Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2017. február 10., péntek

21.887 - Több mint félszáz ”folyamatban” lévő törvényjavaslat, törvénymódosítás várja sorsa jobbrafordulását...


Feladó: mandinka.bt
Dátum: 2017. február 9. 18:18
Tárgy: Rajtra készen!
Címzett: jozsef@kutasi.eu



Több mint félszáz "folyamatban" lévő törvényjavaslat, törvénymódosítás várja sorsa jobbrafordulását a téli szünetet követően az Országgyűlés asztalán.

KORMÁNY

TÖRVÉNYJAVASLAT

ELŐTERJESZTŐ

Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvénynek az egyszerű bejelentés 300 négyzetméternél nagyobb lakóingatlan nem kereskedelmi célú építésére történő kiterjesztésével összefüggő módosításáról.

szövege: PDF

Lázár János

Miniszterelnökséget vezető miniszter

A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény módosításáról.

szövege: PDF

Dr. Seszták Miklós

Nemzeti fejlesztési miniszter

A Bolgár Köztársaság és Románia Európai Unióhoz való csatlakozásának figyelembevétele céljából, az egyrészről az Európai Közösség és tagállamai, másrészről a Tunéziai Köztársaság közötti társulás létrehozásáról szóló euromediterrán megállapodáshoz csatolt jegyzőkönyv kihirdetéséről.

szövege: PDF

Lázár János

Miniszterelnökséget vezető miniszter

A Magyarország Kormánya és az Iraki Köztársaság Kormánya között a jövedelem- és a vagyonadók területén a kettős adóztatás elkerüléséről és az adóztatás kijátszásának megakadályozásáról szóló Egyezmény kihirdetéséről.

szövege: PDF

Varga Mihály

Nemzetgazdasági miniszter

A mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény módosításáról.

szövege: PDF

Dr. Fazekas Sándor

Földművelésügyi miniszter

A közigazgatási ügyintézéshez kapcsolódó egyes illetékek és díjak megszüntetéséről.

szövege: PDF

Lázár János

Miniszterelnökséget vezető miniszter

Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosításáról.

szövege: PDF

Dr. Trócsányi László

Igazságügyi miniszter

A közigazgatási perrendtartásról.

szövege: PDF

Dr. Trócsányi László

Igazságügyi miniszter

A Nemzetközi Büntetőbíróság Statútumának és a Statútum 8. cikkére vonatkozó kampalai módosításának kihirdetéséről.

szövege: PDF

Dr. Trócsányi László

Igazságügyi miniszter

A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvénynek, valamint a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvénynek a járásbíróság törvénykezési helyének létrehozása érdekében szükséges módosításáról.

szövege: PDF

Völner Pál 

Igazságügyi minisztérium államtitkára

 

 BIZOTTSÁGOK 

TÖRVÉNYJAVASLAT

ELŐTERJESZTŐ

A sportról szóló 2004. évi I. törvény sportrendezvények biztonságával összefüggő módosításáról.

szövege: PDF

Honvédelmi és rendészeti bizottság

Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény módosításáról.

szövege: PDF

Igazságügyi bizottság

A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény módosításáról.

szövege: PDF

Igazságügyi bizottság

 KDNP-FIDESZ 

TÖRVÉNYJAVASLAT

ELŐTERJESZTŐ

Egyes törvényeknek a nagypéntek munkaszüneti nappá történő nyilvánításával összefüggő módosításáról.

szövege: PDF

KDNP: Dr. Semjén Zsolt, Szászfalvi László

Fidesz: Balog Zoltán, Varga Mihály, Németh Szilárd István

 


FIDESZ 

TÖRVÉNYJAVASLAT

ELŐTERJESZTŐ

Az igazságügyi alkalmazottak szolgálati jogviszonyáról szóló 1997. évi LXVIII. törvény, valamint a legfőbb ügyész, az ügyészek és más ügyészségi alkalmazottak jogállásáról és az ügyészi életpályáról szóló 2011. évi CLXIV. törvény módosításáról.

szövege: PDF

Dr. Völner Pál

Önkormányzati közfeladat ellátása érdekében állami tulajdonban lévő ingatlan ingyenes átadásáról.

szövege: PDF

Révész Máriusz

A polgármesterek illetményének megállapításával összefüggésben a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény módosításáról.

szövege: PDF

Boldog István

Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény módosításáról.

szövege: PDF

Dr. Vitányi István, Dr. Tilki Attila, Gelencsér Attila, Tiffán Zsolt, Dr. Hörcsik Richárd, Dr. Papcsák Ferenc, Vigh László

A közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény módosításáról.

szövege: PDF

Dr. Tapolczai Gergely, Nyitrai Zsol

 MSZP 

TÖRVÉNYJAVASLAT

ELŐTERJESZTŐ

A brókerbotrányok károsultjainak teljes kártalanítása érdekében a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény módosításáról.

szövege: PDF

Dr. Szakács László

A brókerbotrányok áldozatainak kártalanítása fedezetének rendkívüli biztosításáról.

szövege: PDF

Dr. Szakács László

Az Összefogás a Fűtött Otthonokért Alapról.

szövege: PDF

Dr. Tóth Bertalan, Lukács Zoltán

A tiszta politikai közélet megteremtése és a bírói önigazgatás erősítése érdekében a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény, valamint a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény módosításáról.

szövege: PDF

Dr. Tóth Bertalan, Dr. Harangozó Tamás, Dr. Bárándy Gergely, Kunhalmi Ágnes, Dr. Hiller István, Dr. Józsa István, Tukacs István, Kiss László, Dr. Molnár Zsolt, Harangozó Gábor István, Teleki László,  Szabó Sándor, Bangóné Borbély Ildikó, Demeter Márta, Gúr Nándor, Horváth Imre, Tóbiás József, Heringes Anita, Lukács Zoltán, Hiszékeny Dezső, Dr. Szakács László, Gőgös Zoltán, Dr. Varga László, Burány Sándor

A tiszta politikai közélet megteremtése érdekében a tisztességes eljárás védelméről és a közpénzből nyújtott támogatások átláthatóságáról.

szövege: PDF

Dr. Tóth Bertalan, Dr. Harangozó Tamás, Burány Sándor, Dr. Bárándy Gergely, Teleki László, Gúr Nándor, Dr. Józsa István, Tukacs István, Kiss László, Dr. Molnár Zsolt, Harangozó Gábor István, , Korózs Lajos, Szabó Sándor, Horváth Imre, Bangóné Borbély Ildikó, Demeter Márta, Tóbiás József, Heringes Anita, Dr. Hiller István, Lukács Zoltán , Kunhalmi Ágnes, Hiszékeny Dezső, Dr. Szakács László, Gőgös Zoltán, Dr. Varga László, Burány Sándor

A tiszta politikai közélet megteremtése érdekében az ügyészségről szóló 2011. évi CLXIII. törvény és a legfőbb ügyész, az ügyészek és más ügyészségi alkalmazottak jogállásáról és az ügyészi életpályáról szóló 2011. évi CLXIV. törvény módosításáról.

szövege: PDF

Dr. Tóth Bertalan, Dr. Harangozó Tamás, Burány Sándor, Dr. Bárándy Gergely, Teleki László, Gúr Nándor, Dr. Józsa István, Tukacs István, Kiss László, Dr. Molnár Zsolt, Harangozó Gábor István, Szabó Sándor, Bangóné Borbély Ildikó, Demeter Márta,, Horváth Imre, Tóbiás József, Heringes Anita,, Dr. Hiller István, Lukács Zoltán , Kunhalmi Ágnes, Hiszékeny Dezső, Dr. Szakács László, Gőgös Zoltán, Dr. Varga László, Burány Sándor

A tiszta politikai közélet megteremtése érdekében egyes törvényeknek a politikai elit álláshalmozásának, mint a korrupció egyik megnyilvánulási formájának felszámolása érdekében szükséges módosításáról.

szövege: PDF

Dr. Tóth Bertalan, Dr. Harangozó Tamás, Burány Sándor, Dr. Bárándy Gergely, Kunhalmi Ágnes, Dr. Hiller István, Teleki László, Gúr Nándor, Dr. Józsa István, Tukacs István, Kiss László, Dr. Molnár Zsolt, Harangozó Gábor István, Korózs Lajos, Szabó Sándor,  Demeter Márta, Bangóné Borbély Ildikó, Horváth Imre, Tóbiás József, Heringes Anita, Lukács Zoltán, Hiszékeny Dezső, Dr. Szakács László, Gőgös Zoltán, Dr. Varga László

Az alapvető élelmiszerek árának csökkentése érdekében az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény módosításáról

szövege: PDF

Dr. Tóth Bertalan, Gőgös Zoltán

 JOBBIK 

TÖRVÉNYJAVASLAT

ELŐTERJESZTŐ

A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvénynek a korrupció elkerülése érdekében történő, az átláthatóságot eredményező módosításáról.

