Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2017. május 5., péntek

22.136 - ​KDNP: Melyek az elektronikus személyi jövedelemadó bevallással kapcsolatos eddigi tapasztalatok? > ​2017. május 5. 20:46


Feladó: mandinka.bt
Dátum:
​​
2017. május 5. 20:46
Tárgy: Szép ami nem szép?
Címzett: 


MSZP: Vissza a középkorba?! 
​​
KDNP: Melyek az elektronikus személyi jövedelemadó bevallással kapcsolatos eddigi tapasztalatok? 
Jobbik: Soros György nyomdokán indulva, mennyire hiteles most tagadni az egykori mecénásukat? 
LMP: Fazekas Sándor egye meg, amit főzött! 
Fidesz: A Soros-szervezet emberei Röszkén tüntettek! 
Független: Megépülhet-e a soroksári új rendőrkapitányság a költségvetés terhére?

Híven a hagyományokhoz "zengzetes" fütyülés, dörömbölés, színesítette az interpellációs  felszólalásokat. Szolidan stilizálva, a zajokat, bekiabálásokat is "csak" udvariasan jelezve "közvetítjük" a szónoklatokat.

Vissza a középkorba?! Miközben a kiskirályok és a földesurak egymás zsebét tömik, aközben az ország lakosságából cselédeket és rabszolgákat csinálnak?

BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ, (MSZP): - Államtitkár Úr! Amikor mindenki azzal van elfoglalva, hogy az ország miniszterelnöke egy idegen ország bábja, hogy az oligarchák, kiskirályok, földesurak kifosztják az országot és csak egymás zsebét tömik, akkor sokaknak már fel sem tűnik talán, hogy az ország lakosságából cselédeket és rabszolgákat csinálnak! Úgy tűnik, a kormánynak egyetlen célja van a magyar néppel: visszavinni a középkorba. Ezt látjuk akkor, amikor szétverik az oktatást azzal, hogy lecsökkentik a tankötelezettség korhatárát és amikor egyetemeket zárnak be. Hadd butuljon a magyar nép! De ezt látjuk akkor is, amikor folyamatosan csorbítják a munkavállalói jogokat, amikor egyre kiszolgáltatottabbak a dolgozók, egyre bizonytalanabb, hogy meddig van munkájuk, és ha azt elveszítik, akkor már csak nagyon rövid ideig kapnak egy kevés támogatást ahhoz, hogy állást kereshessenek. A közszférában dolgozókból közmunkásokat csinálnak, akik így jóval kevesebb pénzért végzik ugyanazt a munkát, és még örülhetnek, hogy egyáltalán ez marad nekik.

- Nemrégiben benyújtottak egy törvényjavaslatot, ami lényegében ezt a rabszolgasorsot erősítené. A munka törvénykönyvének egy tervezett módosítása tovább tágítaná a munkaidőkeretet. Ezzel a kormány véglegesen rabszolgává tette volna a munkavállalókat. Azon kívül, hogy ez minden munkavállalónak rossz, kiket érint ismét legrosszabbul ez az intézkedés? Természetesen a nőket, azokat a magyar nőket, akikről önök úgy beszélnek, mint egy cselédről, aki csak arra jó, hogy szüljön, nevelje a gyerekeket, ápolja az idős embereket, mindezt úgy, hogy közben természetesen dolgozik. Magyarországon még mindig jóval kevesebbet keresnek a nők, mint a férfiak. A kormány semmibe veszi a magyar nőket. Ez látszik abból is, hogy a vezetők között, kiváltképpen a kormányban egyetlen nő sincsen. A miniszterelnök szerint mindez csupán jó mulatság, de férfimunka.

- A látható tiltakozások miatt elvileg meghátráltak az említett munkatörvénykönyv-módosítástól, de sosem tudni, hogy mikor csempészik azt vissza egy másik salátajavaslatban, ahogyan azt megszokhattuk. A javaslat indoklása ugyanis kitért arra, hogy a gazdasági folyamatok miatt van szükség az eddiginél rugalmasabb megoldásra a szabályozásban. Kétlem, hogy ezt hirtelen másképp gondolná a kormány. Mindezek miatt kérdezem államtitkár úrtól:

- A pillanatnyi visszakozásuk egy csupán a kampányfogások közül?

- 2018-ban mi várható?

- Miért akarják tovább növelni a munkavállalók kiszolgáltatottságát?

- Miért akarják még inkább szétszakítani a magyar társadalmat, a magyar családokat? Mikor ér végre ugyanannyit egy nő munkája, mint egy férfi munkája, államtitkár úr?

***

CSERESNYÉS PÉTER,  (Nemzetgazdasági Minisztériumi államtitkára): - Képviselő Asszony! Először is szeretném visszautasítani azt a csúsztatásokkal teli hozzászólását és kérdéseit, amit csapongások keretein belül adott elő. Nézzük a tényeket! Magyarország Kormánya a munka törvénykönyvének megújításakor célul tűzte ki, hogy a munka világának szabályait a közvetlenül érintett felek önállóan igazíthassák az adott munkahelyekre. A szociális partnerek a korábbi években számos javaslatot fogalmaztak meg a munka törvénykönyvével kapcsolatban, amelyek közül elenyésző számban voltak azok a javaslatok, amelyeket mind a munkaadók, mind a munkavállalók képviselői elfogadtak volna, így az átfogó felülvizsgálatra ezért nem kerülhetett sor. A kormány továbbra is nyitott minden kezdeményezésre. Néhány esetben természetesen a kormányzat volt, aki meggondolásra vagy átgondolásra javasolta a szociális partnereknek az egyes javaslataikat. A VKF partnerei bármikor napirendre tűzhették a javaslataikat, az egyeztetés továbbra is szakmai szinten és a VKF szintjén is folyik.

- Képviselő Asszony! Az Országgyűlés Gazdasági bizottsága gazdaságpolitikai okokból és oldalról közelített meg egy munkajogi szabályozási kérdést. Uniós példák alapján kívánta a hatályos szabályokat úgy módosítani, hogy a szakszervezetek és a munkáltatók a munkaidő-szervezés terén nagyobb hatáskörre tegyenek szert. Sőt azt kell mondani, hogy egy bizonyos szerződés nélkül meg sem állapodhattak volna, nem egy általánosan kiterjesztett lehetőség lett volna ez a munkaidőkerettel való gazdálkodás. A Nemzetgazdasági Minisztérium az általános vitát követően találkozott az érintett szervezetekkel, és azóta is a téma a VKF napirendjén szerepel.

