Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2017. május 21., vasárnap

22.200 - ​Dr. HARGITAI JÁNOS: Alapjaiban változtattuk meg a szocialisták adópolitikáját! > ​2017. május 20.


Feladó: mandinka.bt
Dátum:
​​
2017. május 20. 19:16
Tárgy: Alapjaiban változtattuk meg a szocialisták adópolitikáját!

 
„Csődhelyzetben vettük át az ország kormányzását, most viszont egy növekvő gazdaság költségvetését fogjuk tárgyalni, ezt pedig adópolitikai eszközökkel tudtuk elérni. A multikhoz, a kereskedelmi láncokhoz nyúltunk..!"

Az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslatban szereplő módosítások kiemelt célja a gazdaság versenyképességének növelése, az adóadminisztráció csökkentése, az adózás egyszerűsítése, valamint a kiemelt célokat ösztönző adópolitikai intézkedések bevezetése. Mindemellett a korábbi törvénymódosításokat követően felmerült gyakorlati kérdésekkel, problémákkal összefüggésben is tartalmaz számos jogtechnikai módosítást, pontosítást az egyértelmű jogalkalmazás és a jogharmonizációs kötelezettségek érdekében. (Szövege: PDF.)

 

A KDNP képviselőcsoportjának vezérszónoka a törvényjavaslat általános vitájában nem titkolta: - Az a filozófiai váltás, amit mi hoztunk, elsősorban a családoknak akart az adórendszerben kedvezni, ezért a multinacionális cégeket és a kereskedelmi láncokat terheltük adóval. Adópolitikánk eredményességét objektív számok igazolják.

​​
Dr. HARGITAI JÁNOS: - Tisztelt Országgyűlés! Amikor ennek a választási ciklusnak az utolsó adótörvénycsomagját tárgyaljuk, akkor természetes módon adódik számunkra az a lehetőség, hogy két parlamenti ciklus adópolitikájára visszatekintsünk. Megtette előttem Burány Sándor képviselő úr is, érdekes módon egész más következtetésekre jutott, de ez természetes, ugyanis az üléspontjuk határozza meg a gondolkodásukat. (Zaj. Az elnök csenget.)

- Meghallgatása után egyszerűen adódik számomra a kérdés: szabad volt-e hozzányúlni ahhoz az adópolitikához, amit a szocialista kormány két ciklussal ezelőtt folytatott, mert ha Burány urat hallgatom, akkor ez eleve egy tévút volt számunkra. Egy olyan képviselő védi azt az adópolitikát, amit ők akkor folytattak, amely tökéletesen csődbe juttatta ezt az országot!  Soha nem látott sikereket elérve tették, nyilvánvalóan azzal az adópolitikával, azzal a gazdaságpolitikával, ami azt a kormányzatot szolgálta. (Zaj. Az elnök csenget.)

- 2008-ban letérdelt ez az ország, mert a szocialista kormány letérdeltette! A gazdasági világválság minket olyan helyzetben ért, hogy a csőd közelébe került a kormány, és rendkívüli hitelek felvételével tudtuk csak elkerülni a csődhelyzetet. Ez a csődhelyzet azt jelentette volna például, hogy az állami rendszerben élők, vagy a nyugdíjasok nem kapnak havonta nyugdíjat, az állami alkalmazottak pedig fizetést, ha a kormány az utolsó pillanatban fel nem veszi azt az irdatlan hitelt, amiről, szögezzük le: az Orbán-kormány már visszafizette! Nyilvánvalóan azért tudta ezt az Orbán-kormány megtenni, mert olyan gazdaságpolitikát folytatott, aminek eredményeként erre lehetőség volt. Tehát azt gondolom, hogy akkor teszem helyesen, ha bírálom azt az adópolitikát, amivel a szocialista kormány akkor rendelkezett, és amit Burány képviselő úr valamilyen módon most újra szeretne visszahozni. (Közbeszólások. Az elnök újra csenget.)

- Mi az, amit mi tettünk ez alatt a két parlamenti ciklus alatt? Az kétségtelen, hogy azt az adópolitikát, amivel szocialisták rendelkeztek, alapjaiban változtattuk meg! Lehet kritizálni persze, amit tettünk, de azt viszont el kell ismerni: ma nincs csődhelyzetben a gazdaság, nincs csődhelyzetben a költségvetés! Ez azt jelzi… (Burány Sándor: 2010-ben sem volt.)…ez azt jelzi, hogy az a gazdaságpolitika és  az azt szolgáló adópolitika, amit mi folytattunk két parlamenti cikluson keresztül, az mégiscsak eredményt hozott. Ha ezt elismerjük, vagy ha ezt önök elismerik ‑ ezt megkérdőjelezni nyilvánvalóan nem tudják, mert a tények azért makacs dolgok ‑, akkor ez mégiscsak azt sejteti, hogy van igazság abban, amit mi tettünk! (Közbeszólások MSZP oldalról: Na,na!)

