSZ, szocdemek és ellenzéki népjóléti kabinet közös társadalmi célokért.
Hiszen a megélhetés, a lakhatás, az egészség tekintetében közös a célja
ugyanazon gép mellett dolgozó mindkét melósnak, akik közül az egyik balra, a
másik jobbra szavaz. Közösen buktattuk meg a TB privatizációs törvényt, most
pedig küzdünk a kilakoltatások ellen, és a szegénység megfékezéséért. Mivel
olyanokkal is kezet fogunk, akikhez világnézetileg esetleg nincs sok közünk,
egyesek az önök soraiból, az előttem felszólalók közül is egyesek, akik
fennhangon hirdetik antifasizmusukat, lefasisztáztak minket. Ők ennyit
tanultak a történelemből. Nem értik, hogy a felbátorodó szélsőjobboldallal
szemben nem elég a baloldali összefogás, hanem a demokratikus erők széles
összefogására van szükség. Ennek az összefogásnak a szempontjából valóban
zászló Szili Katalin személye. Ő volt az egyetlen az önök politikusai közül,
aki kiállt a kilakoltatások ellen, és felkarolta az Otthonvédők követelését.
Egyszersmind hívő ember is. Ez különösen fontos a társadalmi összefogás
szempontjából. Aki ismer engem, tudhatja, hogy életem jelentős részét
Olaszországban éltem le. Megtapasztalhattam, micsoda nagyszerű eredményekhez
vezethet a nyitott szövetségi politizálni tudás. Ma ezt a képességet a
Demokratikus Pártban (PD) látom. Szimbóluma két fénykép egymás mellett a PD
helyiségeiben: a kommunista Enrico Berlingueré és a kereszténydemokrata Aldo
Moróé. Demokratikus társadalmi koalícióra van szükségünk rendszerkorrekciós
politikával. Ennek érdekében készek vagyunk megosztani elméleti,
társadalompolitikai eredményeinket, és konkrét harci tapasztalatainkat
mindazokkal, akiket érdekel.

2009. november 30. Simó
Endre


Bóna Mária Ilona:

Elérkezett Magyarország (az egész emberiség) ahhoz a ponthoz, amikor TABULA
RASA-ra, tiszta fehér lappal való kezdésre van szükség.
Nehezíti helyzetünket, hogy egy un. társadalmi formációt le kell tudnunk
bontani, miközben meg kell szerveződnünk egy új paradigma (tudományos
eszmeiség)alapján...
Ebben több, mint 20 éves késésben vagyunk. Mert minden pártkatona csak azt
szajkózza, hogy reformokra van szükség, meg változásra!!!
Csakhogy, egyik sem tudta eddig megfogalmazni azt, hogy pontosabban, milyen
változásra is gondolnak?

A LEBONTÁSA egy meglévő, de minden szerkezetében összedőlni látszó
társadalmi "építmény" össze fog dőlni magától is és Sziliék most az
aládúcolással vannak elfoglalva, miközben senki nem gondoskodik egy új
társadalmi "építményen". Sajnos, az egész országot nem lehet
szükségorszáégba költöztetni, míg az új "építmény" felépül. Meg kell
tanulnunk szakszerűen bontani, miközben szorgosan nekilátunk az
ÉPÍTKEZÉSHEZ!!!
Meg kellene tudnunk osztani a feladatokat!!!
Csakhogy, itt ez az EU a maga Lugano-i tanulméányában megfogalmazott
módszereivel, amelyből világosan kitűnik, hogy az EU-nak nincs szüksége erős
nemzetállamokra!

Márpedig, ha ez továbbra is így marad... Magyarország nem fog tudni
nemzetállamiság mentén önszerveződni és akkor kész az összeomlás... Ez az
érdeke a VILÁGKORMÁÉNYZÁSRA KÉSZÜLŐDŐ globalizátor nagyhatalmaknak és az
őket pillanatnyilag teljes mértékben kiszolgáló parlamenti képviselőinknek.

NINCS TOVÁBB SZILI KATALINOK!!!! HA NEM TUDJÁK MEGOLDANI A PROBLÉMÁT, FÉLRE
KELL TUDNI ÁLLNI ÉS A FELADATOK KÖZELÉBE ENGEDNI AZOKAT, AKIK MÁR
MEGFOGALMAZTÁK AZT AZ ÚJ PARADIGMÁT ÉS AMELY MELLÉ A MAGYAR EMBERT ODA LEHET
ÁLLÍTANI DOLGOZNI!!!

Van még egy nagyon nagy teher rajtunk és ez a holokauszt kárpótlás...amit
nyögünk még mindig, miközben a szőnyeg alá söpörjük a bolsevik terror és
népirtás magyar áldozatainak az erkölcsi kárpótlását. A tiszta fehér lappal
való kezdést ezzel kellene kezdeni!!!
A bolsevista üldözöttek és utódaik - LEGALÁBB ERKÖLCSI KÁRPÓTLÁSÁT -
nyílvános bocsánatkéréssel egybekötve kell kezdeni!!!

Mi magyarok mindenkit kárpótlunk még az el nem követett bűneinkért is,
miközben évszázadok óta mi vagyunk a nyugat védőbástyája és minket ki fog
kárpótolni?????

Nem működik az egészséges nemzeti összetartozás érzése sem, mert ha működne
nem csitítgatnánk azokat akik erről írnak, vagy beszélnek.

Ez lesz a magyarság veszte pedig!!!!

Bóna Mária Ilona
---------------------------

4.010 - Egy éves a Magyarok Szövetsége Mozgalom

Egy éves a Magyarok Szövetsége Mozgalom, amely a legerősebb társadalmi önszerveződés marad a jövőben is

Az a feladatunk, hogy megszervezzük azt a társadalmi erőt, amely képes megszervezni a magyar parlament felsőházát, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a teljes nemzetet be tudjuk juttatni a parlamentbe. Csak így valósul meg a magyar nép minden tagjának érdekeit szolgáló igazi népképviseleti rendszer – hallhattuk Vukics Ferenctől, a Magyarok Szövetsége november huszonhatodikai kunszentmiklósi munkaértekezletén.

Az országos tanácskozáson a jelenlévő küldöttek elfogadták a Szövetség által kidolgozott új alaptörvény tervezetet, amely a Magyar Alkotmányosság Alaptörvénye nevet viseli. Az alaptörvény-tervezet közreadásával a Magyarok Szövetsége elő kívánja segíteni az alkotmányos rend helyreállításához vezető társadalmi folyamat elindítását. A társadalmi vitára bocsátott alaptörvény tervezet írásos formában is megjelent, amelynek 1500 példánya a munkaértekezleten elfogyott, de az utánnyomás hamarosan az újságárusoknál is megvásárolható lesz.

A Szövetség elnöke éves értékelésében arról beszélt, hogy 20 év késéssel most kezdődött el a magyarországi valódi civil társadalom megteremtése. A Magyarok Szövetsége eddigi tevékenységével bebizonyította, hogy képes egy alulról építkező társadalmi önszerveződés motorja lenni, és bebizonyította, hogy lehetséges a közösségeket az önmagáért, az önmaga megmentésért és a jövőért végzett társadalmi munkára aktivizálni.
Eljött az idő, hogy a lakossági fórumok, magyarok vásárai, adventi és karácsonyi megemlékezések, irodalmi és más kulturális rendezvények után (a Szövetség megyei szervezetei és tagozatai az év hátralévő részében közel hatszáz rendezvényt szerveznek) megszervezzék a tagok egymás közötti kapcsolatait és életét könnyebbé tévő gazdasági intézményeket is.

A Magyarok Szövetségének tagjai 2009 októberében létrehoztak egy termelő, szolgáltató, fogyasztói szövetkezetet, amelynek célja a Magyarországon - beleértve a Korona alá tartozó területeket is - dolgozó magyar emberek támogatása.
A Szövetkezet kizárólag magyar, a Kárpát-medencében megtermelt alapanyagokból készült termékeket forgalmaz.

Megkezdődtek az előkészületek egy olyan, kizárólag magyar tulajdonú pénzintézet létrehozására is, amely a tagjainak, a körülötte lévő közösségnek, a gazdaságnak és a társadalom egészséges működésének az elősegítése érdekében alakul meg.

Végül elkezdődött egy olyan gazdasági érdekköröktől független magyar televízió megteremtése is, amely a társadalom minden egyes korosztálya számára képes a magyarság páratlanul gazdag kulturális kincsét bemutatva színvonalas műsorokat szolgáltatni.