- Képviselő Asszony! A nők foglalkoztatási helyzetét is előhozta. Azt kell mondanom, hogy jó lett volna, ha megnézte volna a 2010-es adatokat vagy éppen a 2010 előtti időszakot, ugyanis a 2010-es kormányváltás óta tett kormányzati intézkedések eredményeként jelentősen javult a helyzet Magyarországon. A rendszerváltozás óta nem mért a KSH olyan magas női foglalkoztatottságot Magyarországon, mint napjainkban: a női foglalkoztatottak száma a 2010-es mélypont óta folyamatosan növekszik, számuk ez idő alatt mintegy 250 ezer fővel növekedett; a 15 és 64 év közötti nők foglalkoztatási aránya 2016 átlagában már meghaladta a 60 százalékot, pontosabban 60,2 százalék volt, ami szintén több mint két évtizedes csúcsnak számít.

- A foglalkoztatási helyzet javítása mellett a kormány nagyon sokat tett az elmúlt években a férfiak és a nők közötti bérkülönbségek csökkentése érdekében is. Kiemelendő, hogy 2013 és 2015 között a legnagyobb előrehaladást hazánk érte el az uniós országok közül a nemek közötti bérkülönbségek mérséklésében. Ebben döntő szerepe volt a kormányzati intézkedéseknek, nevezetesen annak, hogy a magas női foglalkoztatási arányt képviselő köznevelési, egészségügyi és szociális intézményekben az utóbbi években igen jelentős béremelések valósultak meg.

- Ezek a tények, képviselő asszony, amelyeket ön elhallgat, vagy csúsztatással próbálja félrevezetni az önt hallgatókat. Emlékeztetni szeretném önt arra, hogy amikor 2010-ben átvettük a kormányzást, a nemek közötti bérkülönbségek, szintén az Eurostat adatai szerint, hazánkban átlagosan 17,6 százalékot mutattak, amit nekünk 2015 végére 14 százalékra sikerült mérsékelnünk. Kérdezem tehát öntől, hogy milyen jogon kéri számon egy szocialista képviselő a jelenlegi kormányt bérezés ügyében, amikor e tekintetben is igen súlyos örökséget hagytak ránk? (Taps a kormánypártok soraiban.)

***

BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ: - Államtitkár út kérdez? Nem tudtam, hogy helyet cseréltünk! Majd 2018-ban! Jó? Egyezzünk meg ebben!

- Államtitkár Úr! 2012 és 2015 között az öt legfontosabb célországban 40 százalékkal nőtt a magyar diákok száma. Az elmúlt hét évben körülbelül 80 ezerrel csökkent a felsőoktatásban tanulók száma. Körülbelül 600 ezren hagyták el ezt az országot, és minden hatodik magyar gyermek külföldön születik. Ha annyira rózsás lenne a helyzet, ahogyan ön válaszolt nekem, akkor nem sorolnám ezeket a számokat.

- Államtitkár Úr! A múltkor egy idős hölgy azt mondta, hogy bármit el lehet viselni, amit tesznek velünk, de egyet nem bocsát meg az önök kormányának: azt, hogy a gyerekei és az unokái kint vannak külföldön. Mert tudja, pénz nélkül is lehet valamennyire élni, de szeretet nélkül, amit önök vettek el ezektől az emberektől nem. (Felzúdulás a kormánypártok soraiban.) Szeretet nélkül nem lehet létezni, és ezek az emberek nem kapnak szeretet! mert a családtagjaik már mind külföldön vannak, és nem is akarnak hazajönni, államtitkár úr. (Zaj. Az elnök csenget, újra csenget. ) Nem fogadom el a választ! (Taps az MSZP padsoraiban.)

***

Az Országgyűlés az államtitkári választ 109 igen szavazattal, 28 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

Melyek az elektronikus személyi jövedelemadó bevallással kapcsolatos eddigi tapasztalatok?

Dr. HARGITAI JÁNOS, (KDNP): - Mindannyiunk előtt ismert, hogy a NAV ebben az évben először készíti el a magánszemélyek személyijövedelemadó-bevallását. Ez a 2016-os jövedelmünkről gyakorlatilag egy kimutatás, amit a NAV a magánszemélyek munkáltatója, azaz kifizetője által megadott adatokból állít össze. Kiszámítja helyettünk a jövedelmünk adóját, számításba veszi a levont adóelőleget, és figyelembe veszi az adókedvezményeket is. Az adóbevallás-tervezetet így megismerteti velünk adózókkal, láthatjuk, hogy az egyenlegünk nulla, esetleg fizetendő adónk van, vagy visszajáró összeggel rendelkezhetünk.

- Azok a magánszemélyek, akik 2017. március 15-ig kérték, a NAV meg is küldte számukra ezt az adóbevallási tervezetet. S ami ennél sokkal lényegesebb: akinek ügyfélkapus regisztrációs rendszere van, az a NAV által elkészített adóbevallási tervezetet 2017. március 15-től megnézhette a kormányzat különböző internetes weblapjain. Sőt, ehhez hozzáfűzéseket tehetett, módosításokat eszközölhetett, ezeket a módosításokat elvégezhette, rendelkezhetett az 1 plusz 1 százalékos, általa eddig is favorizált felajánlásokról. Arra is lehetősége volt a magánszemélynek, hogy egyben bankkártyával rendezze a befizetendő adó összegét vagy a visszaigénylését elindítsa.

- Államtitkár Úr! Május 22-én letelik az idei személyijövedelemadó-bevallás határideje - ez egy viszonylag közeli határidő -, viszont március 15-höz képest már több mint egy hónap eltelt, amióta ez az elektronikus rendszer a magánszemélyek számára is megfogható módon működik. Ezért kérdezem önt:

- Van-e már tapasztalata arról, hogy ez a rendszer hogyan működik a személyijövedelemadó-bevallás kapcsán, mennyire népszerű a magánszemélyek körében?

- Van-e konkrét számadata arról, hogy ezt a bevallási tervezetet hány magánszemély fogadta el eddig?

