Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2013. március 25., hétfő

16.720 - A Magyar Kanizsai Udvari Színház: Az előadás március 28-án lesz a Duna Palota (1051 Budapest, Zrínyi u. 5) dísztermében, este 19 órakor.


Feladó: MVSZ Sajtószolgálat
Dátum: 2013. március 25. 10:59
Tárgy: A Magyar Kanizsai Udvari Színház előadása a Duna Palotában
Címzett: Kutasi József Antal

Andrási Attila:

1918 ŐSZIRÓZSÁK ZUHANÓ REPÜLÉS

 

 

Szereplők: Bicskei Flóra, Szalay Petra, Bicskei István, Dóczy Péter, Kálló Béla, Incze József, Molnár Zoltán, Varga Tamás

 

Az 1918-as esztendő, eleink egykori közös hazájának, a Magyar Királyságnak utolsó éve volt. Az előadás elrepít bennünket az olasz front mögé, egy nappal azután, hogy az Osztrák Ideiglenes Nemzetgyűlés kikiáltja Ausztria kiválását az osztrák – magyar birodalomból. Bejárjuk az észak pesti fegyvertárat is, ahol lazul a fegyelem, bomlik a rend. Végignézzük, hogyan veszi át a hadügyminisztériumot Uzsoki báró Szurmay Sándortól Linder Béla, Károlyi Mihály kormányának első hadügyminisztere, aki szélnek ereszti a fegyveres erőket. Az előadás Kolozsváron ér véget, ennek a szomorú évnek a karácsonyán, amikor a Székely Hadosztály elhagyja a kincses várost.

 

Az előadás március 28-án lesz a Duna Palota (1051 Budapest, Zrínyi u. 5) dísztermében, este 19 órakor.

Jegyigény esetén: 0620/4434480

 

Gaál Diána
tulajdonos
Gaál Szervező Iroda
06/20-661-2926
info@gaalszervezoiroda.hu
www.gaalszervezoiroda.hu

Továbbította az MVSZ Sajtószolgálat

7827/130325