A munkaértekezlet egyik legfontosabb döntésre váró feladata volt a polgári engedetlenség lehetséges módozatairól szóló döntés. Számos javaslat érkezett, amelyből néhányat elutasítottak, többet viszont támogatásukról biztosítottak. Ezek megvalósításához összefogás, erőteljes fellépés, jó szervezés szükséges, amihez a jelenlévők többsége felajánlotta támogatását, és az akciókban való tevőleges részvételét.

------------------------------------------

4.009 - Magyarok Szövetsége Hírlevél

Von: Magyarok Szövetsége
Gesendet: hétfő, 2009. november 30. 11:01
An: antal@jozsef-kutasi.de
Betreff: Magyarok Szövetsége Hírlevél 11.30

 

Ingatlan értékesítés a Hungária TV-ért

A kunszentmiklósi országos munkaértekezleten Éliás Tibor felajánlotta, hogy ha sikerül értékesíteni egy budapesti ingatlant, amelynek ő a tulajdonosa, akkor ennek ellenértékét felajánlja a Hungária TV

fejlesztésére.

http://www.magyarokszovetsege.hu/content/ingatlan-ertekesites-hungaria-t...

http://www.magyarokszovetsege.hu/content/ingatlan-ertekesites-hungaria-tv-ert

Magyarok Vására Nagykanizsán

http://www.magyarokszovetsege.hu/content/magyarok-vasara-nagykanizsan

http://www.magyarokszovetsege.hu/content/magyarok-vasara-nagykanizsan

Ébresztő

http://www.magyarokszovetsege.hu/content/ebreszto-0

http://www.magyarokszovetsege.hu/content/ebreszto-0

Rendben lezajlott a Szent Korona-nap Izsán

Mint ahogyan arról honlapunkon már beszámoltunk a Selye János Egyetem helyett az izsai kultúrházban voltak kénytelenek megtartani a Szent Korona-napot a Magyarok Szövetségének szervezői november 28-án. A rendezvény békésen lezajlott, semmilyen incidens nem zavarta meg azt.

http://www.magyarokszovetsege.hu/content/rendben-lezajlott-szent-korona-...

http://www.magyarokszovetsege.hu/content/rendben-lezajlott-szent-korona-nap-izsan

Ádventi kézműves vásár Mezőtúron

http://www.magyarokszovetsege.hu/content/adventi-kezmuves-vasar-mezoturon

http://www.magyarokszovetsege.hu/content/adventi-kezmuves-vasar-mezoturon

Karácsonyi vásár Kunszentmártonban

2009. december 12-én, szombaton rendezendő KARÁCSONYI VÁSÁRRA árusok jelentkezését várjuk! A vásár egész napos, és a heti vásár területén kerül megrendezésre.

http://www.magyarokszovetsege.hu/content/karacsonyi-vasar-kunszentmartonban

http://www.magyarokszovetsege.hu/content/karacsonyi-vasar-kunszentmartonban

Vukics Ferenc Kalocsán

http://www.magyarokszovetsege.hu/content/vukics-ferenc-kalocsan

http://www.magyarokszovetsege.hu/content/vukics-ferenc-kalocsan

Az Egészségügyi Tagozat Veszprémben

http://www.magyarokszovetsege.hu/content/az-egeszseguegyi-tagozat-veszpr...

http://www.magyarokszovetsege.hu/content/az-egeszseguegyi-tagozat-veszpremben

Betiltották a Szent Korona napot

A szlovák oktatási tárca betiltotta a Szent Korona-napot a révkomáromi Selye János Egyetemen, mivel a minisztérium szerint az nacionalista rendezvény és nincs helye az egyetemen ilyen jellegű rendezvénynek.:

http://www.magyarokszovetsege.hu/content/betiltottak-szent-korona-napot

http://www.magyarokszovetsege.hu/content/betiltottak-szent-korona-napot

------------------------------------------------------------------

4.008 - Dr. Cserháti Ferenc c. centuriai püspök, a külföldi magyarok lelkipásztori ellátásával megbízott esztergom-budapesti segédpüspök

2009. november 30. hétfő, 16:47 > Cserháti Ferenc püspök levele a külföldi magyarokhoz!

A Magyar Katolikus Püspöki Kar külföldi magyar lelkipásztori szolgálat ellátásával megbízott püspökének 4. Körlevele a külföldön élő magyar, illetve magyarul beszélő hívekhez és lelkipásztorokhoz.
Becsüljük örökségünket!


Főtisztelendő paptestvérek! Kedves magyar testvéreim!

Adventben Jézus Krisztusra irányítjuk figyelmünket, az Isten ragyogó képmására, „aki szebb, mint bárki az emberek fiai közül" (Zsolt 45, 3). A Világ Világosságára, a fényesen ragyogó Betlehemi Csillagra tekintünk: az örök Hajnalcsillagra, ki soha sem lát alkonyt és visszatérve a sírból, „az emberi nemre szelíden árasztja a megváltás fényét, él és uralkodik mindörökkön-örökké" (Exsultet). Az Isten Fiára, Isten megtestesült örök Igéjére tekintetünk, mert az idegenben, hazánktól, szülőföldünktől távol, ősi magyar gyökereinktől elszakítva, az új idők és kultúrák változandóságai között is Tőle várjuk az eligazítást, életünk értelmét, célját, kiteljesedését és örömét: „Jézus Krisztustól, aki ugyanaz tegnap, ma és mindörökké" (Zsid 13,8). Benne keressük a „Csodálatos Tanácsadót, az Erős Istent, az Örök Atyát, a Béke fejedelmét" (Iz 9, 4), mindazt az igazat, jót és szépet, amit az evangéliumi örömhír jelent számunkra. „Benne nyertük el a megváltást, bűneink bocsánatát" (1 Kor 1, 14), „az Evangélium és az élő Hagyomány örökségét" (II. János Pál pápa, NMI 29), amely földi jólétet és örök üdvösséget kínál. Adventben ezért arra törekszünk, hogy Őt minél jobban megismerjük, szeressük és kövessük, és ez által részesei lehessünk a Szentháromság boldog életének; Vele együtt átalakítsuk, megújítsuk, emberibbé tegyük új környezetünket, sőt az egész történelmet, mígnem beteljesedik a mennyei Jeruzsálemben. „Ez a program nem változik együtt a különféle korokkal és kultúrákkal, még ha számol is a létükkel, hogy őszinte párbeszédet és hatékony kommunikációt folytathasson velük" (uo).

Egy olyan korban, amikor körülöttünk minden változik, a magunkkal hozott értékek meginognak, és alig találunk biztos fogódzó pontokat, számunkra ez a program még azzal is kiegészül, hogy saját múltunkban és egyéni fejlődésünkben is keressük és értékeljük azokat a támpontokat, amelyek az idegenben is elősegítik személyiségünk egészséges fejlődését és teljes kibontakozását: a magyar származás és a keresztény szellemiség Szent István királyunk szellemi örökségének két olyan kincse, amelyet sohasem veszíthetünk el sérülések nélkül. Már csak ezért is becsüljük és ápoljuk sajátos keresztény és kulturális gyökereinket.

1) Adventben elsősorban keresztségi ígéreteinkre gondolunk és igyekszünk újrakezdeni életünket Krisztusban. Ez a program számunkra különösen fontos, hiszen az idegenben főleg minket fenyeget a vallási és kulturális gyökértelenség, ami köztudottan elősegíti az új környezeti hatások, nem utolsó sorban a helytelen viselkedésmódok és rossz szokások elfogadását. A magunkkal hozott keresztény értékrendet veszélyezteti szomszédaink, munkatársaink és barátaink miénktől elütő felfogása és életmódja, az a fajta gondolkodás, amely már teljesen figyelmen kívül hagyja Istent, elszakadt a keresztény gyökerektől, és lényegében egy individualista, szekularizált és ateista világnézetre támaszkodik. Az idegenben különösen fenyeget a veszély, hogy válogatás nélkül vesszük át új környezetünk életstílusát és könnyen megfeledkezünk a szülőföldünkről hozott értékekről, olyan káros befolyások alá kerülünk, amelyek kikezdik hitünket, jó erkölcseinket, elszakítanak Istentől, a helyes vallási gyakorlatoktól, leszoktatnak az imáról, a szentgyónásról, a vasárnapi szentmisén való részvételről, a házassági hűségről, a család szeretetéről, és elsősorban az élvezetek, a pénz, a Mammon, az ÉN imádása felé terelik figyelmünket. A nemzeti, vallási, kulturális azonosságában megingott ember különösen fogékony az ilyen káros környezeti hatásokra és könnyen a divatos bálványok áldozatává válik. Ezért az apostolok tekintélyével kérek mindenkit: „Ne hagyjátok, hogy különféle megtévesztő tanítások félrevezessenek benneteket" (Zsid 13,9). Legyen gondunk keresztény gyökereink és vallásos életünk ápolására, ami azt jelenti, hogy időnként elcsendesedünk, magunkba szállunk, elgondolkodunk a bennünket valóban meghatározó, fontos dolgokról: a honnan, hová, miért kérdésekről, és szívünkben ajtót nyitunk az Úr Lelkének, egyengetjük az Úr útját és együttműködünk Vele, azaz nem a mulandókra, hanem a fent valókra irányítjuk figyelmünket, egy kicsivel buzgóbban imádkozunk, rendszeresen látogatjuk a vasárnapi szentmiséket, jó elhatározásokat hozunk és gyakoroljuk vallási kötelezettségeinket, főleg a szeretet parancsát, úgy, amint ezt keresztény elődeink és nagyjaink is tették, és ezáltal megbecsülést szereztek népünknek. XVI. Benedek pápa még bíborosként fogalmazta meg: „Öngyilkosságot követ el az a kultúra és az a nemzet, mely megtagadja történelmének nagy vallási és kulturális erővonalait" (Mérleg 93/I, 19. o.).