***

TÁLLAI ANDRÁS, (Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára): - Képviselő Úr! A kormány határozott célja a bürokráciacsökkentés, az adminisztrációcsökkentés. Úgy gondolom, hogy ennek egy nagyon fontos, mondhatjuk történelmi állomása az, ami március 15-én 19 órakor indult el. Ugyanis ekkortól tekintheti meg 3,8 millió adózó állampolgár a személyijövedelemadó-bevallás tervezetét. Mindezt a legegyszerűbben, úgy tekintheti meg, ha rendelkezik ügyfélkapuval, bepötyögi a jelszót, és elé tárul az, hogy 2016-ban milyen jövedelmet szerzett, a kifizetők mennyi adót vontak le, van-e fizetendő vagy visszaigényelhető adója, és ezután döntheti el a teendőjét.

- Ez a rendszer nemzetközi szinten is eléggé egyedi és nagyon értékes, hiszen szinte percek alatt lehet teljesíteni az adókötelezettségét a magánszemélynek, ami eddig esetleg könyvelő által költséggel, energiába tellett. Most valaki fogja a mobiltelefonját, egy ügyfélkaput elkészít, kér, és percek alatt megtekintheti az adóbevallás tervezetét, mi több, itt a Parlamentben ülve is akár el is készítheti a bevallását és egy gombnyomással beküldheti. Azt gondolom, ez minta- és példaértékű arra, hogy hogyan lehet a hatóság és a magánszemély között az ügyeket intézni XXI. századi módon!

- Igen, a rendszer működik, hiszen több mint 820 ezer ember tekintette már meg a rendszert, és 251 ezren be is adták a bevallásukat. Ez azt jelenti, hogy a benyújtók mindegy háromnegyede változatlan formában tette ezt meg, tehát úgy ahogy az adóhatóság a tervezetében kiküldte számukra.  De nemcsak elektronikus úton intézhető a személyijövedelemadóbevallás-tervezet megtekintése, hanem aki kérte sms-en, postai úton vagy más módon - több mint 600 ezren kérték -, annak a NAV kipostázta a tervezetet úgy, hogy ki van töltve a rubrika, és a magánszemélynek lényegében semmit nem kell változtatnia, ha elfogadja a kifizetők által lejelentett adatszolgáltatás alapján a bevallástervezetet.

- Nagyon fontos az, hogy most is tudjuk teljesíteni az 1 plusz 1 százalékos felajánlásunkat. Ezt megtehetjük elektronikus úton vagy hagyományos papíralapon a NAV részére postázással. Fontos az, hogy a két rendszer jelenleg egyszerre működik, a teljesen új elektronikus rendszer és a régi hagyományos, postai nyomtatványos rendszer. De jól látható, hogy lényegesen lecsökkent, felére csökkent a nyomtatványon, tehát a papíralapon beküldött személyijövedelemadó-bevallások száma. Azt gondoljuk, hogy ez igazolja ennek a sikerét. A végső eredményt majd május 22. után tudjuk megvonni.

- Nagyon fontos: egy új jogi helyzet áll elő május 22-én, ugyanis ha valaki meg sem tekinti, nem reagál a személyijövedelemadó-bevallás tervezetére sem postai úton, sem a NAV ügyfélszolgálatán, semmilyen formában, akkor is május 22-én 0 órakor lényegében úgy tekinti a NAV, hogy a személyijövedelemadó-bevallását teljesítette. Ha tehát nem csinálunk semmit, akkor is teljesítjük az adóbevallás-benyújtási kötelezettségünket, de a felelősség természetesen az adózó magánszemélyt terheli annak tartalmáért. Ezért arra hívok fel mindenkit, hogy tekintse meg a személyijövedelemadó-bevallás tervezetét, és ezt követően teljesítse a kötelezettségét! (Taps a kormánypártok soraiban.)

***

Dr. HARGITAI JÁNOS: - Államtitkár Úr! Azok a számok, amiket ismertetett, azt gondolom, impozánsak. Nem számítottam ekkora érdeklődésre, tudván, hogy ez egy még nem bejáratott rendszer, ezzel először ismerkednek az állampolgárok. Ugyanakkor azt is gondolom, hogy mindaz, amiről beszélünk, az ország működése szempontjából, a kormányzat működése szempontjából, a gazdaság működése szempontjából versenyképességi kérdés is. Tehát azok a törekvések, amiket a kormány eddig is tett különböző ágazatokban a digitális ügyintézés erősítése érdekében, az elkövetkezendő időszakban is ösztönzőek. Minden ilyen törekvést támogatunk. Elfogadom és köszönettel vettem válaszát! (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Egyetlen ügyet sem képes a kormány hitelesen felvállalni, Soros György nyomdokán indulva, mennyire hiteles most tagadni az egykori mecénásukat?

SZILÁGYI GYÖRGY, (Jobbik): - Államtitkár Úr!  Amint az várható volt, a széles körű közvélemény részéről nem aratott osztatlan sikert a civil szervezetek átláthatóságát biztosítani hivatott törvényjavaslatuk. Tartok azonban attól, hogy a társadalmi ellenállás jelentős részben abból is táplálkozik, hogy önök nem tudják hitelesen képviselni az átláthatóság egyébként nyilvánvalóan üdvözlendő igényét.

- Nem is olyan régen Vona Gábor kérdezett rá a miniszterelnök úrnál arra, hogy mely hivatalban lévő állami vezetők részesültek Soros Györgyhöz köthető forrásokból. A tipikusan fideszes, arrogáns és pökhendi válasz lényege, amit egyébként Dömötör Csaba írt alá, egy fél mondatban összefoglalható: önök ugyanis egyszerűen azt felelték, hogy maga a kérdésfelvetés is törvénytelen.

