Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2018. január 2., kedd

22.722 - ​Áder János, Magyarország köztársasági elnöke: ​Adjon az Isten boldog új esztendőt < ​2018. január 1.

„Isten adjon erőt, hogy mindig, minden helyzetben tiszteljük a másikban az embert, egymásban a magyart"

Természetes vágyunk a legjobb énünkkel fordulni a másik felé – hangsúlyozta újévi köszöntőjében Áder János köztársasági elnök. Az államfő Assisi Szent Ferenc nyolcszáz éves, de ma is időszerű gondolataival kívánt boldog új esztendőt.

Áder János

​​
Áder János, Magyarország köztársasági elnöke és Weisz Fanni jeltolmács az újévi köszöntő után (FOTÓ: MTVA)

​​
Adjon az Isten boldog új esztendőt minden jóakaratú embernek, minden magyarnak, nemzetünk minden polgárának! Mindenkinek, aki most szeretteire gondolva ugyanazt érzi, ugyanazt kívánja széles e hazában" – kezdte ünnepi beszédét az államfő.

Az új év első perceiben, óráiban, amikor először szüleinknek, gyermekeinknek, a hozzánk legközelebb állóknak kívánunk boldog új évet, a jókívánságok sokasága bizonyítja, hogy természetes vágyunk legjobb énünkkel fordulni a másik felé – folytatta.

Magyarország köztársasági elnöke ozzátette: bármiben hiszünk, bármilyen célok vezérelnek minket, ilyenkor nem fukarkodunk egymásnak újra és újra sikert, boldogságot kívánni. Őrizzük meg e pillanat varázsát az egész évben, ez csak rajtunk múlik – javasolta.

Áder János szerint bár sokfélék vagyunk, de a himnuszt énekelve összekötnek minket Kölcsey Ferenc sorai: azokkal jó kedvet, bőséget és víg esztendőt kérünk magunknak, egymásnak, hazánknak.

Az államfő az új esztendő beköszöntével bölcsességet kívánt személyes döntéseinkhez, közös választásainkhoz, „Isten adjon erőt, hogy mindig, minden helyzetben tiszteljük a másikban az embert, egymásban a magyart" – fogalmazott. „Adjon alkotó energiát, teremtő nyugalmat, egészséget, biztonságos és reményteli jövőt nemzetünk valamennyi polgárának" – kérte Áder János.

Magyarország köztársasági elnöke Assisi Szent Ferenc gondolataival kívánt boldog új évet: „Szeretet legyen ott, ahol ma gyűlölet van, megbocsátás, ahol bűn, egyetértés a széthúzás helyett, legyen igazság, ahol tévedés van, és öröm ott, ahol ma szenvedés! Sötétség helyén hit legyen!"