2) Szent István királyunk szellemi örökségének ápolása, keresztény hitünk mellett felvállalja sajátos nemzeti kultúránk értékeit: történelmünket, irodalmunkat, szokásainkat, bizonyos lelki kapcsolatot jelent népünkkel, szülőföldünkkel, óhazánkkal. Ez a kötődés persze sohasem zárja ki azt, hogy mindenütt törvénytisztelő, hűséges, tisztességes és becsületes polgárai legyünk az új hazának. Ezzel együtt azt is könnyen elfogadjuk, hogy az etnikai, kulturális, nyelvi és vallási örökség ápolásának törvényes biztosítása mindig előnyben részesíti a közjót, hogy ez által biztosíthassa a helybeli lakosság megfelelő fejlődését, ami viszont már a mi javunkat is szolgálja, hiszen a közjó bizonyos „kulturális egyensúlyt" követel, ami ugyancsak magában foglalja alapvető kisebbségi jogaink tiszteletét, azt a lehetőséget, hogy megőrizzük és fejlesszük saját „kultúránk arculatát", azaz saját nyelvünk, hagyományunk, értékeink azon örökségét, amelyet általában a nemzet fogalmával és a „hazaszeretet érzéseivel" szoktunk összekapcsolni. II. János Pál pápa viszont ezen túlmenően arra is emlékeztet, hogy ezt a kulturális egyensúlyt soha sem lehet kielégíteni csupán törvényes eszközökkel, mert az hatástalan marad, ha nem párosul hozzá a lakosság ethosban gyökerező alaphozzáállása, elsősorban a nagylelkűség és a szeretet, és a kultúra hordozóinak az a képessége, hogy saját népük és országuk kultúrájának eleven kifejezői legyenek, és ha ez a kultúra már csupán csak valamiféle jól őrzött muzeális örökséget képez. „Egy ténylegesen eleven kultúrának valójában nincs mit félnie az elnyomástól, mint ahogyan egyetlen törvény sem tarthatja azt életben, ha már kihalt a szívekben" (Üzenet a béke világnapjára, 2001. január 1., nr. 14-15).

A katolikus egyház megbecsüli, tiszteli és nagyra értékeli a nemzeti kultúrákat, hiszen „amikor az Evangélium Isten országát hirdeti, ezt az embereknek meghatározott kultúra keretén belül kell életté váltaniuk" (GS 53), a kultúrák állandó és eleven dialógusát sürgeti, hogy gazdagítsák egymást. Az egyházi közösségekben a vendég és jövevény ezért sokkal inkább „ajándék", mint „idegen", „mert amiként külön-külön tájakról és tartományokból jönnek a vendégek, úgy különb-különb nyelvet és szokást, különb-különb példát és fegyvert hoznak magukkal, s mindez az országot díszíti, az udvar fényét emeli, s a külföldieket a pöffeszkedéstől elrettenti. Mert az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő" – olvassuk Szent István király intelmeiben (VI.). Az egyház nemcsak hitbeli, hanem kulturális otthonunk is, olyan szolidáris közösség, amelyben senki sem idegen és mi¬denütt otthon vagyunk, bárhol is éljünk. Lehetőséget kínál arra, hogy benne egymásra találjon minden külföldön élő magyar, ápolja és kibontakoztassa saját örökségét, de ennek érdekében már nekünk kell fáradoznunk.

Nemrégiben Erdő Péter bíboros atyánk rámutatott arra, hogy a nemzeti kultúrák már önmagukban is valamilyen teológiai értékkel rendelkeznek és azokat becsülnünk és ápolnunk kell, „mégpedig azért, mert a teremtett világ értékes, hiszen Isten bölcsessége és szeretete mutatkozik meg benne. Ha óvjuk a ritka állatfajokat, a növényeket, a környezetünket, akkor egy olyan leheletfinom és bonyolult valóságot, mint egy nemzeti kultúra, egy nyelv, hogyne kellene a legnagyobb mértékben becsülnünk? Hogyne fedeznénk fel benne a teremtő Istennek a bölcsességét és zsenialitását? Ha pedig ez így van, akkor ezeket az értékeket óvni, ápolni, gondozni kell" – emlékeztet a magyar főpásztor, és kifejti: „Az egyes nemzedékeknek az a feladata, hogy ezt a rájuk bízott értéket ápolják és továbbadják. Tehát úgy és azért becsüljük meg a saját nemzeti kultúránkat és nyelvünket, amiért a másikét is tisztelni tudjuk. Ez a keresztény szemléletnek a sajátossága, hogy nemcsak az egyiket tisztelem, a másikat pedig lebecsülöm, hanem mindegyiket a Teremtő iránti szeretetből és elismerésből becsülöm és tisztelem. Ha viszont ilyen értéke van a nemzeti kultúrának, akkor rá kell döbbenni arra is, hogy a kultúra továbbadása, a hit továbbadása nagymértékben hasonló, szinte egymással összefonódó folyamat. Ahogyan nem lehet világnézetileg semlegesen nevelni egy gyereket – mert valamilyen hozzáállás, valamilyen világnézet mégiscsak átragad a nevelőről a neveltekre –, úgy nem lehet kultúramentesen sem nevelni. Nem lehet azt mondani, hogy majd húszévesen döntse el, hogy mi lesz az anyanyelve, addig pedig nem adunk át neki semmit a nyelvi kultúrából. A nevelés, a fejlődés folyamatában a kultúra nemzeti jellege és a világnézet konkrét arculata – a vallás, vagy adott esetben a vallástalanság – hat az emberre. Nekünk tehát, akik meg vagyunk győződve mind nemzeti kultúránk értékességéről, mind hitünknek nagyszerű és értékes voltáról, nincs is más választásunk, mint hogy minél hamarabb megosszuk a következő nemzedékkel azt, amit a legszebbnek és a legjobbnak tartunk" – fejezi be buzdítását Erdő Péter bíboros, prímás, érsek (MK, 2009. február 7.). Keresztény magyar kultúránk megőrzése az idegenben nem könnyű feladat, mégis erre köteleznek azok az ősi szálak és gyökerek, amelyek a gondviselő Isten bölcsességéből, a teremtett világ rendjéből fakadnak, mindmáig meghatározzák és gazdagítják életünket.

Az elmúlt évben ismét meglátogattam több magyar közösséget az európai országokban, az Egyesült Államokban és Kanadában, és mindenütt tapasztaltam híveink hűséges ragaszkodását ősi gyökereinkhez. A magyar közösségekben szentmiséket, szentbeszédeket és előadásokat tartottam, helyenként bérmáltam, családokat és betegeket látogattam, találkoztam és elbeszélgettem az ünnepi fogadásokra összegyűlt hívekkel. Lelkipásztori látogatásaim során mindenek előtt a krisztusi evangéliumot hirdettem, és mint most is, ezáltal arra törekedtem, hogy a nagyvilági szétszórtságban élő magyar testvéreimet megerősítsem őseink szellemi örökségéhez való kötődésükben, azaz egyetemes és nemzeti értékeink, édes anyanyelvünk és kultúránk, magyar hagyományaink és keresztény hitünk megbecsülésére és ápolására, magyar egységre és összetartásra bátorítsam őket.