- Államtitkár Úr!  Végtelenül hiteltelenek, kétszínűek önök! Kényük-kedvük szerint az igazság bajnokaként írnak elő olyan kötelezettségeket mások számára - most éppen a civilek számára, de ki tudja, holnap kinek, kiknek a számára -, amelyet magukra nézve nem tartanak kötelezőnek. Hiszen ha önökről szól, akkor még a kérdésfelvetés is törvénytelen, írta Dömötör Csaba. Ebből is látszik, hogy a kormányzáshoz való viszonyuk is beteges! Ahelyett, hogy szolgálatként, a magyar nép szolgálataként tekintenének a kormányzásra, úgy gondolják, hogy a törvények felett állnak, és bármit megtehetnek. Azt gondolják talán, hogy a közvélemény előtt nem ismert, hogy ahogyan maga a miniszterelnök, úgy Szájer József, Kövér László, Schmidt Mária, Deutsch Tamás, Németh Zsolt, de még Habony Árpád is élvezte Soros Györgynek a kegyeit? Nyilván a jelenleg hivatalban lévő állami vezetők között is még szép számmal találhatnánk a sugar daddy által dotált prominenseket. Hiszen máskülönben miért éreznék önök kínosnak a kitartottságra irányuló kérdéseket? Kérdezem tehát, esetlegesen:

- Nem tervezik-e, hogy ebben a kérdésben mégis a hitelességet választják a hiteltelenség helyett?

- Nem gondolják, hogy ezúttal kellő alázattal ildomos volna nyilvánosságra hozni az érintett állami vezetők kilétét?

- Ne adj' isten, önként visszafizetni az egykor jól csengő, mára már kínos zöldhasú dollárokat?

- Nem gondolják, hogy ahelyett, hogy mellébeszélnek, és pökhendien, arrogánsan válaszolnak, tiszta vizet kellene önteni inkább a pohárba?

***

DÖMÖTÖR CSABA, (Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára):  - Képviselő Úr! Szeretném itt is elmondani önnek, hogy a mi felfogásunk szerint, ha valaki ösztöndíjat kap, az még nem jelenti azt, hogy hűbéresküt kellene fogadnia egy egyetemnek vagy éppen az egyetem támogatójának. Látom, hogy sokan vannak a magyar közéletben, akik kioktató és számonkérő hangnemben azt mondják, hogy ha valaki, bárki korábban megfordult a CEU környékén - valaha életében -, akkor egyben magára nézve kötelezőnek kell tartania, elfogadnia egy ideológiát, de mi ettől még nem értünk egyet ezzel. Főleg nem akkor, amikor az egyetem, a szóban forgó egyetem fő támogatója az ország érdekeivel ellentétes közéleti tevékenységet folytat. Mindenekelőtt a migráció kérdésében, ahol olyan aktivista csoportokat pénzel, akik gyengítenék Magyarország védekezőképességét, lebontanák a határzárat, és páran közülük még fel is jelentik az országot, hogy aztán perköltség címen milliókat kaszáljanak! Na, ezt mi nem kívánjuk - önökkel ellentétben –  elfogadni!

- Ami az ösztöndíjakat illeti, sajnálom, hogy nem érti a lényegét a válasznak: ez pedig az, hogy az egyes minisztériumoknak nincs, nem is lehet nyilvántartása arról, hogy ki milyen ösztöndíjat kapott korábban, közéleti pályafutását megelőzően. A kormánytagok életrajzai ugyanakkor elérhetőek, nyilvánosak, a kormany.hu honlapon ezeket megtalálja.

- Végighallgatva a felszólalását, az ember azért azon gondolkozik, vajon milyen érzés lehet annak az ellenkezőjét elmondani, amit akár csak pár hónappal ezelőtt a Jobbik képviselt az átláthatóság ügyében például. Az ön pártelnöke nem olyan rég még azt mondta, hogy a parlamentben ki kellene vizsgálni, hogy az úgynevezett „jogvédő szervezeteket" - így ezt macskakörömben - kik és hogyan pénzelik. A Jobbik 2014-es programjában egyenesen az állt, hogy véget kell vetni a nemzetközi jogvédő szervezetek álságos tevékenységének. (Dúró Dóra: Így van!) Én sokszor felhozom önöknek a Jobbik választási programját. Azt javasolnám, hogy forgassák szeretettel, mert azt fogják látni, hogy rendre szembemennek az egyes pontokkal. (Folyamatos zaj.)

- Ez a 180 fokos fordulat persze abból a szempontból nem túl meglepő, hogy a Jobbik egy milliárdos kitartottjává vált, és ma már nem több, mint egy dróton rángatott párt! (Egy hang az MSZP padsoraiból: Ez az, egyetértek!)  Ezért nem kampányoltak többek között a kvótanépszavazás ügyében, és ezért nem szavazták meg a kvótaellenes alkotmánymódosítást! Hiába is, ilyen a plakátokkal, a pár tucat plakáttal megvett pártok élete! (Közbeszólások a Jobbik padsoraiból.)

- Képviselő Úr! Egyébként volt már olyan párt a rendszerváltás óta, amelyik felülírta a legfontosabb alapelveit, és betagozódott a baloldali pártok közé: SZDSZ-nek hívták! Mi csak egyet szeretnénk kérni a Jobbiktól: legalább egy hibáját ne kövessék el az SZDSZ nevű pártnak! Bármennyire is halmozzák most fel az adósságot, a pénzügyi adósságaikat, legalább az áramszámlát fizessék be, ne hagyjanak maguk után köztartozást, ahogy azt az SZDSZ tette! (Taps a kormánypárti padsorokban. - Folyamatos zaj.)

***

SZILÁGYI GYÖRGY: - Dömötör Úr! Ön még nem volt annak idején itt, de nem tudom, emlékszik-e vagy megnézte-e a Fidesz történetét: az SZDSZ ifjúsági szervezeteként kezdték a tevékenységüket! (Felzúdulás a kormánypárti padsorokban: Hazugság! Hazugság! Hazudsz! - Az elnök csenget.) Aliberálisokból lettek olyanok, mint most! Ön egyébként beleillett volna akkor is abba a képbe!

- Sőt, emlékeztetném még arra is, hogy ha már ott ül, abban a piros bársonyszékben, hogy esetleg a szövegértést lehetne megtanulni, és odafigyelni arra, amit mondanak az emberek. Sőt, emlékeztetném Kósa Lajos szavaira, az ön frakcióvezetője azt mondta: fontos látni, hogy Magyarországon ki milyen álláspontot és milyen érdekből képvisel. Úgy gondolom továbbra is, hogy önöknek a civilek ügye nem más, mint egy politika termék, egy hecc. Ha valóban azt gondolnák, amit mondanak, akkor ugyanazt az elvet vallanák magukra nézve is, és irányadónak tartanák, és nyilatkoznának ezekről. Fontos lenne látni, hogy Magyarországon a Fidesz milyen álláspontot és milyen érdekből képvisel, hogy Kósa Lajos szavait idézzem: erre kíváncsiak az emberek. Arra, hogy önök Soros György érdekeit hogy képviselik a különböző állami intézményekben is! (Taps a Jobbik padsoraiban.)