szövege: PDF

Hegedűs Lorántné

Magyarország Alaptörvényének hetedik módosítása a közpénzek védelme érdekében.

szövege: PDF

Vona Gábor, Volner János, Dr. Staudt Gábor, Szilágyi György, Dr. Apáti István, Hegedűs Lorántné, Pintér Tamás, Mirkóczki Ádám

Magyarország Alaptörvényének hetedik módosítása a köztársasági elnök közvetlen választásának bevezetése érdekében.

szövege: PDF

Vona Gábor, Dr. Staudt Gábor, Dúró Dóra, Szilágyi György

A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény módosításáról.

szövege: PDF

Vágó Sebestyén

Az állatkínzókkal szembeni hatékony fellépés megteremtése érdekében a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény módosításáról.

szövege: PDF

Egyed Zsolt

A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény módosításáról az állatkínzók állattartástól történő eltiltásának bevezetése érdekében.

szövege: PDF

Egyed Zsolt

A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény módosításáról.

szövege: PDF

Sneider Tamás

A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény módosítása a nemzeti vagyon védelme érdekében.

szövege: PDF

Hegedűs Lorántné

A fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló 2012. évi CXXXIV. törvény módosításáról.

szövege: PDF

Hegedűs Lorántné, Szilágyi György

A gyermekkorúak sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények megelőzése és megakadályozása érdekében szükséges egyes büntetőjogi szabályozások módosításáról.

szövege: PDF

Bana Tibor, Mirkóczki Ádám, Dúró Dóra

Az 1956-os forradalom 60. és a 2006-os forradalmi események 10. évfordulója alkalmából történő közkegyelem gyakorlásáról.

szövege: PDF

Sneider Tamás, Dr. Gyüre Csaba

Magyarország Alaptörvényének hetedik módosításáról.

szövege: PDF

Vona Gábor, Volner János,  Mirkóczki Ádám, Dr. Staudt Gábor, Dr. Apáti István, Z. Kárpát Dániel

A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény módosításáról.

szövege: PDF

Dr. Staudt Gábor

A honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény módosításáról.

szövege: PDF

Kulcsár Gergely, Mirkóczki Ádám

A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény módosításáról.

szövege: PDF

Dr. Lukács László György

 LMP 

TÖRVÉNYJAVASLAT

ELŐTERJESZTŐ

A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvénynek a munkavállalói véleménynyilvánítás védelmében szükséges módosításáról.

szövege: PDF

Dr. Szél Bernadett

A közhatalmat gyakorló politikusok és közpénzekkel gazdálkodók vagyonnyilatkozat-tételi szabályainak átalakításáról.

szövege: PDF

Dr. Szél Bernadett, Dr. Hadházy Ákos

Egyes törvényeknek a mintagazdaságokhoz rendelt vagyon védelmében szükséges módosításáról.

szövege: PDF

Sallai R. Benedek

Egyes törvényeknek a kiemelt közéleti jelentőségű digitális tartalmak elérhetőségét biztosító módosításáról.

szövege: PDF

Ikotity István

A természetes személyek adósságrendezéséről szóló 2015. évi CV. törvénynek az adósságcsapdába került családok hatékonyabb megsegítéséhez szükséges módosításáról.

szövege: PDF

Schmuck Erzsébet

 FÜGGETLEN 

TÖRVÉNYJAVASLAT

ELŐTERJESZTŐ

Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló 2016. évi XC. törvény módosítása az orvosbérek emeléséről.

szövege: PDF

Szabó Timea

Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló 2016. évi XC. törvény módosítása a véradás ösztönzésének erősítéséről.

szövege: PDF

Szabó Timea

Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló 2016. évi XC. törvény módosítása a szociális tűzifaprogram kibővítéséről.

szövege: PDF

Szabó Timea

Az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény módosítása.

szövege: PDF

Szabó Timea

A civil társadalom és a civil szervezetek ellen háborút indító pártok és képviselők visszaszorításról és eltakarításáról.

szövege: PDF

Szabó Timea

Politikusok és politikai vezetők sportvezetői tisztséggel való összeférhetetlenségéről.

szövege: PDF

Szabó Timea

Magyarország Alaptörvényének hetedik módosítása.

szövege: PDF

Szabó Timea

A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény módosításáról.

szövege: PDF

Szabó Szabolcs

Bartha Szabó József