Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2017. november 26., vasárnap

22.607 - ​Budapesti Közlekedési Központ: jön az elektronikus jegyrendszer


Feladó: Mihály Zsolt Vadai
Dátum: 2017. november 25. 20:28
Tárgy: elektronikus jegyrendszer
Címzett:


2017.11.16. 
Az elmúlt napokban több internetes oldalon tévesen jelent meg, hogy 2018. január 1-jétől kötelező közlekedési kártyahasználatot vezetnek be az elektronikus jegyrendszer keretében - közölte a BKK.
A
​​
Budapesti Közlekedési Központ felhívta a figyelmet, hogy 2018. január 1-jétől
továbbra is a megszokott módon lehet használni a közösségi közlekedési eszközöket, így egyelőre nem lesz szükség a közlekedési kártya kiváltására.
A rendszer bevezetésének feltétele a teljes infrastruktúra kiépítése, amely jelenleg is tart. A BKK a rendszer éles indulásával – így a közlekedési kártyák kiváltásával – kapcsolatban a megfelelő időben megadja majd a szükséges tájékoztatást minden fórumon.
A cég idén augusztusban kezdte el az első állomásokon a beléptetőkapu-rendszer és az érvényesítő készülékek telepítését, így már zajlik a beléptetőkapuk funkcionális működésének, illetve az eszközök háttérrendszerekkel történő kommunikációjának tesztje.
Az első beléptetőkapukat a Deák Ferenc téri metróállomás Sütő utcai kijáratánál telepítették, míg az érvényesítő készülékekkel a H6-os HÉV Közvágóhíd végállomásán találkozhatnak az utasok.
A következő időszakban folytatódik a beléptetőkapuk és érvényesítő készülékek állomási tervezése, engedélyeztetése és telepítése a metró- és HÉV-állomásokra.
A projekttel - és annak elhúzódásával - kapcsolatban az elmúlt időszakban több módosításra volt szükség, a BKK szerint elsősorban a törvényi változások, valamint a technikai fejlődés miatt. A változások közül a legjelentősebbek:
az elektronikus személyi igazolvány integrációja,
a 4G használata (3G helyett) a járműves és állomási infrastruktúrán,
a szükséges eszköz darabszámok módosítása,
valamint a kényelmesebb használat és a rendszer hatékonyságának növelése érdekében az eszközök fejlesztése.
A cég hangsúlyozta: a módosításoknak köszönhetően az üzemeltetési költségek csökkentését is elérték.