***

A képviselő úr nem, az Országgyűlés viszont 111 igen szavazattal, 29 nem ellenében, 1 tartózkodás kíséretében az államtitkári választ elfogadta.

Fazekas Sándor egye meg, amit főzött!

SALLAI R. BENEDEK, (LMP): - Miniszter Úr! Az elmúlt időszakban viszonylag sokat hallhattunk a kormányzati kommunikációban a kettős élelmiszer-minőség kérdéséről, viszont az elmúlt hetekben ez az ügy elült. Éppen azért gondoltam azt, hogy felhívom kormánypárti képviselőtársaim figyelmét is arra az európai uniós kutatásra, amikor az európai élelmiszer-biztonsági hatóság végezte el a kutatást az Európai Unióban, illetve Norvégiában és Izlandon több mint 48 ezer mintát vizsgált meg az élelmiszerekből. Ennek eredménye azt mutatja, hogy vegyszermaradványokkal szennyezett az Európában forgalmazott élelmiszerek majdnem fele!

- Összességében 220-féle vegyszert találtak a bevizsgált termékekben. A vizsgálatokból az is kiderült, hogy a szennyezett termékek között mindenféle termékből, hústermékből, zöldségből, gyümölcsből egyaránt találhatunk, és az is kiderült, hogy a csecsemők és kisgyermekeknek szánt élelmiszereknek is megközelítőleg 11 százaléka vegyszermaradványokat tartalmaz. Magyarországról összesen 1881 mintát, 1172 terméket vizsgáltak meg, és ennek 48 százaléka tartalmaz meg nem engedett mértékben vegyszereket és növényvédőszer-maradványokat, és ebből 48 termék, konkrétan 2,5 százalék, egyértelműen határérték fölötti is, tehát egészséget károsító!

- Miniszter Úr!  Az európai élelmiszer-vizsgálat rámutatott részben a szabadkereskedelem kockázataira, amit önök oly hűen támogatnak az Unióban és itt a kormányzatban akár Kanadával, akár az Egyesült Államokkal, másrészt rámutat arra, hogy a magyar élelmiszerlánc-felügyeleti hatóságnak milyen hiányosságai vannak. Éppen ezért volt az érdekes, hogy ön miniszter úr, nemrég egy konferencián olyan nyilatkozatokat tett, hogy a környezetvédelem szerepét egyértelműen ledegradálta az Unióban, és konkrétan azt mondta a környezetvédelemért felelős miniszter, hogy a magyar gazdákat meg kell védeni a környezetvédelemtől, mert ez jelentős mértékben károsíthatja a magyar termelékenységet és versenyképességet. Ez nagyjából az volt, mintha a magyar nagybirtokosok és vegyszergyártók, multik lobbistáját hallottuk volna! És a Fidesz egy ilyen személyre bízta ezt a környezetügyet! Amit a miniszter úr mondott, abból az következik, hogy a magyar kormány szerint - szemben az európai elképzelésekkel - a mezőgazdaságnak nem szabad a környezetvédelmet szolgálnia, és ez valóban csupán a földművelésügy egy megtűrt része, annak szolgálóleánya!

- Nyilvánvalóan azért merülnek fel ezek a kérdések, mert látszódik Magyarországon, hogy a magyar élelmiszerüzletek polcain csak olyan termék van, amit önök megengednek szabályozásukkal, hogy odakerüljön! Mindezekért, egyértelműen az élelmiszer-biztonságot és termékminőséget csökkentő folyamatokért a kormányzat a felelős! Más olyan nincs a polcokon, amihez önök nem járulnak hozzá, és hatósági rendszerük nem engedélyezett. Éppen ezért szükséges, hogy akár a kettős élelmiszer-minőség ügyéről, akár pedig Magyarország élelmiszer-biztonságának és termékminőségének az ügyéről folyamatosan szót ejtsünk, mert mindaddig, ameddig egy környezetvédelmet gyalázó miniszterük lesz, addig nem várható ezen a területen sem változás! 

- Érti már? (Taps az LMP soraiból. - Balla György: A szokásosnál is gyengébb volt!)

***

FAZEKAS SÁNDOR, (Földművelésügyi miniszter): - Képviselő Úr! Érdeklődéssel hallgattam képviselő úr szavait. Bizonyára nem csak nekem tűnt fel az, hogy a benyújtott interpelláció címével sincs összhangban, de az már kétségtelen, hogy ön olyanokat állít, amiket én sosem mondtam, olyan kijelentésekre hivatkozik, amiket önkényesen kiforgatott, vagy egyáltalán nem is érti azt, amit mondtam. De végül is ebben semmi meglepő nincs, hiszen ön személyesen nyilatkozott arról, hogy alkalmatlannak tartja saját magát és arról is, hogy kiégett! (Derültség a kormánypárti padsorokban.) Erről mi itt hetente, gyakori hozzászólásai alkalmával már jó néhány tapasztalást szerezhettünk, és egyetértünk az öndiagnózissal!

- Szeretném megnyugtatni a Tisztelt Országgyűlést, a magyar vásárlókat, fogyasztókat is, hogy vigyázunk az egészségükre! A hatóságok a megfelelő ellenőrzéseket megtartják. Mindesetre jobban vigyázunk a magyar emberek egészségére, mint amennyire a képviselő úr az összetört, tönkretett túrkevei szélmalomra volt szíves vigyázni!

- A kettős minőségű élelmiszerekről: a fogyasztói vélemények, a V4-tagállamok által végzett vizsgálatok, de a magyar vizsgálatok is igazolják azt, hogy ez a probléma igenis létezik. A vizsgált száz mintát, jól tudjuk, a közvéleménnyel megismertette a Nébih, jellemző az, hogy mintegy kétharmadánál komoly problémák, eltérések voltak. De én úgy látom, hogy nem csak kettős minőségű élelmiszerek vannak, kettős minőségű politikus is létezik! Sallai Róbert Benedek egy ilyen kettős minőségű politikus! Egyfelől álszegény földművesnek adja elő magát, vidéki nehéz sorsú embernek, másfelől pedig földtulajdonrekord-pályázó, és egyúttal, civil vagy ki tudja, milyen szervezetek, érdekeltségek révén milliárdos bevételek fölött rendelkező képviselő!