- Mik azok az alapvető változások, amiket mi végrehajtottunk az önök adórendszeréhez képest? Kezdjük mindjárt azzal, hogy minden módon megpróbáltuk bővíteni azoknak a körét, akik egyszerűen adóznak. Mi egy olyan országot örököltünk önöktől, hogy munkahelyek sincsenek, a fél ország nem dolgozik, és akik dolgoznak, se fizetnek adót. Erre a rendszerre büszkék annyira? Minimálbérre jelentették be őket, csak azért, hogy ne kelljen adót fizetniük utánuk. Ez volt az önök nagy politikája, és azt a rendszert,  a csalásokra, az adókikerülésre épülő politikát védik most is, ami csődbe juttatta az országot. (Zaj, közbeszólások az MSZP padsoraiból. Az elnök csenget, újra csenget.)

- Én azt gondolom, és nyíltan kimondom: helyes az, hogy minden bér után adózni kell! Nem az a megoldás, hogy a minimálbéreseket megint kivesszük az adórendszerből, hanem az, hogy drasztikusan emeljük a minimálbéreket. A bérnövekedés politikáján keresztül juttatjuk ezeket az embereket tisztes jövedelemhez. Munkát végeznek, és ezért a közterhek viselésében is részt vesznek. Ez ad gerincet ezeknek az embereknek, és nem az a gondolkodás, amit önök tettek, hogy szerény minimálbér, ne is halljak rólad, akár be se járj a munkahelyekre, majd a többiek megoldják ezeket a kérdéseket. Ez volt az önök politikája, ezt nem szabad  visszahozni!  (Gőgös Zoltán: Ezt most nem mondod komolyan? És mi van a közvetett adókkal?)

- Igen, a közvetlen adókat mi csökkentettük, önök most azt mondják, hogy nem elégséges mértékben. Mi jó iránynak gondoljuk azt, hogy a közvetlen adókat, azaz a béreket terhelő adókat egykulcsossá tettük. Európában példátlan módon családi adókedvezményeket vezettünk be. Valljuk: minden módon meg kell becsülni azokat, akik gyermekeket nevelnek, őket támogatni kell, ez mindannyiunk érdeke! Tehát az a váltás, hogy személyi jövedelemadót csökkenteni és ezzel együtt családokat soha nem látott módon támogatni kell ez egy helyeselhető törekvés!  (Közbeszólás az MSZP padsoraiból:  Ezért növeltétek az áfát?!)

- Nyilvánvalóan valahol bevételeket is kell találni az állami költségvetésnek, ezt átmenetileg ott találtuk meg, hogy igen, növeltük az áfát. De tegyük hozzá: sok helyen nem 27 százalékon hagytuk, az alapvető termékek esetében azonban 5 százalékra csökkentettük… (Z. Kárpát Dániel: Nem igaz!)…  ez az előttünk lévő áfatörvény is tartalmaz ilyen intézkedéseket. A másik, ami jellemző az Orbán-kormány adópolitikájára: tudjuk jól, hogy a költségvetés és az adópolitika is a jövedelemtulajdonosok között átcsoportosításokra ad lehetőséget. A szocialisták kormány, ha baj volt, ha pénzt kellett előteremteni, mindig a családoknál és a kisembereknél találta meg azt a tulajdonosi kört, akiket adóztatni lehetett. (Gőgös Zoltán: Ezt nem mondod komolyan!? Tele voltak helikopterekkel meg hajókkal!)

- Mekkora felzúdulást jelentett Európa-szerte, tisztelt Gőgös képviselő úr, amikor mi szakítottunk ezzel a gyakorlatokkal, és nem a családokat és a magánszemélyeket kezdtük el vegzálni, amikor adóbevételeket kellett produkálni, hanem a multikhoz nyúltunk… (Z. Kárpát Dániel: Miért hazudsz?)a kereskedelmi láncokhoz nyúltunk, és különadókat vezettünk be. A különadók rendszerét önök Brüsszel magasságából is bírálták, szapultak minket, hogy bevezettük, de ez az a filozófiai váltás, amit mi megteremtettünk, lehetőséget adott arra, hogy a jövedelemtulajdonosok gazdagabb  körének a bevételeit terheljük meg nagyobb adókötelezettséggel, akkor amikor egy válsághelyzetet kellett kezelnünk. Ezt ma már a világ is elismeri! Önök itt a parlamentben üvöltöttek, amikor ezeket a lépéseket megtettük, és a nemzetközi pénzügyi világ is sikított, amikor bekövetkezett. Ezeket az intézkedéseinket meg tudtuk védeni, átmenetinek szántuk a különadók rendszerét.  Azóta, ahogy nőtt a magyar gazdaság teljesítménye, az adókat itt is csökkentettük. (Zaj. Az elnök csenget.)

