Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2017. július 8., szombat

22.360 - ​Tisztelt Ház (Parlament): ​Határozott határozatok, fegyelmi döntések…> ​2017. július 7. 14:46


Feladó: mandinka.bt
Dátum:
​​
2017. július 7. 14:46
Tárgy: Határozott határozatok, fegyelmi döntések.
Címzett: 

 
​​
85 határozati javaslat landolt az esztendő első felében a
​​
Tisztelt Ház asztalán.
32 kapott zöld utat.

A Házelnök javaslatára a parlamenti üléseken rendbontó módon viselkedő képviselők esedékes tiszteletdíjuk  szolid,  száz vagy ötvenezer forintos részét, látványos tiltakozásuk ellenére  kénytelenek voltak a köz javára „felajánlani."

Voltak persze pillanatok, amikor „szentnek" látszott a béke: például mindössze egy tartózkodás kíséretében Szent László-emlékévvé nyilvánították az idei esztendőt. Az indítványok jelentős része azonban bár a retorika lángján lobogtak, már bizottsági szinten elhamvadtak.A bizottságok szerint ugyanis az eredményes meggyőzési taktika olyan gondolatokat közvetít, amelyekkel a befogadónak nem ellentétesek a nézetei.

Tallózó összeállításunk különlegessége, hogy rákattintva, eredetiben olvashatóak az esztendő első felében elfogadott - esetleges újra módosításáig  - „szent és sérthetetlen" határozatok, miként a száműzött, feledésre méltó javaslatok is.

KIHIRDETVE

ELŐTERJESZTŐ

JAVASLAT

ELFOGADVA

Fidesz: Kövér László

KDNP: Semjén Zsolt, Vejkey Imre, Móring József Attila,

Jobbik: Farkas Gergely , Szávay István

LMP: Schmuck Erzsébet

2017. év Szent László-emlékévvé nyilvánításáról.

13/2017. (VI. 19.) OGY határozat

 

 

IGEN:185 (Fidesz-KDNP-MSZP-Jobbik-Függetlenek)

NEM: 0

TART.: 1 (Független:  Fodor Gábor)

Simicskó István

honvédelmi miniszter

A Magyar Honvédségnek az Iszlám Állam elnevezésű terrorszervezet elleni nemzetközi fellépésben való további részvételéről.

12/2017. (VI. 14.) OGY határozat

IGEN:133 (Fidesz:113, KDNP: 17, Független: 3)

NEM: 61 (MSZP: 28, Jobbik:  23, LMP:5, Független: 5)

TART.: 2 (Független:  Kész Zoltán, Kónya Péter)

Gazdasági bizottság

Tájékoztató az Állami Számvevőszék 2016. évi szakmai tevékenységéről és beszámoló az intézmény működéséről az Országgyűlés részére című beszámoló - szövege:PDF- elfogadásáról.

11/2017. (VI. 14.) OGY határozat

IGEN:130  (Fidesz: 113, KDNP: 17)

NEM: 61 (MSZP: 27, Jobbik:22, LMP: 5, Független: 7)

TART.: 1 (Jobbik:Szávay István)

Európai ügyek bizottsága

A villamos energia belső piacáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendelettervezet (átdolgozás) [COM (2016) 861; 2016/0379 (COD)], valamint a villamos energia belső piacára vonatkozó közös szabályokról szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvtervezet (átdolgozás) [COM (2016) 864; 2016/0380 (COD)] vonatkozásában az indokolt vélemény elfogadása feltételeinek fennállásáról szóló jelentés – szövege: PDF- elfogadásáról.

10/2017. (V. 5.) OGY határozat

IGEN:  140 (Fidesz:104, KDNP: 16. Jobbik: 20)

NEM: 18 (MSZP: 11, Független: 5, LMP: 2, Schmuck Erzsébet, Szél Bernadett)

TART.: 0

Honvédelmi és rendészeti bizottság

Az Európai Uniónak a szomáliai biztonsági erők kiképzésére irányuló missziójához ("EUTM Somalia") történő további magyar katonai hozzájárulásról szóló beszámoló – szövege: PDF - elfogadásáról.

9/2017. (IV. 7.) OGY határozat

Egységesen  „bólintottak" rá.

Országgyűlés elnöke

A Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa tagjainak megválasztásáról szóló 11/2011. (III. 9.) OGY határozat módosításáról.