- Álljon itt erre néhány példa, Tisztelt Országgyűlés! Sallai Róbert Benedek érdekeltségébe tartozó szervezetek az elmúlt néhány évben - a saját adataik szerint - Natura 2000-es területekre vonatkozó pályázatokon 662 millió forintot nyertek 2013-ban! (Moraj a kormánypárti padsorokban.) De nyertek testvérvárosi kapcsolatok ápolására 41 millió forintot is! (Moraj a kormánypárti padsorokban.) Egy másik pályázaton, LIFE-pályázaton pedig 128 millió forintot nyertek!

- Képviselő Úr! Ön olyan ügyes volt, hogy a turisztikai fejlesztéseknél is nyert 23 millió forintot! Mindig ott van, ahol a pénz megterem! Mindig eredményesen pályázik az EU-nál, és mindig eredményesen próbál föllépni a multi- és EU-érdekek, a Soros-érdekek vonalán! (Z. Kárpát Dániel: Volt egy kérdés is!) Csak azt szeretném így összegzésként elmondani, hogy az elmúlt, 2012-2015 közötti időszakban 1 milliárd 25 millió forintot sikerült Sallai Róbert Benedeknek mint vidéki kistermelőnek az érdekeltségein keresztül nyerni különböző helyekről! Gondolom, majd Túrkevén erről számot tud adni, hogy hol van ez a pénz!

- Ezek után kicsit bájos ez az aggódás az élelmiszer-minőségért, de az számunkra nagyon fontos dolog, és el szeretném azt mondani, hogy a tárgybani, szermaradvány, élelmiszer-biztonsági kérdéskörben a Nébih, annak a kiemelt ügyek igazgatósága folyamatosan végzi az ellenőrzéseket, és az elmúlt időszakban mintegy kétezer zöldség-, gyümölcs- és gabonaminta vizsgálata történt meg, hazai és importtermékeknél egyaránt. Elmondhatjuk azt, hogy itt a problémás esetek száma hét darab volt, ez 0,4 százalék a kétezerből. Tehát megvédjük a fogyasztókat, megvédjük a vásárlókat, és megvédjük azokat a magyar termelőket is, akik jó minőségű élelmiszert tesznek az asztalra! És ez így lesz a jövőben is természetesen, mert nekünk ez az elsődleges feladatunk! Szeretném hogy a jövőben is szakmailag kellő háttérrel alátámasztva, törvényi háttérrel alátámasztva történjen! Kérem képviselő urat válaszom elfogadására! (Taps a kormánypártok soraiból.)

***

SALLAI R. BENEDEK: - Nincs rá esélyem, hogy mérlegeljem, tekintve, hogy teljesen másról beszélt! És ha már felhozta témának, tájékoztatnom kell, hogy nekem nem a közügyekből volt elegem, hanem a gyenge képességű politikusokból, akik nem értik a kérdéseket! (Derültség és taps az ellenzéki padsorokban. - Moraj a kormánypárti padsorokból.) Tehát konkrétan ebből volt elegem! Ez az oka a visszavonulásnak. És ha már arról beszélünk, hogy ki az, aki valótlanokat állít, akkor nem tudom, itt élelmiszer-biztonság kapcsán miért nem említi meg, hogy múlt héten pénteken a Földművelésügyi Minisztérium, Bitay Márton Örs jogerősen a törvényszéken pert vesztett, és majd a kártérítést a milliók mellé kérem átutalni, amit ez ügyben a bíróság megítélt, és kérem a kormányzati honlapon az eddigi hazugságaikról szóló közleményt is közzétenni!

- Mindazonáltal nyilvánvalóan nem válaszolt a kérdésre, ezért azt elfogadni sem lehet! Magyarországon a Földművelésügyi Minisztérium és a szakminiszter nem tesz semmit annak érdekében, hogy Magyarország állampolgárai nagyobb egészségben és nagyobb környezetbiztonságban éljenek! Konkrétan ön és az ön kormánya felelős rákos megbetegedésekért! (Moraj a kormánypárti padsorokban.) És azért, hogy nem tesznek meg mindent annak érdekében, hogy Magyarország kimenjen abból a kedvezőtlen statisztikából, ami ezzel kapcsolatban keletkezett! Nem fogadom el a választ! (Taps az MSZP és a Jobbik soraiból.)

***

A képviselő úr nem, az Országgyűlés viszont 110 igen szavazattal, 27 nem ellenében, tartózkodások nélkül a miniszteri választ elfogadta.

A Soros-szervezet emberei Röszkén tüntettek!

NÉMETH SZILÁRD ISTVÁN, (Fidesz): - Államtitkár Úr! Az utóbbi hónapok eseményeinek tükrében világos, hogy soha nem látott nyomásgyakorlás indul hazánk ellen, amiben a külföldről pénzelt migránspárti szervezetek is részt vesznek. Ezek a szervezetek Soros Györgytől rengeteg pénzt kapnak arra, hogy biztassák az illegális migránsokat, és ellenőrizetlenül milliószámra hordják be őket Európába. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy minden eszközt felhasználnak ahhoz, hogy hazánkat támadják! Ezek a szervezetek nem pusztán Magyarország függetlenségét és nemzetbiztonságát veszélyeztetik azzal, hogy külföldi pénzekből próbálják befolyásolni a magyar bevándorláspolitikát, de az ilyen akciókkal nyíltan a magyar és az európai törvények kijátszására buzdítják a migránsokat és az embercsempészeket!

- Mára már tudjuk, hogy Soros emberei egy jól működő migránsbizniszt működtetnek. Ennek egyik oldalán áll, és ott vannak azok a Soros-szervezetek, amelyek nemcsak segítik a tömeges bevándorlást, de a strasbourgi bíróság közreműködésével tízmilliárdokat keresnek is rajta! A másik oldalon, a strasbourgi bíróságon pedig szintén ott ülnek Soros emberei, akik gondoskodnak arról, hogy ezek a szervezetek jól járjanak és a perekben Magyarországot megbüntessék. Jól látjuk ezt a két bangladesi migráns esetében. Az ítéletet jegyző bírók között is ott áll a Soros-hálózathoz tartozó Sajó András neve. Sajó András annak a Soros-féle Helsinki Bizottságnak is tagja, amely aztán saját magának megítél egyetlen perben 2,7 millió forintot. Ez egy elképesztően aljas, de jól kiépített rendszer, amely arról szól, hogy Soros strasbourgi emberei eldöntik, hogy a Soros-szervezetek mennyi pénzt szakítsanak a migránsokat felhasználva a magyar adófizetők kárára! Szó sincs itt emberi jogokról, emberbaráti intézkedésekről vagy igazságszolgáltatásról, pláne nincs szó a magyar emberek jogairól és érdekeiről!

