Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2013. március 27., szerda

16.731 - A fideszes képviselők jobban élnek, mint négy éve 2013. március 27., szerda 12:52 Zipp

*** www.nemzetihirhalo.hu *************

A fideszes képviselők jobban élnek, mint négy éve 
2013. március 27., szerda 12:52 Zipp 

Budapest - Pedig már négy évvel ezelőtt sem kerestek keveset. Épp ellenkezőleg: a szocialista kormányok alatt a legtöbb költségtérítést az akkori hódmezővásárhelyi polgármester vette föl, ő volt a listavezető., Mint ahogyan listavezető volt az általa irányított város is, igaz, Hódmezővásárhely nem a fejlődésben, hanem az eladósodásban jeleskedett. Lázár János a négy évvel ezelőtt rekordnak számító 18 milliójával ma az első tízbe sem férne be. 
A Fidesz a hatalmat nem az ország életének jobbá tételére, hanem saját zsebeinek megtömésére használja. Orbán Viktor parlamenti szavazórobotjai három év alatt az országot a mélyszegénységbe tolták, a saját zsebüket pedig jól megtömték. A fizetésükön felül a legtöbb költségtérítést felvett képviselők nem meglepő módon mind a Fidesz, a KDNP és a Jobbik politikusai. 
A legnagyobb összeg Hörcsik Richárdnak, Sárospatak fideszes polgármesterének jutott: 26,8 millió forint. Ezt a pénzt egy sárospataki közmunkás 45 év alatt lenne képes megkeresni. 
Vitányi István (Fidesz) 26,7 milliót tett el, miközben olyan sokat tett szülőföldjéért, az általa képviselt Hajdú-Bihar megyéért, hogy bőven az országos átlag fölött, 20 százalék körül alakul ott a munkanélküliség. 
Pálffy István (KDNP) a kulturális bizottság tagjaként úgy kapott eddig 25,4 milliót, hogy a kultúra támogatását a kormányzat 30 százalékkal csökkentette. Jakab István 25,2 milliót tett zsebre eddig költségtérítésre, miközben hat éve nem járt debreceni lakásában. 
Ágh Péter, az ifjúsági és családügyi bizottság alelnöke is szemrebbenés nélkül eltette a maga 25 millióját, hisz olyan sok jót tett a fiatalokért és a családokért, hogy azok örömükben Angliába, Németországba, Ausztriába és egyéb EU-s államokba futottak - dolgozni. 
Pósán László az oktatási bizottság alelnöki posztján üldögél, és költségtérítés címén annyi pénzt zsebelt be eddig, amennyit egy pedagógus 19 év alatt tudna csak a fizetéséből megkeresni. 
Összességében a kormánypárti képviselők már most több költségtérítést vettek fel, mint az előtte lévő négy évben. Ennyit ért el a Fidesz-KDNP három év alatt a kétharmados többségével. 

 
 
Mindvégig pártatlanul