Lelkipásztori utazásaim során többször találkoztam és tanácskoztam a külföldi magyar lelkipásztorokkal is. A közös tanácskozások mellett fontosnak tartottam az egyéni beszélgetéseket is Velük. Részt vettem az amerikai és európai magyar papok találkozóin, ezeken szentmiséket, elmélkedéseket és előadásokat tartottam. Ahol a helyi lelkipásztorok jónak látták, vagy az ügyek megkívánták, szívesen találkoztam és tanácskoztam a helyi főpásztorokkal is. A magyar katolikus püspöki kar gyűlésein, egyéb találkozókon és nemzetközi konferenciákon képviseltem közös ügyeinket.

Mindez a szolgálat alig lenne megvalósítható a külföldi magyar hívek és paptestvérek nagylelkű hozzáállása, hozzájárulása és támogatása nélkül. Ezért ezúton is megköszönöm a külföldön élő magyar testvérek, lelkipásztorok és hívek minden nemes fáradozását keresztény hitünk és magyarságunk szolgálatában. Köszönöm irántam tanúsított szeretetüket, minden erkölcsi és anyagi támogatásukat közös lelkipásztori szolgálatunk megvalósításában. Isten fizesse meg minden nagylelkűségüket és figyelmességüket.

A közelgő ünnepek alkalmából kívánok Mindenkinek lelkiekben gazdag, szép, bensőséges adventi szent időt, aztán kegyelemteljes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet!

Mindezek után pedig, Nagyasszonyunk, a Boldogságos Szűz Mária, Szent István király és az összes Magyar Szentek közbenjárására, áldjon meg benneteket a mindenható Isten: az Atya, a Fiú és a Szentlélek.


München, 2009. november 29., advent első vasárnapján

Dr. Cserháti Ferenc c. centuriai püspök,
a külföldi magyarok lelkipásztori ellátásával megbízott
esztergom-budapesti segédpüspök

 

4.007 - A Kárpáti Harsona frissítve itt megtekinthető http://karpatiharsona.info/index.php?option=com_content&view=frontpage&Itemid=70

Cserháti Ferenc püspök levele a külföldi magyarokhoz

http://www.karpatiharsona.info/index.php?option=com_content&view=article&id=7572:cserhati-ferenc-puespoek-levele-a-kuelfoeldi-magyarokhoz-&catid=34:belfoeld&Itemid=58

Slota szerint Kotleba bolond + szerk. kiegészítés

http://www.karpatiharsona.info/index.php?option=com_content&view=article&id=7571:slota-szerint-kotleba-bolond--szerk-kiegeszites-&catid=34:belfoeld&Itemid=58

Milyen a tagállamok bizonyítványa?

http://www.karpatiharsona.info/index.php?option=com_content&view=article&id=7570:milyen-a-tagallamok-bizonyitvanya&catid=35:kuelfoeld&Itemid=59

Nyolcvan éves az erdélyi népdal nagyasszonya

http://www.karpatiharsona.info/index.php?option=com_content&view=article&id=7569:nyolcvan-eves-az-erdelyi-nepdal-nagyasszonya&catid=40:hagyomanyok&Itemid=64

MENEKÜL A REZSIM

http://www.karpatiharsona.info/index.php?option=com_content&view=article&id=7568:menekuel-a-rezsim&catid=34:belfoeld&Itemid=58

Merényletet tervezett Prágában Szaddám Huszein

http://www.karpatiharsona.info/index.php?option=com_content&view=article&id=7567:merenyletet-tervezett-pragaban-szaddam-huszein&catid=35:kuelfoeld&Itemid=59

Pogány Árpád: R E N D S Z E R H I B A

http://www.karpatiharsona.info/index.php?option=com_content&view=article&id=7566:pogany-arpad-r-e-n-d-s-z-e-r-h-i-b-a&catid=41:publikaciok&Itemid=65

FELJELENTÉS: Ágoston Tibor & Budapesti Rendőr-Főkapitányság

http://www.karpatiharsona.info/index.php?option=com_content&view=article&id=7565:feljelentes-agoston-tibor-a-budapesti-rendr-fkapitanysag&catid=80:agoston-tibor-debrecen&Itemid=72

Megint ötvenhatot szerveznek a Magyarnak?

http://www.karpatiharsona.info/index.php?option=com_content&view=article&id=7564:megint-oetvenhatot-szerveznek-a-magyarnak&catid=41:publikaciok&Itemid=65.

MEGHÍVÓ: Krónikás Zenede "Hagyományos Krónikás Karácsonyára"

http://www.karpatiharsona.info/index.php?option=com_content&view=article&id=7563:meghivo-kronikas-zenede-qhagyomanyos-kronikas-karonyaraq&catid=36:kultura&Itemid=60.

FICO HENTESEI

http://www.karpatiharsona.info/index.php?option=com_content&view=article&id=7562:fico-hentesei&catid=129:nyelvtoerveny&Itemid=127.

ÁGOSTON TIBOR MEGTETTE FELJELENTÉSÉT

http://www.karpatiharsona.info/index.php?option=com_content&view=article&id=7561:agoston-tibor-megtette-fljelenteset&catid=80:agoston-tibor-debrecen&Itemid=72

Olvasótól a Nyelvtörvénnyel kapcsolatban + kapcsolódó

http://www.karpatiharsona.info/index.php?option=com_content&view=article&id=7560:olvasotol-a-nyelvtoervennyel-kapcsolatban--kapcsolodo&catid=129:nyelvtoerveny&Itemid=127

Elmebeteg kormányrendelet a magyar néphagyományok eltiprására

http://www.karpatiharsona.info/index.php?option=com_content&view=article&id=7559:elmebeteg-kormanyrendelet-a-magyar-nephagyomanyok-eltiprasara&catid=76:mihalyi-molnar-laszlo-szepsi-felvidek&Itemid=72

NEMZETELLENES GYŰLÖLETKELTÉS

http://www.karpatiharsona.info/index.php?option=com_content&view=article&id=7558:nemzetellenes-gyloeletkeltes&catid=76:mihalyi-molnar-laszlo-szepsi-felvidek&Itemid=72

A legbizarrabb holosztori: SZEX AZ AUSCHWITZI LATRINÁKBAN

http://karpatiharsona.info/index.php?option=com_content&view=article&id=7557:a-legbizarrabb-holosztori-szex-az-auschwitzi-latrinakban&catid=41:publikaciok&Itemid=65

AZ ÁRULÁS NAPJA

http://karpatiharsona.info/index.php?option=com_content&view=article&id=7556:az-arulas-napja&catid=43:civil-kurazs&Itemid=67

KERESZTÁLLÍTÁS PAPOK NÉLKÜL,...

http://www.karpatiharsona.info/index.php?option=com_content&view=article&id=7555:keresztallitas-papok-nelkuel&catid=43:civil-kurazs&Itemid=67

AZ ERDÉLYI MAGYAR SAJTÓ ÉS A KIDEBBSÉGI JOG

http://www.karpatiharsona.info/index.php?option=com_content&view=article&id=7554:az-erdelyi-magyar-sajto-es-a-kidebbsegi-jog&catid=41:publikaciok&Itemid=65

A Harangszó adventi számából

http://www.karpatiharsona.info/index.php?option=com_content&view=article&id=7553:a-harangszo-adventi-szamabol-&catid=36:kultura&Itemid=60 .

A RENDSZERSZEMLÉLET KIMERÜLÉSI VÁLSÁGA

http://www.karpatiharsona.info/index.php?option=com_content&view=article&id=7552:a-rendszerszemlelet-kimeruelesi-valsaga&catid=41:publikaciok&Itemid=65

Láncos Miklós nevenapján tartandó szertartásra

http://www.karpatiharsona.info/index.php?option=com_content&view=article&id=7551:lancos-miklos-nevenapjan-tartando-szertartasra&catid=83:kovacs-kalmanne-nori-debrecen&Itemid=72

Vasmise a soproni Kecske templomban

http://www.karpatiharsona.info/index.php?option=com_content&view=article&id=7550:vasmise-a-soproni-kecske-templomban&catid=36:kultura&Itemid=60

Egy hazafi a börtönből: KI KICSODA ?

http://www.karpatiharsona.info/index.php?option=com_content&view=article&id=7549:egy-hazafi-a-boertoenbl-ki-kicsoda-&catid=41:publikaciok&Itemid=65.