- Államtitkár Úr! Nemrégiben Röszkén is tüntettek a Soros-szervezet emberei, szervezett szállítással, buszokkal, autókkal érkeztek a helyszínre. Nem titkolt céljuk, hogy ne legyenek határok, ne legyen védekezés, és Magyarország adja fel a külső határvédelmet, bontsuk le az európai és a magyar emberek biztonságát garantáló műszaki és jogi határzárakat! Mindezekre tekintettel kérdezem:

- Felkészült-e a kormány, hogy az efféle provokációkkal szembeszálljon?

- Tartózkodik-e a határ menti térségekben megfelelő létszámú rendőri erő, akik minden helyzetben fenn tudják tartani az államhatár védelmét, az ország és Európa biztonságát?

***

KONTRÁT KÁROLY,  (Belügyminisztérium államtitkára): - Képviselő Úr! Legelőször is szeretném megnyugtatni önt és a tisztelt Házat, hogy a magyar kormány felkészült minden provokáció elhárítására! Arra is szeretném felhívni a figyelmet, és szeretném megnyugtatni önt és a tisztelt Házat, hogy a kormány, a magyar hatóságok kellő erővel rendelkeznek, hogy megvédjék a déli határt, megvédjék Magyarország és az Európai Unió határát mindenkivel szemben.

- Képviselő Úr! A déli határon a magyar rendőrök és a honvédek megvédik a magyar és az európai emberek biztonságát. A Fidesz és a kormány ki fog tartani a magyar és az európai emberek biztonsága és a schengeni határok védelme mellett még akkor is, ha emiatt Brüsszel és a külföldről támogatott migránspárti szervezetek célkeresztjébe került.

- A kormány számára a magyar emberek biztonsága az elsődleges! Ennek bizonyítéka a hármas védelem létrehozása. A szigorított jogi határzár március 28-án lépett életbe, és április 28-án pedig átadtuk a megépített második kerítéssort a magyar-szerb határon. Természetesen a magyar kormány nem adja fel a határvédelmet és az eddig folytatott migrációs politikáját. A kormány minden provokációt elhárít, ami a határvédelemmel kapcsolatban megfogalmazódik. A tüntetők, illetve azok a szervezetek, amelyek támadják Magyarországot a szigorított fizikai és jogi határzár miatt, többszörösen tévednek. A tranzitzóna nem börtön! A kérelmezők szabad akaratukból tartózkodnak ott. Szerbia felé bármikor elhagyhatják a tranzitzónát, és a személyi szabadságuk nincsen korlátozva.

- A Nemzetbiztonsági bizottság kihelyezett ülésén április 26-án a bizottság tagjai meggyőződhettek a tranzitzónában uralkodó körülményekről. A bizottság tagjaival együtt magam is azt tapasztaltam, hogy emberséges körülmények állnak rendelkezésre még a kisgyerekes családok számára is. A 2017. április 15-én Röszkén tartott demonstrációt egy osztrák állampolgársággal rendelkező személy jelentette be a MigSzol szervezet nevében. A jogsértések megelőzése érdekében az egyébként jelen lévő állományon túl további rendőri erőket vezényeltek a helyszínre. A rendőri sorfal kellő visszatartó erőnek bizonyult, senki nem tett kísérletet a kerítés megközelítésére, illetve annak megrongálására.

- Összefoglalva tehát azt mondhatom: minden olyan vád, amely a magyar kormányt éri a migránsokkal való bánásmód tekintetében, teljesen megalapozatlan! A magyar kormány olyan körülményeket biztosít a menedékkérők számára, ami talán az általuk elhagyott hazájukban sem volt meg részükre! (Taps a kormánypárti padsorokban.)

***

NÉMETH SZILÁRD ISTVÁN:- Államtitkár Úr! Jól látható a számokból is, hogy működik a megerősített jogi és műszaki határzár, azonban szeretném, ha egy problémára továbbra is tudnánk fókuszálni: ez pedig a külföldről pénzelt ügynökszervezetek ügye! Nem vagyunk egyedül vele Európában. Legutóbb Olaszországból jöttek azok a hírek és számadatok, mely szerint az első negyedévben 36 ezren érkeztek a Földközi-tengeren keresztül, és ennek a 36 ezernek a 70 százalékát az olaszok által nem áttetszőnek nevezett migránsbarát szervezetek, NGO-k vagy ügynökszervezetek utaztatták.

- Államtitkár Úr! Az a törvény, amit szeretnénk elfogadni itt a parlamentben, egy világos, tiszta helyzetet fog számunkra jelenteni! Azt gondolom, az eddig Röszkén lefolytatott tüntetés és az arra ráépülő további akarat Soros pártja által bejelentett támadás a kerítés ellen, ez mind-mind azt mutatja, hogy ébernek kell lennünk! A válaszát elfogadom! (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Megépülhet-e a soroksári új rendőrkapitányság a költségvetés terhére?

SZABÓ SZABOLCS, (független): - Államtitkár Úr! Soroksár az egyetlen olyan fővárosi kerület, ahol nincs önálló rendőrkapitányság. Tudni kell azt is, hogy a lakosságszámhoz viszonyítva Soroksár az egyik, bűncselekményekkel leginkább fertőzött terület Budapesten. Éppen ezért, különösen azután, hogy 2013-ban egy brutális gyilkosság is történt Soroksáron, felmerült, hogy létesüljön egy önálló rendőrkapitányság. Akkor kötött is egy szerződést a kormány és a kerület, és a szerződésben vállaltaknak megfelelően elindult ennek a végrehajtása. A kormány azt vállalta, hogy vállalja a szervezet felállítását és majd a rendőrkapitányság működését, a kerület pedig azt, hogy felépíti az infrastruktúrát, gyakorlatilag magát a rendőrkapitányság épületét.