8/2017. (III. 22.) OGY határozat

IGEN:110  (Fidesz: 95, KDNP: 15)

NEM: 35 (MSZP:26, LMP:4, Független:5)

TART.: 21 (Jobbik)

Fidesz frakció

KDNP frakció

Ajánlóív ív -(szövege: PDF-  a  köztársasági elnök megválasztásához.

7/2017. (III. 13.) OGY határozat

IGEN: 131 (Fidesz-KDNP)

NEM: 0

TART.: 0

Gazdasági bizottság

A Magyar Nemzeti Bank 2015. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója (szövege: PDF)elfogadásáról.. 

6/2017. (III. 10.) OGY határozat

IGEN: 115 (Fidesz:102, KDNP:13)

NEM: 52 (Fidesz: 1, Simonka György , MSZP: 21, Jobbik:22, LMP: 2, Ikotity István,  Szél Bernadett, Független: 6)

TART.: 0

Országgyűlés elnöke

Az Országgyűlés bizottságainak létrehozásáról, tisztségviselőinek és tagjainak megválasztásáról szóló 13/2014. (V. 6.) OGY határozat módosításáról.

5/2017. (III. 10.) OGY határozat

IGEN: 155

NEM: 0

TART.: 0

Mentelmi bizottság

Pócs János (Fidesz)  országgyűlési képviselő mentelmi ügyében, -(szövege: PDF).

4/2017. (II. 23.) OGY határozat

Mentelmi jog fenntartva

IGEN: 21 (Jobbik:19, Független:2,Vadai Ágnes, Varju László)

NEM: 133 (Fidesz:102, KDNP: 11, MSZP: 14, LMP:4, Független:2,  Demeter MártaSzabó Szabolcs)

TART.: 3,  (Fidesz:Pócs János, MSZP: Kiss LászlóFüggetlen:Kónya Péter)

Mentelmi bizottság

Pócs János (Fidesz)  országgyűlési képviselő mentelmi ügyében, -.(szövege: PDF).

3/2017. (II. 23.) OGY határozat

Szavazás a felfüggesztésre

IGEN: 20 (Jobbik:18, Független:2,Vadai Ágnes, Varju László)

NEM: 135 (Fidesz:102, KDNP: 13, MSZP: 14, LMP:4, Független:2,  Demeter MártaSzabó Szabolcs)

TART.: 3,  (Fidesz:Pócs János, MSZP: Kiss LászlóFüggetlen:Kónya Péter)

Országgyűlés elnöke

Az Országgyűlés bizottságainak létrehozásáról, tisztségviselőinek és tagjainak megválasztásáról szóló 13/2014. (V. 6.) OGY határozat módosításáról.

2/2017. (II. 23.) OGY határozat

IGEN: 155

NEM: 0

TART.: 0-

Alapvető jogok biztosa

Az alapvető jogok biztosának a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó helyettese megválasztásáról, - (szöveg:: PDF)

1/2017. (II. 23.) OGY határozat

IGEN: 178

NEM: 5

TART.:1

 

MSZP

ELŐTERJESZTŐ

 

JAVASLAT

 

ELUTASÍTÓ

Szakács László

Gúr Nándor

Korózs Lajos

A közszférában kialakult bérfeszültségek enyhítése érdekében szükséges egyes intézkedésekről.

szövege: PDF

Országgyűlés

IGEN: 59 (MSZP: 23, Jobbik:24, LMP:5, Független:7)

NEM: 124

(Fidesz: 107. KDNP 16, MSZP: 1, Molnár Zsolt)

Tart: 0

Bangóné Borbély Ildikó

A 2017. évi költségvetési törvénynek és a 2018. évi költségvetési törvénynek, a gyermekétkeztetés kiterjesztése érdekében szükséges módosításáról illetve megalapozásáról.

szövege: PDF

Költségvetési bizottság

Gőgös Zoltán

Harangozó Gábor István

A mezőgazdasági termelők helyzetének javításához szükséges haladéktalan intézkedésekről.

szövege: PDF

Mezőgazdasági bizottság

Tóth Bertalan

Heringes Anita

 Harangozó Tamás

Velez Árpád

A Paksi Atomerőmű telephelyén új atomerőművi blokk(ok) létesítése előkészítésének és megvalósításának országgyűlési felügyeletét ellátó eseti bizottság létrehozásáról.