AZ ÍTÉLETTEL NEM ELÉGEDETT, DE...

http://www.karpatiharsona.info/index.php?option=com_content&view=article&id=7548:az-itelettel-nem-elegedett-de&catid=34:belfoeld&Itemid=58

AZ ÍRÁS ARRA VALÓ...

http://www.karpatiharsona.info/index.php?option=com_content&view=article&id=7547:az-iras-arra-valo&catid=122:vitez-lovag-pasztori-tibor-endre-nyref-esperes-&Itemid=72

NYILVÁNOSSÁGRA HOZTÁK A NYELVTÖRVÉNY VÉGREHAJTÓ RENDELETEINEK TERVEZETÉT

http://www.karpatiharsona.info/index.php?option=com_content&view=article&id=7546:nyilvanossagra-hoztak-a-nyelvtoerveny-vegrehajto-rendeleteinek-tervezetet&catid=129:nyelvtoerveny&Itemid=127

MÁR SZÓLNI SEM SZABAD

http://www.karpatiharsona.info/index.php?option=com_content&view=article&id=7545:mar-szolni-sem-szabad&catid=34:belfoeld&Itemid=58

A NAGY HÁBORÚ KÜSZÖBÉN

http://www.karpatiharsona.info/index.php?option=com_content&view=article&id=7544:a-nagy-haboru-kueszoeben&catid=41:publikaciok&Itemid=65

BEÁLLÍTOTT A VÉGREHAJTÓ

http://www.karpatiharsona.info/index.php?option=com_content&view=article&id=7543:vegrehajto-jart-duray-miklosnal&catid=34:belfoeld&Itemid=58

K I E G É S Z Í T É S - Kárpáti Mozi

http://karpatiharsona.info/index.php?option=com_content&view=section&id=7&Itemid=95

BIZONYÍTÉK SZERKESZTŐSÉGÜNK LEVELEZÉSÉNEK TITKOS ELLENŐRZÉSÉRE + KIEGÉSZÍTÉS

http://www.karpatiharsona.info/index.php?option=com_content&view=article&id=4529:bizonyitek-szerkesztseguenk-levelezesenek-titkos-ellenrzesere-kiegeszites&catid=86:dr-kollar-lajos-budapest&Itemid=72

A KÁRPÁTI HARSONA BEADVÁNYA A NYELVTÖRVÉNY ÜGYÉBEN A STRASBOURGI BÍRÓSÁGHOZ + kapcsolódó

http://www.karpatiharsona.info/index.php?option=com_content&view=article&id=5527&catid=86&Itemid=72

A KÁRPÁTI HARSONA HIVATALOS KÖZLEMÉNYE : NEM KÉRÜNK A SÜLETLEN ÖTLETEKBŐL ! + szakmai vélemények

http://www.karpatiharsona.info/index.php?option=com_content&view=article&id=6879:a-karpati-harsona-hivatalos-koezlemenye--nem-keruenk-a-sueletlen-oetletekbl---szakmai-velemenyek-&catid=129:nyelvtoerveny&Itemid=127

TÁMOGATHATÓ A KÁRPÁTI HARSONA SZELLEMI MŰHELYÉNEK TEVÉKENYSÉGE

http://www.karpatiharsona.info/index.php?option=com_content&view=article&id=3065&catid=90&Itemid=72

TÁRSADALMI TAGOLÓDÁS

http://www.karpatiharsona.info/index.php?option=com_content&view=article&id=5457:tarsadalmi-tagolodas&catid=78:rczey-janos-genf&Itemid=72

DR. KOLLÁR LAJOS: NYÍLT LEVÉL DEBRECEN CÍVISVÁROS RENDŐRKAPITÁNYÁNAK

http://karpatiharsona.info/index.php?option=com_content&view=article&id=7270&catid=86&Itemid=72

A KÁRPÁTI HARSONA NYILATKOZATAI

http://www.karpatiharsona.info/index.php?option=com_content&view=article&id=7070:a-karpati-harsona-nyilatkozatai&catid=90:hazik-zoltan-a-karpati-harsona-alapitoja-fszerke&Itemid=72

A BENEŠ-DEKRÉTUMOK, AMIKRŐL MOST EURÓPA HALLGAT + TÖRVÉNYSZÖVEG

http://karpatiharsona.info/index.php?option=com_content&view=article&id=7321&catid=86&Itemid=72

Szlovákoknak, önrendelkezést a Felvidéken!

http://www.karpatiharsona.info/index.php?option=com_content&view=article&id=7466:szlovakoknak-oenrendelkezest-a-felvideken&catid=90:hazik-zoltan-a-karpati-harsona-alapitoja-fszerke&Itemid=72

 

Összeállította és szerkesztette: Házik Zoltán alapító főszerkesztő, laptulajdonos

-------------------------------------------------------------------------

 

4.006 - Sürgős!!!!!! Elmarad a hétfői összejövetel, add tovább!!!!!!!!!!!

From: snet <snet@t-online.hu>
Date: 2009/11/29
Subject: Fw: Sürgős!!!!!! Elmarad a hétfői összejövetel, add tovább!!!!!!!!!!!
To: Kutasi József

Továbbítom Sztaneff Erzsébet levelét:

Kedves csoporttársak!

Tegnap megalakult egy krizis  csoport 6 főből, akik a legjobb szakemberek bevonásával mindent megtesznek a törzsvásárlók érdekében az elkövetkezendő napokban.

Egyenlöre az a kérés felülről, hogy senki se tartson prezit és ne is regisztáljatok.

Valószinüleg elmaradnak a rendezvények, beleértve a 19-ét is.

Ennek értelmében elmarad a most hétföre általam kihirdetett összejövetel, ami aGriff Hotelben lett volna!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Nézzétek a www.sciennetklub.com -ot, ahol a legfrissebb hireket láthatjátok, és legyetek higgadtak, pár nap türelemmel.

A megalakult 6 fős csapat minden elképzelhetö lehetőséget megvizsgál és megtesz az ügy érdekében.

 

Üdv: LIZI.

---------------------

4.005 - Hírklub.hu - 2009 11. 30. 14:32

Von: Hírklub
Gesendet: hétf
ő, 2009. november 30. 14:32
An: Kutasi József
Betreff: Hírklub.hu 2009 11. 30. 14:32

A recessziós költségvetés

Ma elfogadják a 2010. évi költségvetést, amely egy kicsit puhult ugyan az elfogadott módosítók során, de alapvetően mégiscsak kemény büdzsé lesz. Jellegét tekintve megszorító költségvetésről van szó. A szigor megnyugtatja hitelezőinket, de mélyíti a recessziót, és nem enyhít a bérből és fizetésből élők gondjain.

http://hirklub.hu/?page=cikk&rovat=74&id=6259

Néhány szó egy demonstrációhoz III.

Holnap, december 01-én egész napos demonstráció lesz a Pécsen kialakult parkolási rend, és a Gámán/Kerident Kft ellen. A szervezők kérik a pécsi autósokat, hogy ne használják a Gámán parkolóit. A pécsi autósokat kérik, hogy a szélvédő alá elhelyezett kék-szalaggal tiltakozzanak a parkolásban kialakult jelenlegi gyakorlattal szemben.

http://hirklub.hu/?page=cikk&rovat=119&id=6260

Kérjük Önöket, hogy kisérjék figyelemmel a Tubesre tervezett NATO lokátorról írott cikket is.

http://hirklub.hu/?page=cikk&rovat=118&id=6257

---------------------------------------------------------------------------------------------

 

4.004 - Civil Mozgalom: A mi célunk egy békés, fejlődő és elégedett Magyarország, ahol az emberek törődnek egymással, de az ország és a világ sorsával is.

Civil Mozgalom

Kik vagyunk?

Egyszerű polgárai Magyarországnak: lakatosok, mérnökök, kereskedők, gazdák, művészek, diákok, tanárok, ápolók, orvosok és nyugdíjasok...
Civilek, akiknek semmi köze a jelenlegi hatalomhoz.
Civilek, akik megunták, hogy az élősködő pártok döntsenek a fejük felett a sorsukról - ellenük.
Civilek vagyunk, akiknek elege lett a politikusok mutyizásából, a korrupcióból és az ország kirablásából.
Húsz évvel ezelőtt azt hittük, hogy eljött az a kor, amikor a jog és a törvény egyformán vonatkozik mindenkire, de sajnos tévedtünk. A pártemberek és baráti körük ma is büntetlenül megtehetnek bármit, tartozzanak bármelyik oldalhoz. De ebből elég volt!

Miért van szükség a Civil Mozgalomra?

