Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2017. június 16., péntek

22.295 - 87 éves korában, meghalt Helmut Kohl volt német kancellár!


Feladó: ORIGO
Dátum: 2017. június 16. 19:14
Tárgy: ORIGO hírlevél
Címzett: jozsef@kutasi.eu

87 éves korában, ludwigshafeni otthonában meghalt Helmut Kohl volt német kancellár

A volt kancellár, a "német egység atyja" péntek reggel, ludwigshafeni otthonában hunyt el - írta meg a Bild

Helmut Kohl 1930. április 3-án született Ludwigshafenben. Jogot, történelmet és államtudományokat tanult a frankfurti, majd a heidelbergi egyetemen, 1956-ban diplomázott, 1958-ban doktorált.
Korán elkötelezte magát a politizálás mellett: már tizenhat évesen, 1946-ban belépett a Kereszténydemokrata Unióba (CDU), 1947-ben a párt helyi ifjúsági szervezetének alapítója volt.

Az ifjúsági mozgalomban töltött évek után, 1955-ben beválasztották a CDU tartományi elnökségébe, 1959-ben pedig tagja lett Rajna-Pfalz tartomány parlamentjének, ahol 1963-ban átvette a CDU-frakció vezetését. 1966-ban a CDU tartományi elnöke, a következő évben pedig az országos elnökség tagja lett.

1969-ben megválasztották Rajna-Pfalz miniszterelnökének: kormányfősége idején a tartományban a CDU folyamatosan növelte szavazótáborát, miközben ő maga országos ismertségre tett szert.1973-ban lett a CDU elnöke, tisztségét negyed évszázadig betöltötte.

Az 1976-os szövetségi parlamenti választáson volt először kancellárjelölt. Bár a CDU és szövetségese, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) alig maradt el az abszolút többségtől, mégis a szociáldemokrata-szabaddemokrata (SPD-FDP) koalíció alakíthatott kormányt. Kohl ekkor lemondott tartományi miniszterelnöki posztjáról, és a szövetségi képviselőház, a Bundestag ellenzéki CDU-CSU frakciójának lett a vezetője. Négy év múlva, 1980-ban Franz Josef Strauss CSU-vezér volt a CDU-CSU koalíció miniszterelnök-jelöltje, de ő sem aratott sikert, Kohl helyzete azonban megerősödött pártjában.

1982. október 1-jén, amikor súlyos gazdaságpolitikai nézeteltérések miatt felbomlott a szociálliberális koalíció,Helmut Kohl lett a Német Szövetségi Köztársaság történetének hatodik kancellárja a CDU-CSU-FDP alkotta kormány élén,majd az 1983. márciusi választások is megerősítettek hivatalában. A kancellári tisztségben eltöltött több mint másfél évtized során a német gazdaság töretlenül fejlődött, de pályája nem volt mentes a politikai botrányoktól. Az egyik leghíresebb, a "bonni Watergate" néven elhíresült pártfinanszírozási botrány, az úgynevezett Flick-ügy rá is árnyékot vetett.


Külpolitikájában mindenekelőtta német egység helyreállításának és az európai egyesülés megvalósításának előmozdítójaként szerzett hírnevet.Ő volt az egyik motorja az Európai Unió keleti bővítésének, az volt a célja, hogy Németország megbékéljen történelmi ellenfeleivel. 1984-ben a verduni csata színhelyén kezet fogott Francois Mitterand francia elnökkel, s ugyanebben az évben a német politikusok közül elsőként szólalt fel az izraeli parlamentben, a kneszetben. A bitburgi katonai temetőben 1985-ben együtt koszorúzott Ronald Reagannel: az eset nagy felháborodást váltott ki, mert a temetőben nyugszanak a Waffen-SS katonái is.

Múlhatatlan történelmi érdemeket szerzett a német egység megvalósításában: a berlini fal 1989. november 9-i leomlását követően tízpontos programban vázolta az egyesülés véghezvitelét, amelynek végrehajtásában, a nagyhatalmak megnyerésében oroszlánrészt vállalt. Az egyesítést követő első szövetségi parlamenti választásokon újra győzni tudott, és sikerét 1994-ben megismételte.