- Kétségtelen, hogy a multik, és a kereskedelmi láncok  ma még mindig bent vannak valamilyen mértékben a szigorított rendszerben, de azt gondolom, hogy az a váltás, amit megtettünk a többletadókkal akkor,  amikor arra szükség volt, mert még egyszer mondom, a világgazdasági válságot és a szocialisták által okozott csődhelyzetet kellett kezelnünk, akkor ezt a váltást csak helyeselni lehetett. Az eredmények minket igazolnak, mert hála Istennek, azt a csődhelyzetet …(Gőgös Zoltán: 4 millió szegény van! )…magunk mögött hagytuk, amit önök előidéztek! (Zaj. Az elnök csenget.)

- Itt most a versenyképesség további növelése a cél, adóadminisztráció-csökkentő, -egyszerűsítő lépéseket szorgalmazunk, jogtechnikai pontosításokat végzünk, jogharmonizációs kötelezettségeinknek teszünk eleget. Ezekkel az árnyalt mondatokkal gyakorlatilag az előterjesztő azt mondja, hogy azt a kialakult adóstruktúrát, amit mi folytattunk két cikluson keresztül, nem változtatjuk meg,  pontosításokat viszont végzünk a rendszeren belül. Nyilvánvalóan az már értékítélet kérdése, hogy ki mit tekint fontosnak, néhányat megemlítek én is.

- A személyi jövedelemadó rendszerén belül változások vannak akkor, hogyha ingatlant értékesítek, abból jövedelmem származik, de ha egy idős ember idősotthoni férőhelyet szerez meg, kedvezőbben adózik ilyen esetben.

- Lényeges az orvosokat érintően a praxisjog átruházásából következő változások. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy ha a praxisjogot eredetileg megszerző orvos értékesíti a praxisjogát, nem adózik, és öt év után az is, aki nem eredeti praxisjogszerző, már adómentesen adhatja tovább a praxisjogát.

- Fontos változás az, aminek Burány képviselő úr itt más megközelítésből szintén kritikáját adta: az ingatlan-bérbeadásról van szó. Az ingatlan-bérbeadás, tudjuk jól, a feketepiac tipikus területe, megfoghatatlan jövedelmek keringenek. Azért is volt sikeresebb a mi adópolitikánk, mert megtaláltuk azokat az adóeljárási technikai részleteket, aminek az eredményeként elértük, hogy amit be akartunk szedni, arra mi képesek voltunk, és be is szedtük az adókat az áfa tekintetében és minden más adó tekintetében, és ezért is tudtuk csökkenteni máshol az adókat. Ez megint egy olyan terület, ahol célszerű beszedni azokat az adókat, amiket be lehet szedni, igen, azoktól, akik ingatlant tudnak bérbe adni, mivel ezeknek a bérbeadóknak a többsége eddig elkerülte az adót. Most azzal, hogy majd nem kell egészségügyi hozzájárulást fizetniük, csak 14 százalék személyi jövedelemadót a bérbeadás után, ha 1 millió fölött van a bevételük, nyilvánvalóan azt lehet remélni, hogy ez a piac is fehéredni fog ilyen szempontból.

- A társasági adónál fontos változásokat ösztönöz majd, hogy a munkaadók, ha bérlakásokat építenek, akkor az adóalapjukat csökkenthetik. Ugyanilyen tétel, hogy amikor elektromos töltőállomásokat létesít egy cég, akkor adóalapot csökkenthet.

- Az általános forgalmi adóról már beszéltem a koncepciónk változása kapcsán, mármint a szocialista kormányokhoz való viszonyunk kapcsán. Itt, ebben az adócsomagban az internet áfakulcsa a tavalyi évhez képest tovább csökken, most már 5 százalékot fogunk fizetni az internethasználat után a valamikori 27 százalék helyett. És az alapvető élelmiszerek körébe 27 helyett 5 százalékos áfakulccsal lesz forgalmazható a hal  is, mint termék.

- A jövedéki adók: sok borász van hála Istennek az országban, az ő kérésükre a 2017. augusztus 15-ével teljesítendő jövedéki adatszolgáltatás még a régi szabályok szerint történik.

- Az adóigazgatás rendjében bekövetkező változások közül egy dolgot emelek ki: ha a közigazgatási ügyben eljáró bíróság a hatóságot új eljárásra kötelezi, és ezzel a bírósági döntéssel szemben perújítást vagy felülvizsgálati kérelmet terjesztenek elő, akkor a hatóságnak lehetősége lesz az eljárás felfüggesztésére.

- És még jó néhány tételt ki lehet emelni, az idő rövidsége miatt nem teszem, hanem utolsó gondolatként azt fogalmazom meg, hogy az az adópolitika, amit két cikluson keresztül következetesen folytattunk, az mindig jól szolgálta a költségvetés bevételi oldalát! Az a filozófiai váltás, amit mi hoztunk, elsősorban a családoknak akart az adórendszerben kedvezni, ezért a multinacionális cégeket és a kereskedelmi láncokat terheltük adóval. Adópolitikánk eredményességét objektív számok igazolják! Csődhelyzetben vettük át az ország kormányzását, és egy növekvő gazdaság költségvetését fogjuk tárgyalni, ezt pedig adópolitikai eszközökkel tudtuk elérni alapvetően! (Taps a kormánypártok soraiban.)

Bartha Szabó József