Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2017. október 26., csütörtök

22.515 - ​KOVÁCS KATI ISTEN ÉLTESSEN SOKÁIG!!! > ​Verpelét, 1944. október 25

Molnár Gizella fényképe.
KOVÁCS KATI ISTEN ÉLTESSEN SOKÁIG!!!
Kovács Kati (
​​
Verpelét, 1944. október 25. –) Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas magyar előadóművész, énekesnő, színésznő, dalszerző
.

A magyar könnyűzenei élet kiemelkedő, mára már legendás énekes egyéniségének számít. Ötven éve tartó pályafutása során számos állami és szakmai kitüntetéssel elismerték.
„ Kovács Kati életében a normákat tisztelő és betartó, miközben éneklésében mindig a végső határokat feszegető művész. Tehetsége vitathatatlan, hangja egyedülálló. A szeretet szolgálója, miközben abszolút öntörvényű és mindig a maga útját járja. Igazi szabad lélek. "
– Szegő András
Minden idők egyik legsikeresebb magyar énekesnője, nevéhez a hatvanas évek óta több ezer sikeres koncert, több millió eladott lemez és számtalan sláger fűződik.Az énekesnő közismert jellegzetes erőteljes hangjáról, hosszan tartó pályafutásáról és sokoldalúságáról. Énekhangja mezzoszoprán, négy és fél oktávos hangterjedelemmel. Kovács Katinak 102 magyarországi és 24 külföldi önálló lemeze jelent meg, ebből 33 album. Több mint háromszáz (316) gyűjteményes albumon jelentek meg felvételei, valamint több mint 500 dal van a repertoárjában. Diszkográfiája szerint több mint négyszáz (447) hazai és külföldi hanghordozó őrzi dalait.
Egyike azon kevés magyar könnyűzenei előadóknak, akik nemzetközi hírnévre tettek szert. A világ 5 kontinensén (Amerikában, Ausztráliában, Afrikában, Ázsiában, valamint Európa szinte minden országában) adott koncertet. Külföldön 6 nyelven (magyarul, angolul, németül, japánul, oroszul és lengyelül), 11 országban, 79 kiadásban jelentek meg felvételi. Dalait lefordították még cseh, francia, finn, olasz és spanyol nyelvre is. Az "Év énekesének" választották többek között Angliában és Németországban is.
Zenei stílusát számos műfaj alakította, a rock, a beat és a pop zenétől kezdve, hangja a legnehezebb dzsessz, gospel, spirituálé, blues dalok sőt még az opera eléneklésére is alkalmassá tette. A zenei eredmények mellett sikereket ért el a dalszövegírásban és a filmművészetben is, eddig több mint 20 filmben és színházi darabban szerepelt, valamint több tucat film betétdalát is ő énekli. Több mint ötven dalának ő a szerzője.
„ Addig fogok énekelni, amíg élek és létezem. "
– Kovács Kati