1998-ban, tizenhat év után kellett felállnia a kancellári székből, utódja a szociáldemokrata Gerhard Schröder lett.A párt élén Wolfgang Schäuble követte, míg Kohl 1998 és 2000 között a CDU tiszteletbeli elnöke volt. Életét ezután még évekig megkeserítették azok a támadások és vizsgálatok, amelyeket a pártjának állítólag törvénytelenül adományozott pénzek miatt indítottak ellene. 2001-ben családi tragédia érte: felesége, a gyógyíthatatlan fényallergiában szenvedő Hannelore meghalt, öngyilkosságot követett el.

Helmut Kohl és felesége, Maike Kohl-Richter oggersheimi otthonukban

Forrás: AFP/Daniel Roland

2008 februárjában egy esés következtében komoly koponyasérülést szenvedett, tolókocsiba kényszerült, beszéde nehezen volt érthető, de szellemileg teljesen friss maradt. Ugyanezen év májusában újranősült, a nála harmincnégy évvel fiatalabb Maike Richterrel kötött házasságot, aki a külvilágtól szinte hermetikusan elzárva óvta férjét oggersheimi házukban.

Helmut Kohl életútját, politikai életművét számos hazai és nemzetközi elismerés övezte. Magyarországon 1989-ben az ELTE díszdoktora lett, 1992-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét, majd 2000-ben a Millenniumi Emlékérmet. 1999-ben az Egyesült Államokban megkapta az Elnöki Szabadság-érdemrendet, az amerikai Kelet-Nyugat Intézet pedig az Évtized Államférfija címet adományozta neki. 2012-ben, kancellárrá választásának 30. évfordulója alkalmából Németországban 5 millió példányban megjelenő bélyeget adtak ki képmásával.

Juncker szerint Kohl maga volt Európa

Helmut Kohl elhunyt német kancellár "maga volt Európa", halála pedig mélyen érintett - írta közleményében Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke pénteken.

"Közeli barát", "valódi bizalmas és szövetséges" - ezekkel a szavakkal jellemezte Juncker a néhai német politikust. Kohl "személyesen vezetett és kísért minden európai úton" - tette hozzá.

Helmut Kohl élettel töltötte meg az európai házat- nemcsak azért, mert Nyugat és Kelet felé is hidakat épített, de azért is, mert sohasem hagyott fel az Európa jövőjére vonatkozó tervek javítgatásával - állt a közleményben.Juncker hangsúlyozta: Kohl nélkül ma nem lenne euró.

"Kezdettől fogva tudta, mekkora politikai és gazdasági jelentősége, felbecsülhetetlen értéke és ereje van az egységes valutának a kontinens számára" - fűzte hozzá.

Kohl számára Európa mindig is egy békeprojekt volt. Sohasem felejtette el, hogy az európai projekt megmentette a kontinenst a világháború után. Ezért számára ez nemcsak jóléti kérdés volt, hanem egyben közös felelősségvállalás a jövőért - mutatott rá az Európai Bizottság elnöke.

Juncker hozzátette: Kohl emlékére félárbócra engedték a zászlót az európai uniós intézmények előtt.

Bush: Kohl szikla volt, kitartó és erős

George H. Bush, az Egyesült Államok volt elnöke "a szabadság igaz barátjaként" és a második világháború utáni Európa "egyik legnagyszerűbb vezetőjeként" méltatta a volt német kancellárt.

George H. Bush 1989 és 1993 között volt az Egyesült Államok elnöke ésszorosan együttműködött Helmut Kohllal mind a berlini fal lebontásában, mind a német újraegyesítés folyamatában.Közleményében az Egyesült Államok 41. elnöke kiemelte az egykori kancellár háborúellenes érzelmeit és aláhúzta, hogy még a háborúnál is jobban gyűlölte az önkényuralmat.

"A hidegháború békés befejezése és Németországnak a NATO keretein belül történő újraegyesítése érdekében végzett szoros együttműködésünk életem egyik legnagyobb boldogsága marad" - fogalmazott George H. Bush.

Közös törekvéseinkbenHelmut Kohl szikla volt, kitartó és erős.Ma gyászoljuk, hogy elveszítettük, de tudjuk, hogy figyelemre méltó élete merészségre és nagyszerű teljesítményekre ihleti majd a jövendő nemzedékek vezetőit - állt George H. Bush közleményében.

A volt német kancellár halálhírének bejelentésekor a CBS televízió emlékeztetett arra, hogy korábban három amerikai elnök is - Bill Clinton, George H. Bush és George W. Bush - a múlt század második felének egyik legnagyobb európai politikusaként említette Helmut Kohlt.