Aki még mindig azt hiszi, hogy majd egy másik parlamenti párt megoldja a problémákat - az téved.
Aki hagyja, hogy meggyőzze őt a TV-ből, sajtóból áradó pártpropaganda, és gyanakodva tekint a szomszédjára, mert ő egy másik pártnak hisz - azt becsapták.
Aki pedig azt gondolja, hogy nem érdemes elmenni választani, mert úgysincs különbség - az elveszett!
Ilyen elveszett, becsapott és tévedésekben élő emberek vagyunk mindannyian, de sürgősen ébrednünk, ébresztenünk kell.
Aki azt hiszi, hogy az ő ideje még nem jött el, annak az ideje soha nem fog eljönni!
A politikusok nem velünk törődnek, hanem a szépen növekvő vagyonukkal.
Az egykori farmeros fiúk gyorsan belehíztak az öltönyükbe
.

Mit kell tenni?

Át kell menni a szomszédba. Meg kell állni az utcán beszélgetni. Meg kell szólítani az embert, nem csak leszólni, és meg kell tanulni látni is, nem csak átnézni rajta. Mindenkiben az emberi értéket kell felfedezni a jobb- vagy baloldali szavazógép helyett, mert a pártszimpátia csak jelentéktelen apróság.
Jelentősége a talpunk alatt lévő Földnek van, nem pedig annak, amit a jólfizetett propagandisták hazudnak.
Beszélgetés közben kiderül majd az is, hogy a másik ember is ugyanolyan mint mi, hasonló aggodalmak és gondok kínozzák. Néhány lényeges probléma megoldására talán már neki is vannak ötletei, és innen csak egy lépés, hogy tegyünk is valamit - egymásért.

A Civil Mozgalom a polgári engedetlenség békés eszközeit kívánja felhasználni, hogy a jelenlegi rablópártok és hasznavehetetlen politikusaik eltűnjenek a hatalomból.  Kerüljenek végre új arcok a Parlamentbe és az önkormányzatok testületeibe!
Mindenkit szívesen látunk magunk között, aki az országért, önmagáért és a másik emberért bármilyen csekélységet is hajlandó megtenni. Viszont kerüljenek el bennünket, akik bosszúra szomjaznak vagy erőszakot és vért akarnak látni. Abból már volt elég!
A mi célunk egy békés, fejlődő és elégedett Magyarország, ahol az emberek törődnek egymással, de az ország és a világ sorsával is.

Civil Mozgalom  1426 Budapest, Pf: 122
Telefon: 70/231-6933
civilek@civilmozgalom.hu

www.civilmozgalom.hu

--------------------------------

 

 

 

 

 

 

 

4.003 - Prof. Dr. Bokor Imre: EMLÉKEZZÜNK 2004. december 5.-re. (A MAGYARSÁG SZÉGYEN-NAPJÁRA)

Von: Dr. Bokor Imre
Gesendet: vasárnap, 2009. november 29. 22:06
An: Kutasi József

Betreff: EMLÉKEZZÜNK 2004. dec. 5-re

 

EMLÉKEZZÜNK 2004. december 5.-re.

 (A MAGYARSÁG SZÉGYEN-NAPJÁRA)

 

Prof. Dr. Bokor Imre

 A NÉPSZAVAZÁS  SORÁN,-  A NEMZET-ÉS MAGYARSÁG ELLENES KORMÁNY  AKTÍV ("ELLEN")PROPAGANDÁJÁNAK KÖSZÖNHETŐEN, AZ "IGEN"  SZAVAZATOK KEVÉSNEK BIZONYULTAK AHHOZ, HOGY A KÜLHONI MAGYARSÁG -  MAGYAR-ÁLLAMPOLGÁRSÁGI  STÁTUSZÁNAK  KÉRDÉSÉVEL   (ELBÍRÁLÁSÁVAL) -, A PARLAMENT PLENÁRIS  ÜLÉSÉN  FOGLALKOZZANAK. A VILÁG KÖZVÉLEMÉNYE  MEGDÖBBENVE VETTE TUDOMÁSUL  A NÉPSZAVAZÁS EREDMÉNYÉT,-  ÉS  (NEM ISMERVE  AZ ITTENI POLITIKAI  VISZONYOKAT)  MÉLYSÉGESEN ELÍTÉLTE A MAGYAROKAT, AKIK  SAJÁT TESTVÉREIKET IS CSERBEN HAGYTÁK...

          HATALMASAT ZUHANT A MAGYAROK PRESZTÍZSE  A KÜLFÖLDIEK SZEMÉBEN,   AZOKÉ A MAGYAROKÉ, AKIK ÉVTIZEDEKEN ÁT,  KONZEKVENSEN ELUTASÍTOTTÁK A TRIANONI BÉKEDIKTÁTUMOT,  ÉS EGY  IGEN SZAVAZAT BEJELÖLÉSÉRE SEM VOLTAK  KÉPESEK,  HOGY ENYHÍTSENEK  A SZÜLŐHAZÁJUKTÓL MEGFOSZTOTTAK HELYZETÉN.

            A  CSALÓDOTT ÉS ÖNÉRZETÜKBEN IS SÚLYOSAN MEGSÉRTETT  HONFITÁRSAINK  ÉRZÉSÉT (VÉLEMÉNYÉT) LEGJOBBAN  DOBSZAY KÁROLY: "NE FÉLJETEK, NEM MEGYÜNK HAZA!" c.  VERSE  FEJEZI KI  (MEGTALÁLHATÓ A GOOGLE-BAN, A VERS CÍMÉNEK BEÜTÉSÉVEL,- EGY FELVIDÉKI KISLÁNY  MEGHATÓAN  SZÉP TOLMÁCSOLÁSÁVAL).

              Kétségtelen, hogy a presztízsünk visszaszerzése, és honfitársaink könnyeinek letörlése sok időt igényel, de   minden lehetőt megteszünk a cél érdekében. Abban is bízunk, hogy  "gyászmagyarjaink" is elnyerik  méltó büntetésüket, ha van szégyenérzetük és egy szikrányi lelkiismeretük, akkor  eddig is lehettek  álmatlan éjszakáik. Ha van!?

            Megtisztelő  figyelmükbe ajánlom az alábbi két  kezdetleges,  de szívből jött versemet,  az első közvetlenül a népszavazás  előtt, a második a népszavazás után íródott.

 

NEMMEL SZAVAZÓ GYÁSZMAGYAROKNAK!

 

 

NEMMEL SZAVAZZ

      

Nemmel szavazz, ha nincs szíved,

hagyd szenvedni   a testvéred!

Nemmel szavazz, mindazokra,

kiknek rosszul megy a sora.

……….

Börtönné lett szülőföldjük,

Trianon a börtönőrük.

Gyötrelem  lett az életük,

mert magyar az anyanyelvük.

……….

Ha már nem bírták a hajszát,

titkon lépték át a határt.

Kádár János parancsára,

vissza lettek toloncolva.

……….

De magyarnak megmaradtak,

s együttérzést tőlünk várnak.

Rúgj beléjük, megszokták már,

csak csizmádban ne essen kár!

……….

Hallgass Gyurcsány tanácsára,

 Hiller s Kuncze bárgyúságra!

Hidd el Gál J. állítását,

és Lendvai hazugságát.

……………………..

 Magyar (?) kormány azt akarja,

testvér testvért, megtagadja.

Forintosít embert s lelket,

tisztességet, becsületet.

……….

Befogadtunk romát, bolgárt,

kínait és görög polgárt.

Zsidót, szerbet és szlovákot,

Isten tudja, hány nációt.

……….

Csak magyarra mondjál nemet,

áruld el a nemzetedet!

Csatlakozz hát Trianonhoz,

s gyalázatos kormányodhoz!

………..

Átkozott légy ha megteszed,

elveszted a becsületed!

Hőseinket, címerünket,

Erdélyt és a székelyeket,

s minden elcsatolt földünket!

……….

Elérkezik a pillanat,

eldöntheted a sorsukat!

„Sehonnai bitang ember”,

ki most nem szavaz IGENNEL!

 

LENNÉL EGYSZER…

 

Lennél egyszer számkivetett,

kirekesztett, kisemmizett.

Ártatlanul agyonkínzott,

nemzetedtől elszakított.

Sorsod vinne idegenbe,

gyűlölködő környezetbe.

Zárnának ki a hazádból,

tiltanának utazástól.

Bontanák le iskoládat,

menesztenék tanítódat.

Vernének meg magyar szóért,

büntetnének a nevedért.

Várnád sorsod javulását,

nemzetednek hívó hangját.

MINDEZEKET NEM ÉLTED ÁT,

NEM ÉREZTED MÁS NYOMORÁT.

TESTVÉREDNEK NEMET MONDTÁL,

TRIANONHOZ FELZÁRKÓZTÁL!

HAZUG SZAVAKRA HALLGATTÁL,

HAZUG KORMÁNY MELLÉ ÁLLTÁL!