- Sajnálatos módon azonban a történet azt követően, hogy a telket megvásárolta az önkormányzat, és a kiviteli terveket elkészíttette, megakadt. Ennek egy objektív oka van: elfogyott a pénz a soroksári önkormányzatnál! Nem a felelőtlen gazdálkodás miatt, államtitkár úr is nyilván tudja, hogy a soroksári költségvetés a tavalyi évhez képest 1 milliárd forinttal csökkent, 7,7-ről 6,7 milliárdra. Ez a csökkenés több mint 10 százalékos a tavalyi évhez képest. A megtakarításaik is jelentős mértékben eltűntek, mert ahhoz, hogy működtetni tudják a kerületet, a megtakarításaikat fel kellett élniük jórészt.

- Innentől kezdve nincs pénzük, hogy ezt a nagyságrendileg 500-600 millió forintos építkezést ki tudják fizetni. Ez ügyben írásban is kérdeztem már miniszter urat egy bő hónappal ezelőtt, hogy nem gondolja-e azt a kormány, hogy ilyen körülmények között mégiscsak központi költségvetési forrás terhére kellene ezt az építkezést megoldani. Akkor azt írta válaszában a miniszter úr, hogy a szerződés módosítására nem érkezett igény. Én ezután megint egyeztettem Soroksár polgármesterével, és ő jelezte, hogy ők nagyon szívesen módosítanának ezen a szerződésen, mert nincsen pénzük, hogy kifizessék. Innentől kezdve, azt gondolom, lehet ezt tekinteni egy hivatalos felvetésnek is. Úgyhogy kérdezném újra államtitkár urat:

- Lát-e lehetőséget arra, hogy a több mint négy éve napirenden lévő és az ön által is támogatott új soroksári rendőrkapitányság épülete a központi költségvetés terhére épüljön meg?

***

KONTRÁT KÁROLY, (Belügyminisztérium államtitkára): - Képviselő Úr! Ahogy ön is mondta, a soroksári önkormányzat kezdeményezte a Belügyminisztériumnál az önálló soroksári rendőrkapitányság létrehozását, illetőleg a rendőrkapitányság épületének megépítését, amit a Belügyminisztérium vezetése támogatott. Ennek érdekében jött létre egy szerződés a soroksári önkormányzat, az Országos Rendőr-főkapitányság és a Budapesti Rendőr-főkapitányság között 2015. június 26-án. Ebben a felek vállalásokat tettek. Többek között az önkormányzat vállalta az építési telek biztosítását, a kiviteli tervek elkészítését, a kapitánysági épület saját költségen történő megépítését, a hatósági engedélyek beszerzését, a közbeszerzési eljárás lefolytatását. Az Országos Rendőr-főkapitányság vállalta a szükséges jogszabály-módosítás elkészítését, a Budapesti Rendőr-főkapitányság vállalta az építési engedélyezési tervdokumentáció, valamint a tender-tervdokumentáció elkészíttetését, ezen túlmenően az épület térítésmentes átvételét és határozatlan ideig történő üzemeltetését, a személyi állomány és eszközigény biztosítását, tehát a létrehozandó soroksári rendőrkapitányság működtetését.

- A rendőri szervek, ezt szeretném kihangsúlyozni, a vállalt kötelezettségüket teljesítették. A rendőrség részéről nincs akadálya annak, hogy a megállapodásban foglaltaknak megfelelően megépüljön a soroksári rendőrkapitányság. Egyébként az önkormányzattal rendszeres kapcsolatban vagyunk. Én magam 2016. december 14-én fogadtam Soroksár polgármesterét és delegációját, alpolgármester asszonyt és Soroksár többi képviselőjét, ahol áttekintettük a kapitányság építésének helyzetét. Ott a település polgármestere nem állt elő olyan kéréssel, hogy a központi költségvetésből legyen megfinanszírozva. Bízunk abban, a Belügyminisztérium, a kormány, a rendőrség bízik abban, hogy megépül a soroksári rendőrkapitányság épülete. Ennek érdekében együttműködünk a továbbiakban is a soroksári önkormányzattal.

- Tehát öntsünk tiszta vizet a pohárba! A Belügyminisztérium felé ilyen kérést a település önkormányzati vezetése nem fogalmazott meg. Azt kérdezték, hogy milyen pályázati lehetőségek vannak, illetőleg milyen egyéb források állnak rendelkezésre, de azt nem mondták, hogy ők teljes egészében nem finanszírozzák meg ezt az építkezést.

- Szeretnénk, ha ez megvalósulna! Ehhez állunk rendelkezésre, és azt a párbeszédet, azt az egyeztetési folyamatot, amit megkezdtünk, a jövőben is fönntartjuk, és bízunk abban, hogy megépül ez a kapitányság, hiszen ez az érdeke a soroksáriaknak és az önkormányzatnak is. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

***

SZABÓ SZABOLCS: - Azért néhány dolgot célszerű tisztázni. Ugye, nincs benne az idei költségvetésben sem a soroksári rendőrkapitányság épülete, a kerület költségvetésében? Tehát nem fog épülni, nem indul el az eljárás. Mint említettem, nem egy alkalommal egyeztettem ez ügyben polgármester úrral, az interpelláció szövegét is egyeztettem vele. Ő mondja, hogy nem tudja kifizetni a kerület, ezért ők kérnék, rajtam keresztül is kérik, hogy próbáljam meggyőzni a kormányt, hogy vállalják már át a költségeit, mert egyszerűen nincs pénzük. Egyébként azt is mondta, hogy az utóbbi hónapokban nem tud önökkel kapcsolatot létesíteni. Ezért szívesen felajánlom, hogy segítek megszervezni egy találkozót, és beszéljük már át akár hármasban is, hogy akkor tudják-e ezt támogatni vagy sem. Mert úgy látom, önmagában szakmailag nincs közöttünk vita, hogy kell a rendőrkapitányság. A kérdés az, hogy ki tudja-e valaki fizetni? Soroksár nem, talán a kormány igen! Ezért nem fogadom el a válaszát!

***

Az Országgyűlés az államtitkári választ 113 igen szavazattal, 25 nem ellenében, 2 tartózkodás kíséretében elfogadta.

Bartha Szabó József