Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2017. február 2., csütörtök

21.845 - Magyar Idők: Nem gyanúsították meg, és vádat sem emeltek az 52 éves sofőr ellen, ...

Nem gyanúsították meg, és vádat sem emeltek az 52 éves sofőr ellen, aki életveszélyes sérülésekkel élte túl a Verona melletti autóbusz-katasztrófát, tudta meg a Magyar Idők. Keddi olasz lapok arról írtak, hogy a rendőrség vádat emelt a magyar buszvezető ellen, aki Verona közelében nekiütközött az autópálya szalagkorlátjának.

A The Local nevű angol nyelvű olasz portál azt írta, az olasz rendőrségi jelentés szerint az igazságügyi szakértői vizsgálat során kiderült, hogy a két sofőr közül melyik vezetett, amikor a busz a szalagkorlátnak ütközött Veronánál. „A sofőrt gondatlanságból elkövetett emberöléssel, gondatlan vezetéssel, illetve hanyagsággal vádolják. Az olasz hatóságok nem hozták nyilvánosságra az 52 éves sofőr nevét" – írja a lap.

Ezt a kedd délutánra tévesnek bizonyult hírt több magyar portál is átvette.

Borbély Zoltán ügyvéd, közlekedési és biztosítási szakjogász olasz partnereivel egyeztetett, majd a Magyar Időknek elmondta: az olasz jogrendben halálesettel járó bűncselekmények vizsgálatánál kötelező az érintettek értesítése a vizsgálatról. – Szó sincs gyanúsításról vagy vádról. Csak akkor lehet nyomozati cselekményt végezni egy érintettel kapcsolatban, ha erről írásban értesítették őt.
Ez egy garanciális elem az olasz jogrendben. DNS-vizsgálattal állapították meg, hogy az egyik Veronában ápolt túlélő az a sofőr, aki a baleset bekövetkeztekor vezetett. Ő jelenleg is mesterséges altatásban van, nem lehet vele kommunikálni, ezért a veronai államügyészség nyomozó ügyészei jegyzőkönyvben rögzítették az értesítést. Így van jogi lehetősége a hatóságnak az érintettel kapcsolatos, például az egészségügyi állapotára vonatkozó adatok hivatalos beszerzésére.

Ezzel a lépéssel megnyílt az emberi tényezők tisztázásának a lehetősége – fejtette ki Borbély Zoltán szakjogász. Az ANSA olasz hírügynökség is ezt a hírt közölte Nicola Scalabrini ügyészre hivatkozva. A buszbaleset áldozatainak holttestét előreláthatólag pénteken szállíthatják Magyarországra, ennek költségeit a magyar kormány állja, míg a temetésekét a Fővárosi Közgyűlés vállalta magára.

A buszbaleset kapcsán várható szigorításokról tegnap Palkovics László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkár azt mondta: szeretnék többek között azt, hogy éjszaka ne közlekedhessenek az autóbuszok, mivel az ilyen típusú balesetek jelentős része ezekben az órákban történik. Hozzátette: ennek lesz költségnövelő hatása, de például egy 160-170 ezer forintos, egyhetes franciaországi sítábor költségeihez képest plusz ötezer forint már nem jelentős tétel.

ÖTEZREN ADOMÁNYOZTAK EDDIG

Több mint hetvenmillió forintot gyűjtött össze tíz nap alatt a veronai buszbalesetben megsérültek és az áldozatok hozzátartozói javára az Ökumenikus Segélyszervezet. A szervezet elnök-igazgatója, Lehel László elmondta: óriási összefogást tapasztaltak, az ország minden pontjáról, sőt külföldről is érkeztek felajánlások. Az adományok értéke néhány száz forinttól egészen a milliós nagyságig terjedt. Összesen csaknem ötezer adomány érkezett, a felajánlások átlaga tízezer forint fölött volt. Az adományok nagy részét magánszemélyek ajánlották fel, de több vállalat is jelentősen hozzájárult a gyűjtéshez – jelezte Lehel László. A beérkezett felajánlásokat teljes egészében a tragédiában érintett családok kapják meg. A segélyszervezet az egyes összegek meghatározásakor jelentősen differenciálni fog a hozzátartozót elveszített családok, a súlyos sérülést szenvedettek és a könnyebb sérülést, illetve tárgyi veszteséget elszenvedett érintettek között. A gyűjtés folytatódik, a következő hetekben még várják korábban megígért adományokat. (B. A.)