MAGYAR NÉVRE SZÉGYENT HOZTÁL!

(Prof. Dr. Bokor Imre)


 

4.002 - Bóna Mária Ilona: Válasz Seres Máriának erre: Áldozat?

Von: Bóna Mária Ilona
Gesendet: vasárnap, 2009. november 29. 23:47
An: antal@jozsef-kutasi.de
Betreff: Válasz Seres Máriának erre: Áldozat?

 
Mi ez a hegyibeszéd kedves Seres Mária?
Nézzél már bele ezekbe az írásokba, hogy egy kicsit képbe kerüljél, mert nagyon el lettél tájolódva!!!
 
Egy egész nemzedéket küldtek a politikusok a temetőbe elrohadni 1990 óta!
 
A munka és a feladatok közelébe sem engedik az embert!!! Ha meg mégis követeli a szabadságot és a valódi demokráciát, akkor körbekordonozzák és lefújják könnygázzal, gumibottal verik szét a fejét, a derekát...
kilövik a szemét...
 
Nekem te ne prédikálj és ne gyere ezzel az álszent szöveggel!!!
 
Tanulj előbb és tájékozódj mán egy kicsit!!!
 
Ide másolok egy részletet abból az országhelyzetjelentésből, amit azért írtam meg, mert meg kellett írnom. 2006 óta bent van a blogomban, fent van a Nemzeti Hírhálón lévő honlapomon. Ma már egyiket sem tudom megnyitni. Hol voltál, amikor tüntettünk az utcán a gázáremelés ellen, a TB, a kórház piacosítása ellen???
 
Volt egy polgári körös mozgalom és azt is bedöglesztették ugyanazok a politikusok, akik miatt létrejött. Pedig, nagyon-nagyon sokan nagyon-nagyon komolyan gondolták!!!
 
Menj be a Polgárok Házába, amit a polgári körösök adományából újított fel és épített újjá Makovetz Imre. Ma már pártház és a polgári körösök be sem tehetik oda a lábukat, legfeljebb, ha értesülnek valamilyen kampányidőszakban megtartott rendezvényről...
 
Volt Nemzeti Konzultációs Testület és kit a csudát érdekelt a kampány után, hogy százezrével özönlött a nép panaszkodni????
 
Kedves Mária!
 
Nagyon felháborít az egész mozgalomnak a stílusa!!!
 
Engem ha lehet hagyj ki belőle!
 
Üdv. Bóna Mária Ilona
 
Idézet az ország- helyzetelemzésből: "Miért kellett napi 16-20 órát dolgozniuk, dolgoznunk?
 
Azért, mert a TSZ-tagságukkal együtt járt, hogy ledolgozzák a TSZ-ben a napi kötelező nyolc órát és csak az azon túli munkával tudták megművelni (a család leszázalékolt- rokkant- idős-nyugdíjas, valamint sokszor kiskorú gyermekei segítségével) a háztáji gazdaságot.
Az állattartásra szerződött háztáji tehenészetek sertés- és baromfi tenyésztésre, pedig szintén az egész hazai húsipar számíthatott.
 
Tudományosnak tartott munkák erről az alábbi linkeken olvashatók:
 
http://209.85.135.104/search?q=cache:S59LrlYqV08J:epa.oszk.hu/00700/00775/00056/2003_07_10.html+H%C3%A1zt%C3%A1ji+f%C3%B6ldm%C5%B1vel%C3%A9s&hl=hu&ct=clnk&cd=1&gl=hu
 
A HÁZTÁJI TERMESZTÉS- ÉS TENYÉSZTÉS témaköreiben még számos, más tudományosnak tartott munkák találhatók az interneten.
Azonban, azért nem tartom ezek behatóbb tanulmányozását szükségesnek, mert egyik sem szól arról a nagyon fontos EMBERI TÉNYEZŐRŐL (sem jogi értelemben, sem emberi erőforrás tekintetében, sem az EMBERI ÖN- és TÁRSADALMI KIZSÁKMÁNYOLTSÁGÁNAK módjairól és következményeiről) amellyel egy egész nemzedék az életével, az elkótyavetyélt egészségével fizetett.
A társadalombiztosítás ezekben az évtizedekben (1970-1980-as években)
 
A társadalombiztosítás, vagyis: egészségügyi biztosítás, meg nyugdíjjárulék fizetése csak jogviszony után járt a munkát végzőknek.
Azért volt oly fontos, hogy legyen ÁLLAMI CÉGNÉL (termelőszövetkezetnél, illetve vállalatnál) munkaviszonya minden aktív korú munkavállalónak, mert a betegbiztosítást és a nyugdíjjárulékot az a cég fizette utánuk.
 
Ebből következik az a NAGYON FONTOS TÉNYÁLLÁS, hogy ez a korosztály, melynek tagjai az 1960-as években vált munkavállalóvá és arra kényszerült, hogy a 2. illetve a 3. gazdaságban dolgozva keresse meg a MAEGÉLHETÉSRE VALÓT, ez után a munkája után nem fizethetett sem egészségügyi biztosítást, sem nyugdíjjárulékot.
Következésképpen, ez a korosztály - 2008-tól kezdődően nyugdíjba vonulva - ha ilyen (ön)kizsákmányoló életvitel után még megélte ezt a kort, minimál-nyugdíjra lesz ítélve.
Vagy még arra sem, mert teljességgel kiürítette a Gyurcsány-kormány a nyugdíjalap kasszáját is. Azért is olyan sürgős nekik az egészségügy gyors átalakítása, hátha a tömegesen ellátatlanul maradók meghalnak közben és "megoldódik" a fizetésképtelenség problémája...
 
Miért volt szükség a PARASZTSÁG ilyen mértékű kizsákmányolásával megtermelt terményekre???
Ugyanazért, amiért az IPARI MUNKÁSSÁGéra!
 
A nagy- iparvállalatoknál és egyéb intézményeknél, cégeknél megtermelt és előállított anyagi javak bevételi forrásaiból tartották fenn a minden iparvállalat és intézmény élére telepített, FÜGGETLENÍTETT
KISZ- (MSZMP)ÁRT, SZAKSZERVEZETI BIZOTTSÁGOK tisztségviselőinek bérét, munkahelyi infrastrukturális hátterét!!!
 
Minél nagyobb létszámú dolgozóval dolgoztatott egy cég, annál nagyobb létszámú FÜGGETLENÍTETT kisz- párt- és szakszervezeti apparátust tarthatott fenn.
Ezen apparátusok titkárai aztán tagjai voltak a vállalat vagy intézmény igazgatói tanácsának és mindenbe beleszólhattak, ha mégoly kontár módon is - a szavuk döntő módon érvényesült. Pedig, sokszor, egy-egy párttitkár (a fényes szelek nemzedékére jellemző módon) pár hónapos tanfolyamon juthatott "diplomához"!
 
A valóságban ez volt a GAZDASÁGI ALAPJA az EGYPÁRTI DIKTATÚRÁNAK.
 
Vagyis, amikor ez a rettenetes méreteket öltő pártapparátus felélte, amit a DOLGOZÓ MUNKÁSSÁG és PARASZTSÁG megtermelt a napi- kötelező nyolc órai munkájával, kénytelen volt ezen dolgozókkal másodállási szerződést kötni, hogy a közben - az állami vállalatoknál létrehozott GMK-kban (Gazdasági Munka Közösség), illetve VGM-ben (Vállalati Gazdasági Munkaközösség) kereshették meg a megélhetésre valót. Vagy, ami még ennél is fontosabb: az úgynevezett FUSIBAN.
 
A FUSI-ban végzett (fuserálással) munka lényege az volt, hogy az ipari MUNKÁS az iparvállaltnál ledolgozva a napi nyolc órás, KÖTELEZŐ MUNKAIDŐT, az úgynevezett "szabadidejében", szóbeli megállapodás alapján végezhetett szolgáltató- szakmai tevékenységet. Ez főleg az építőipari szakmák szakmunkásaira volt jellemző, de a textilipari tevékenységet folytató szabó-varró szakmunkások is tömegesen dolgoztak fusiban.
 
Főleg a gyermekgondozási segélyen lévő kismamák körében terjedt el a "bedolgozás"-nak ez az illegális formája.
Ugyanis, nagy "vívmány" volt akkoriban, hogy bevezették Magyarországon a "GYES"-t, vagyis a gyermekgondozási segélyt
 
Ennek a lényege az volt, hogy a húsz hét szülési segély, ami a munkabér 70-%-a volt, lejárta után, havi 800,- azaz Nyolcszáz forintot kaptak a kismamák az aktuális kisgyermekük 3 éves koráig. Közben, annál a munkahelynél voltak állományban, munkaviszonyban, ahol éppen dolgoztak már legalább egy évet- folyamatosan a szülés előtt.
 