szövege: PDF

Gazdasági bizottság

Korózs Lajos

Gúr Nándor

A férfiak és a nők közötti esélyegyenlőség megteremtéséhez szükséges egyes intézkedésekről.

szövege: PDF

Vállalkozásfejlesztési bizottság

 

JOBBIK

ELŐTERJESZTŐ

JAVASLAT

ELUTASÍTÓ

Szávay István

Farkas Gergely

A 2020. év Trianon Emlékévvé nyilvánításáról.

szövege: PDF

Országgyűlés

IGEN: 31 (Fdesz: 4

MSZP: 1, Jobbik:18, LMP:5, Független:3

NEM: 0

Tart: 108 (Fidesz: 94, Jobbik: 1, KDNP: 12, Független:1)

Egyed Zsolt

Az állatvédelem hatékonyabb megvalósításával kapcsolatos feladatokról.

szövege: PDF

Mezőgazdasági bizottság

Hegedűs Lorántné

Ander Balázs

A vörös terror ellen küzdő hősök és áldozatok igaz emlékének védelméről.

szövege: PDF

Kulturális bizottság

Sneider Tamás

Vágó Sebestyén

Egyes foglalkoztatási pályázatokra vonatkozó képesítési feltételek előírásáról.

szövege: PDF

Vállalkozásfejlesztési bizottság

Rig Lajos,

Lukács László György

Vágó Sebestyén

Sneider Tamás

A védőnők bérrendezéséről.

szövege: PDF

Népjóléti bizottság

Sneider Tamás Lukács László György

A várható élettartam növelése, valamint a betegségek megelőzése érdekében, a szűrővizsgálatok igénybe vételének céljából történő pótszabadság bevezetéséről.

szövege: PDF

Népjóléti bizottság

Z. Kárpát Dániel

Staudt Gábor

A bírósági végrehajtás során a lefoglalt ingatlan értékesítése előtt történő végrehajtó általi valós becsérték meghatározásáról.

szövege: PDF

Igazságügyi bizottság

Vágó Sebestyén

Az önfoglalkoztatott megváltozott munkaképességű személyek munkáltatói kedvezményeiről.

szövege: PDF

Népjóléti bizottság

Z. Kárpát Dániel

A motorkerékpárosok részére történő autópálya-díj csökkentéséről.

szövege: PDF

Gazdasági bizottság

Hegedűs Lorántné

A köztisztviselői illetményalap emeléséről, valamint a minimálbér és a garantált bérminimum emelése miatti bérkiegészítés összegének központi költségvetésből történő biztosításáról.

szövege: PDF

Költségvetési bizottság

Farkas Gergely

A felsőoktatási felvételi eljárás során nyelvvizsga által szerezhető többletpontokról szóló szabályozás módosításáról.

szövege: PDF

Kulturális bizottság

Lukács László György

Rig Lajos

Hegedűs Lorántné

Az egészségügyi dolgozók fizetésének határidőben történő teljesítéséről.

szövege: PDF

Népjóléti bizottság

Magyar Zoltán

Az állam és a gazdálkodók szerződéses kapcsolatai javításának szükségességéről.

szövege: PDF

Mezőgazdasági bizottság

Z. Kárpát Dániel

A 24 órás autópálya-matrica bevezetéséről.

szövege: PDF

Mezőgazdasági bizottság

Dúró Dóra

Farkas Gergely

Hegedűs Lorántné

A köznevelési intézményben dolgzó, pedagógus szakképzettséggel nem rendelkező személyek béremelésének szükségességéről.

szövege: PDF

Kulturális bizottság

Staudt Gábor

A közpénzek elköltéséről szóló szerződések nyilvánossá tételéről.

szövege: PDF

Igazságügyi bizottság

 

LMP-MSZP-Jobbik

ELŐTERJESZTŐ

JAVASLAT

ELUTASÍTÓ

LMP-MSZP-Jobbik

A 2017. évi budapesti FINA világbajnokság előkészítésével kapcsolatos kormányzati tevékenységet vizsgáló bizottság létrehozásáról.

szövege: PDF

Igazságügyi bizottság

LMP-MSZP-Jobbik

Az olimpiai pályázattal kapcsolatos tevékenységet vizsgáló bizottság létrehozásáról.

