Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2013. március 22., péntek

16.686 - Nyílt levél Angela Merkelnek > Fekete Kálmán 2013. március 21., csütörtök 07:12

2013. március 22. péntek, névnap: Beáta, Izolda, Lea
  • jan. 01.

  • jan. 01.

KiemeltPilvaxwélemény

Nyílt levél Angela Merkelnek

 2013. március 21., csütörtök 07:12

Tisztelt Kancellár Asszony!

Csöppnyi kis mecsekaljai egyesületünk nevében (nem is olyan csöppnyi…) fordulunk Önhöz, mint az első női kancellárhoz Németország történetében. A segítségét kérjük ugyanis. Mert van valami, amit házon belül – mármint a magyar Parlamenten, a magyar jogalkotás és jogvédelmen belül – úgy tűnik, képtelenek vagyunk megoldani. Ez pedig nem más, mint a fránya „Devizahitel”…

Úgy tudjuk, Önöknél már rég betiltották ezt a fajta uzsorát, mert rájöttek, hogy nemcsak az Önök jólétét biztosító szavazópolgárokat taszítja tragédiába, hanem az ország gazdaságát is, mi több, magukat a bankokat is előbb-utóbb padlóra küldi.angelamerkel

Tudjuk azt is, hiszen jelenlegi miniszterelnökünk többször nyilatkozta – aki jó barátja, tisztelője Önnek -, hogy a magyar gazdaság nagymértékben függ a német gazdaságtól. Hát… ezt is megszokhattuk már, hiszen I. István királyunkkal – pontosabban becses nejével és fegyveres papjaival – kezdődött az Önök térhódítása egykoron szilaj népünk földjén. Igaz, nemrég volt néhány évtized hatalomváltás, szovjet tankokkal, de őket Orbán Viktor kétszeres miniszterelnökünk 1989-ben úgy kizavarta innét, mint a sicc! Huhúúú,. elmentek a ruszkik (vitték a piacot is…), örvendezett ám itt minden atyafi. De korai volt az örömünk…

Nem mennék bele a részletek taglalásába, de az addigi hithű kommunistáink egy csapásra megvilágosodtak, megtértek, és hirtelenjében rájöttek, ők biza’ reformkommunisták, sőt, kicsivel később arra is ráeszméltek, hogy ők valójában demokraták… Jöttek is a reformok, először is úgy megreformálták a saját fizetésüket, hogy az csuda, és meg se kérdezték a mi véleményünket.

No, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy a rendszerváltásnak nevezett showműsort állítólag német mintára vitték végbe. Azaz, Önöktől vették át a demokratikus palettát, és annak rendje-módja szerint ki is találtak hozzá pártokat, szélső baltól szélső jobbik, ahogy az elő volt írva. Aztán ezek jó nagyokat bunyóztak a Parlament jobb napokat is látott országgyűlési termében. Így aztán a showműsorból showbusiness lett. Óriási biznisz… Sajnos, nekik, nem nekünk. Nekünk tragédia.

Önöktől azonban nemcsak a demokratikus palettát vették át a mi hirtelen megdemokratizálódott reformkommunistáink, hanem a piacgazdaságot is: szép számmal vannak ma itt az Önök multi áruházláncai, és hm… hogy is mondjam csak, zsákszámra viszik ki a pénzt, a még mindig jó magyar forintot…

De még ez is hagyján – bár ennek is véget fogunk vetni! -, hanem, ami már nagyon nem hagyján: az Önök bankjai is szépen felosztották egymás közt a magyar piacot. És ezzel elkezdődött a magyar lakosság szisztematikus és irányított elpusztítása. Eddig már több mint 3000 magyar ember lett öngyilkos, drága Kancellár Asszony!

Önök ránk szabadítottak egy Antikrisztust, akit így hívnak: „Devizahitelezés”.

Megtervezett népirtás ez, amit az Önök bankjai hajtanak végre.

No persze, vannak jó ügyvédeink, kitűnő pénzügyi, gazdasági szakembereink, alakultak jogvédő és egyéb civil társulatok – mint mi is -, sőt, forradalmár lelkű és képességű tüntetés-szervezőink is felbukkantak. Sőt, mostanában már másodfokon is megnyerhetőek a „devizahitel” perek, ám ennél tovább nem jutunk a megoldásban, mert sem a magyar kormány, sem a magyar Kúria nem mer döntést hozni, holott a döntést már 2009-ben meghozta a Luxemburgi Európa Bíróság.

Ezért arra kérjük Önt – ha Önnek van hatalma a bankjaik fölött, és még nem a Világkormány kezében vannak… -, hogy állítsa le őket!

Vonják vissza az agarakat, mert ennek nem lesz jó vége! Számukra sem. Tudja, hogy van ez: ha egy békés cicát kergetnek, fut, amíg van hová, de ha sarokba szorítják, macska lesz belőle, s ha az életére törnek, kénytelen lesz önvédelemből tigrissé változni…

És ugye, Ön is tudja, mi történt Cipruson..?

Most meg már a Helsinki Bizottság is ejnye-bejnyézik, sőt, lefrankensteinezte a magyar alkotmányt, nem kéne megvárni, míg nagyobb baj lesz.