Az 1963-ban legalizált és ettől fogva, szinte "futószalagon" végzett terhesség-megszakítások miatt olyan mértékben visszaesett az élveszületések száma, hogy félő volt, már az 1945 után születettek nyugdíját nem lesz, aki majd megtermelje!!!
 
És még sok egyéb problémát kezdett okozni a szülési kedv kihalása Magyarországon.
 
Akkoriban parlamenti képviselő volt: Fekete Gyula író. Aki ennek az ügynek élharcosaként elérte, hogy törvénybe iktassák és bevezessék a gyes intézményét.
Fekete Gyula, idős kora ellenére - még ma is hazánk demográfiai mélypontja miatt, a magyarság kihalása miatt - aggódó közéleti (100-ak
Tanácsa) személyiség.
 
Igen ám, csakhogy a gyermeknek szüksége van egy OTTHON nevezetű helyre, ahol felnevelhető!
 
Ekkorra, viszont elfogytak az 1945 előtti polgárságtól államosítás címén, ellenszolgáltatás nélkül ELRABLOTT LAKÁSOK. Vagyis, már nem volt mit kiosztania a közben, "tanácsi bérlakás" nevezetű lakásokból, mert azok már mind-mind ki voltak osztva a pártapparátus funkcionáriusai és rokonai között.
Amiért nem épülhettek a szocializmusban bérlakások, mert nem volt az államnak rá pénze, a Szovjetúnióban már alkalmazott HÁZGYÁRI ELEMEKBŐL épített lakótelepek lakásait pénzért, állami "BANK"-tól, 30 évre fölvett KÖLCSÖNBŐL lehetett megvásárolni.
Csakhogy a "bank" (az egyetlen OTP: Országos Takarék Pénztár) nem adott kölcsönt csakis az igénylő cégénél működő pártszervezet ajánlására!!!
Vagyis, akinek nem volt elég jó a KÁDERLAPJA kommunistáék számára, az nem is reménykedhetett semmilyen otthonhoz-jutásban!!! Kivéve: ha a család nem fogott össze és kalákában nem épített kis szoba-konyhás lakást az új család számára. De ezt is meg lehetett nehezíteni a helyi tanács építési engedélyének megtagadásával (politikai negatív diszkriminációval).
 
Az EGYPÁRTI DIKTATÚRA lényege ugyanis, a hármas T-re
(Tilt-Tűr-Támogat) épülő KONTRASZELEKCIÓ volt.
A PÁRT(MSZMP)- a KISZ (Kommunista Ifjúsági Szövetség)- és az (iparági
- vasas, textilipari- vegyipari- építőipari...) SZAKSZERVEZETEK függetlenített helyi apparátusának TITKÁRAI DÖNTHETTÉK el, hogy ki tanulhat tovább; ki vásárolhat meg egy lakást, ki kaphat hozzá és bármilyen vásárláshoz állami- banki támogatást, vagyis, kamatos kamattal kölcsönt.
 
Miért nem jöhetett létre egyfajta CSALÁDKULTUSZ - a GYES bevezetése ellenére sem - ezekben az években?
 
Talán azért, mert az 1945 után születetteket olymértékben gyökértelenítette el a szocialistának hazudott hatalom és oly mértékben telepedett rá rendeletileg és minden más módon erre a nemzedékre, hogy képtelen volt a MAGÁNÉLETRE, a munkaerejének megújítására, a rekreációra, valamint önmaga minőségi reprodukálására.
 
Kezdődött azzal, hogy a lakáshoz-jutás reményében tömegesen kötöttek a (guba-a-gubával, suba-a-subával mintájára) KÁDERLAP-a-KÁDERLAPPAL házasságot.
Az ily-módon mesterségesen létrejött párkapcsolatokat a lakásvásárlás jogának megszerzése miatt legalizálni kellett, hivatalos házasságkötéssel.
Ez azonban még mindig nem volt elég a LAKÁSVÁSÁRLÁSI JOGOSULTSÁG MEGSZERZÉSÉHEZ, mert vállalni kellett előre legalább kettő gyermeket...
Valóságos szocialista "tenyészeteket" - KISZ-lakótelepek címmel - hoztak így létre.
 
Persze-hogy nem működtek hosszú távon ezek a kapcsolatok!!!
Boldogtalan volt mindenki.
 
Az akkoriban nyugdíjba menők meg attól féltek, hogy az ő nyugdíjuk rovására "KAPJÁK" A KISMAMÁK a semmire nem elegendő SEGÉLY-t!
Egy átlag 47-50 négyzetméteres lakótelepi panellakás havi törlesztő részlete 2.600 Ft volt. CSAKHOGY AKKORIBAN EGY TELJESÍTMÉNY-BÉRBEN DOLGOZÓ SZAKMUNKÁS havi fizetése 2.600 Ft-ot ritkán haladta meg!
Ehhez jött a gyesen lévő anya 800 forintos segélye, amiből úgy-ahogy fedezni lehetett a havi közüzemi (víz-csatorna, gáz-, villany, közös ktg, stb...) díjat.
Ebből is következtetni lehet arra, hogy, szinte kivétel nélkül mindenki illegális munkavégzésre kényszerült... Bizony, nem volt ritka, aki párttag létére templomot tatarozott fusiban!!!
 
A gyermeket nevelő, első-generációs kismamák voltak teljesen lehetetlen helyzetben, mert 1968 és 1977 között tilos volt a GYES alatt pénzkereső munkát vállalni! Hiszen, azért kapta a SEGÉLYT, hogy nevelje otthon a gyerekét! Csakhogy az a segély semmire nem volt elég!!!
A fiatal anyák hamar rájöttek, hogy a szüléssel KISZOLGÁLTATOKKÁ VÁLTAK a férjeik és az egypárti irányítású intézmények számára is.
Súlyosbította a helyzetüket, hogy mindenki az eredeti lakóhelyétől, szülőhelyétől a legtávolabb kerülve tengethette életét. Mert a nagyszülők még szintén dolgoztak - valószínű, hogy az első- és második gazdaságban...ezért nem tudták vállalni az oly fontos unoka-felügyeletet sem.
A közben nyugdíjba menő, vagy rokkanttá váló idős emberek szintén magukra maradtak, mert a gyermekek olyan távolra kerültek, hogy a napi
16 órás munkavégzés mellett nem maradt sem idejük, sem energiájuk a szülőlátogatásra és támogatásra... (Hiszen, előfordult, hogy a viszonylag olcsó tömegközlekedési eszközre sem tudták megvenni a
menetjegyet.)
 
Sőt! A pihenésre, a családdal való MAGÁNÉLETRE sem maradt idejük. Az állandó teljesítménnyel járó feszültséget is alkohollal próbálták meg oldani a hatóságilag engedélyezett, gyárkapuba telepített italboltokban.
A szabolcsi kistelepülésekről toborzott nagyvárosok munkásszállón lakó ipari munkásai a hétvégi hazautazáskor a vonaton totál-részegre itták magukat. Előfordult, hogy az asszonyok talicskával várták az un.
"Fekete vonatokkal" megérkező, holtrészeg férjeiket!
 
Aki szeretett volna ebből a SZOCIALISTA ÉLETFORMÁBÓL kikerülni, a részeges garázda férjtől és apától megszabadulni, beadta a válókeresetet és hamarosan elvált.
Amiért ezek a házgyári panellakások csak éjjeli menedékhelyekként funkcionáltak, mert sem gyermekeket nem lehetett benne nevelni, sem ipari munkavégzésre, vállalkozások létrehozására, de még egy-egy baráti, vagy nagyobb rokoni találkozókra- összejövetelekre sem voltak alkalmasak. Arra meg végképpen nem voltak alkalmasak, hogy a válás után meg lehessen osztani...az elvált tulajdonosok között.
 
Bizony. Előfordult, hogy a válás után az utcára kerültek ezek a napi
16 órát dolgozó férjek és édesapák!!! Ezekről a sorstragédiákról a nagyvárosok terein, aluljáróin és utcáin TÖMEGESEN megjelenő HAJLÉKTALANOK tudnának mesélni, ha valaki kíváncsi lenne a történetükre!!!
Ez a tömeges lepusztultság - tarthatatlanná válásával - elérkezetté tette a VÁLTOZTATÁS szükségességét! ..."
 
A folytatás a csatolmányban olvasható.
 
Üdv, Bóna Mária Ilona
-------------------------------