szövege: PDF

Igazságügyi bizottság

 

LMP- FÜGGETLEN 

ELŐTERJESZTŐ

JAVASLAT

ELUTASÍTÓ

LMP:Szél Bernadett

Független: Demeter Márta

A NATO-tagsággal kapcsolatos vállalások teljesítése érdekében a honvédelmi költségvetés emeléséről.

szövege: PDF

Költségvetési bizottság

    

 

LMP

ELŐTERJESZTŐ

 

JAVASLAT

 

ELUTASÍTÓ

Szél Bernadett

Hadházy Ákos

A nyugati demokráciák ellen irányuló orosz dezinformációs tevékenységről.

szövege: PDF

Országgyűlés

IGEN: 33  (MSZP: 21, LMP: 5, Független: 7)

NEM: 113 (Fidesz:101, KDNP:12)

Tart: 19 (Jobbik)

Sallai R. Benedek

Az élelmiszer-biztonság és az élelmiszerek minősége javítása érdekében szükséges intézkedésekről.

szövege: PDF

Országgyűlés

IGEN: 59  (MSZP-Jobbik-LMP-Független)

NEM: 116 (Fidesz-KDNP)

Tart: 0

Sallai R. Benedek

Ikotity István

Az azbesztmentesítéssel összefüggő, tovább nem halasztható feladatokról.

szövege: PDF

Fenntartható fejlődés bizottsága

Sallai R. Benedek

A hatékonyabb halgazdálkodáshoz szükséges szabályozási intézkedésekről.

szövege: PDF

Mezőgazdasági bizottság

Szél Bernadett

A Római Szerződések elfogadása 60. évfordulójáról való megemlékezésről.

szövege: PDF

Európai ügyek bizottsága

Sallai R. Benedek

A glyphosate-ra és a glyphosate-tűrő növényekre vonatkozó nemzeti tárgyalási álláspont és intézkedési terv kialakításáról-

szövege: PDF

Fenntartható fejlődés bizottsága

Sallai R. Benedek

A neonikotinoid rovarölő szerekre kért magyarországi derogációs kérelem visszavonásáról.

szövege: PDF

Fenntartható fejlődés bizottsága

Szél Bernadett

Hadházy Ákos

Az orosz befolyásszerzés nemzetbiztonsági vonatkozásait vizsgáló eseti bizottság létrehozásáról.

szövege: PDF

Nemzetbiztonsági bizottság

Sallai R. Benedek

A belső égésű motoros gépjárművek kivezetését, illetve az önvezető autókat érintő jogalkotásnak mielőbbi megkezdéséről.

szövege: PDF

Gazdasági bizottság

 

FÜGGETLEN 

ELŐTERJESZTŐ

JAVASLAT

ELUTASÍTÓ

Szabó Timea

Az ápolók helyzetéről.

szövege: PDF

Népjóléti bizottság

Szabó Timea

A gyermekvédelem megerősítéséről.

szövege: PDF

Népjóléti bizottság

Szabó Szabolcs  

Szelényi Zsuzsanna

A nemzeti felsőoktatási törvény módosításáról szóló 2017. évi XXV. törvény hatályon kívül helyezéséről.

szövege: PDF

Kulturális bizottság

Szelényi Zsuzsanna

A Hibrid Fenyegetéseket Elhárító Európai Központhoz (European Center of Excellence for Countering Hybrid Threats) való csatlakozásról.

szövege: PDF

Külügyi bizottság

Szabó Timea

Az oligarcha- és nagy vagyonok, az óriás-, és környezetszennyező cégek adóztatásáról.

szövege: PDF

Gazdasági bizottság

Szabó Timea

A fóti gyermekotthon megmentéséről és a szakellátás fejlesztéséről.

szövege: PDF

Népjóléti bizottság

Demeter Márta

A Honvéd Egészségpénztár károsultjainak járó kártérítés igazságossá tételéről.

szövege: PDF

Honvédelmi és rendészeti bizottság

Szabó Timea

A védőnők bérrendezéséről.

szövege: PDF

Népjóléti bizottság

Szabó Timea

A Pető András Főiskola konduktorainak bérrendezéséről.

szövege: PDF

Kulturális bizottság

Demeter Márta

A Honvéd Egészségpénztár károsultjainak járó kártérítés igazságossá tételéről.

szövege: PDF

Honvédelmi és rendészeti bizottság

Szabó Timea

A védőnők bérrendezéséről.

szövege: PDF

VISSZAVONVA

Szabó Timea

Az ápolók helyzetéről.

szövege: PDF

Népjóléti bizottság

Szabó Timea

A Pető András Főiskola konduktorainak bérrendezéséről.

szövege: PDF

VISSZAVONVA

Szabó Szabolcs

Az élelmiszer-minőség kettős mércéjének megszüntetéséről.

szövege: PDF

Mezőgazdasági bizottság

Szelényi Zsuzsanna

Az Isztambuli Egyezmény elfogadásáról.

szövege: PDF

Igazságügyi bizottság

Szabó Timea

A közhatalmat gyakorlók, valamint a közbeszerzések nyerteseinek vagyonosodásának átláthatóságáról.

szövege: PDF

Igazságügyi bizottság

Szabó Timea

A vérhiány felszámolásáról.

szövege: PDF

Népjóléti bizottság

Fodor Gábor

Az oktatás sürgető reformjáról.

szövege: PDF

Kulturális bizottság

Szabó Timea

A vérhiány felszámolásáról.

szövege: PDF

VISSZAVONVA

 

BIZOTTSÁG

ELŐTERJESZTŐ

JAVASLAT

ELFOGADVA

Házbizottság

A Házbizottság javaslata a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltérésre.

szövege: PDF

Országgyűlés

IGEN: 156  (Fidesz: 102, KDNP: 13,MSZP: 17, Jobbik: 19, LMP: 4, Független: 1.)

NEM: 5 (Fidesz-KDNP)

TART.: 1,  (Független:Szabó Szabolcs)

Házbizottság

A Házbizottság javaslata a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltérésre.

szövege: PDF

Országgyűlés

IGEN: 153 (Fidesz: 101, KDNP: 13,MSZP: 16, Jobbik: 18, LMP: 4, Független: 1. Kónya Péter)

NEM: 3  (Független)

TART.: 0

 

FEGYELMI DÖNTÉSEK, BÜNTETÉSEK

MSZP

HATÁROZATOK AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKÉNEK JAVASLATÁRA

ELFOGADVA

Gőgös Zoltán országgyűlési képviselő esedékes tiszteletdíja csökkentéséről.

szövege: PDF

IGEN: 108 (Fidesz:  96, KDNP: 12)

NEM: 54 (Fidesz: 1 ,Molnár Ágnes,MSZP: 24, Jobbik: 17, LMP: 5, Független: 7)

TART.: 0

Bangóné Borbély Ildikó országgyűlési képviselő esedékes tiszteletdíja csökkentéséről.

szövege: PDF

IGEN: 112  (Fidesz: 100, KDNP: 12)

NEM: 53 (MSZP: 24, Jobbik: 17, LMP: 5, Független: 7)

TART.: 0

Heringes Anita országgyűlési képviselő esedékes tiszteletdíja csökkentéséről.

szövege: PDF

IGEN: 111 (Fidesz:  99, KDNP: 12)

NEM: 53  (MSZP: 24, Jobbik: 17, LMP: 5, Független: 7)

TART.: 0

Korózs Lajos országgyűlési képviselő esedékes tiszteletdíja csökkentéséről.

szövege: PDF

IGEN: 110 (Fidesz:  98, KDNP: 12)

NEM: 54  (MSZP: 24, Jobbik: 18, LMP: 5, Független: 7)

TART.: 0

Tukacs István országgyűlési képviselő esedékes tiszteletdíja csökkentéséről.

szövege: PDF

IGEN: 111 (Fidesz:  99, KDNP: 12)

NEM: 54 (MSZP: 24, Jobbik: 18, LMP: 5, Független: 7)

TART.: 0

Horváth Imre országgyűlési képviselő esedékes tiszteletdíja csökkentéséről.

szövege: PDF

IGEN: 110 (Fidesz:  99, KDNP: 11)

NEM: 54  (MSZP: 24, Jobbik: 18, LMP: 5, Független: 7)

TART.: 0

Szakács László országgyűlési képviselő esedékes tiszteletdíja csökkentéséről.

szövege: PDF

IGEN: 110 (Fidesz:  98, KDNP: 12)

NEM: 54  (MSZP: 24, Jobbik: 18, LMP: 5, Független: 7)

TART.: 0

Szabó Sándor országgyűlési képviselő esedékes tiszteletdíja csökkentéséről.

szövege: PDF

IGEN: 109 (Fidesz:  97, KDNP: 12)

NEM: 55  (MSZP: 24, Jobbik: 19, LMP: 5, Független: 7)

TART.: 0

Józsa István országgyűlési képviselő esedékes tiszteletdíja csökkentéséről.

szövege: PDF

IGEN: 110 (Fidesz:  97, KDNP: 12, MSZP: 1, Kunhalmi Ágnes )

NEM: 54  (MSZP: 23, Jobbik: 19, LMP: 5, Független: 7)

TART.: 0

Teleki László országgyűlési képviselő esedékes tiszteletdíja csökkentéséről.

szövege: PDF

IGEN: 111 (Fidesz:  99, KDNP: 12)

NEM: 54 (MSZP: 24, Jobbik: 18, LMP: 5, Független: 7)

TART.: 0

Hiszékeny Dezső országgyűlési képviselő esedékes tiszteletdíja csökkentéséről.

szövege: PDF

IGEN: 0

NEM: 162 (Fidesz:  97, KDNP: 12, MSZP: 23, Jobbik: 18, LMP: 5, Független: 7)

TART.: 0

 

LMP

HATÁROZATOK AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKÉNEK JAVASLATÁRA

ELFOGADVA

Szél Bernadett országgyűlési képviselő esedékes tiszteletdíja csökkentéséről-

szövege: PDF

IGEN: 109 (Fidesz:  96, KDNP: 13)

NEM: 30  ( Jobbik: 23, LMP: 4, Független: 3)

TART.: 0

Az MSZP egységesen távol tartotta magát a szavazástól.

Ikotity István országgyűlési képviselő esedékes tiszteletdíja csökkentéséről.

szövege: PDF

IGEN: 115 (Fidesz:  101, KDNP: 14)

NEM: 30  ( Jobbik: 23, LMP: 4, Független: 3)

TART.: 0

Az MSZP egységesen távol tartotta magát a szavazástól.

Sallai R. Benedek országgyűlési képviselő esedékes tiszteletdíja csökkentéséről.

szövege: PDF

IGEN: 112 (Fidesz:  98, KDNP: 14)

NEM: 30  ( Jobbik: 23, LMP: 4, Független: 3)

TART.: 0

Az MSZP egységesen távol tartotta magát a szavazástól.

 

Jobbik

HATÁROZATOK AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKÉNEK JAVASLATÁRA

ELFOGADVA

Kulcsár Gergely országgyűlési képviselő esedékes tiszteletdíja csökkentéséről.

szövege: PDF

IGEN: 108 (Fidesz:  95, KDNP: 13)

NEM: 28  ( Jobbik: 22, LMP: 4, Független: 2)

TART.: 1 (Jobbik: Kulcsár Gergely)

Az MSZP egységesen távol tartotta magát a szavazástól.

Egyed Zsolt országgyűlési képviselő esedékes tiszteletdíja csökkentéséről.

szövege: PDF

IGEN: 108 (Fidesz:  95, KDNP: 13)

NEM: 29  ( Jobbik: 23, LMP: 4, Független: 2)

TART.: 1

Az MSZP egységesen távol tartotta magát a szavazástól.

 

Független

HATÁROZATOK AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKÉNEK JAVASLATÁRA

ELFOGADVA

Szabó Timea országgyűlési képviselő esedékes tiszteletdíja csökkentéséről.

szövege: PDF

IGEN: 110 (Fidesz:  98, KDNP: 12)

NEM: 36  (MSZP: 24, LMP: 5, Független: 7)

TART.: 0

A Jobbik  egységesen távol tartotta magát a szavazástól.

Szabó Szabolcs országgyűlési képviselő esedékes tiszteletdíja csökkentéséről.

szövege: PDF

IGEN: 115 (Fidesz:  101, KDNP: 14)

NEM: 56  (MSZP: 24, Jobbik: 24, LMP: 4, Független: 4)

TART.: 0

A Jobbik  egységesen távol tartotta magát a szavazástól.


Bartha Szabó József