Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2018. február 5., hétfő

22.811 - Folytatódik a hódmezővásárhelyi csata az időközi polgármesteri választási kampányban

Lázár János csapatai harcban állnak Hódmezővásárhelyért

Folytatódik a hódmezővásárhelyi csata az időközi polgármesteri választási kampányban. Az MSZP helyi szervezete kizárta azt a tagját, aki "független "jelöltként lépett a porondra, megosztva ezzel az ellenzék egésze által támogatott Márki –Zay Péter szavazóit. Sokak szerint-igen szánalmasra sikeredett magyarázkodására ellenére — Hernádi, a Fidesz bábja ebben a partiban.
A Magyar Hírlapban a Fidesz jelöltje, a város jelenlegi polgármestere használta ki a megszólalási lehetőséget, és támadta a konzervatív gondolkodású független jelöltet.
Az alpolgármester, akit Lázár emberének mondanak, kiemelte, Hódmezővásárhelyen a rendszerváltás óta nem zajlott ilyen jelentős fejlesztési program. Évtizedes problémákat sikerül megoldanunk, és olyan beruházásokat indultak el, amelyek hosszú időre, évekre meghatározhatják a város fejlődését.
Hozzátette:
"Nem a százalékok és a politikai lózungok érdekelnek, hanem az, hogy mi lesz Vásárhellyel a következő években. A kérdés, hogy van-e arra két-három vagy több felesleges évünk, hogy a fejlődés helyett politikai cirkuszokkal, vitákkal és balhéval legyünk elfoglalva. Szerintem nincs."
Állítása szerint  a nagy ellenzéki összefogással induló jelöltnek eddig szinte minden állításáról kiderült, hogy nem egészen úgy van, ahogyan mondta, ráadásul ezek az állítások úgy változnak, mint a szélirány:
"A munkahelyén már októberben megszületett a döntés az elbocsátásáról, a kamerákról pedig a közgyűlés még februárban döntött. Nehéz ezeket a december végi indulásával összefüggésbe hozni. Persze, mindenkinek joga van paranoiásnak lenni, de aki már a kampányban is zavaros, hazudozik, az a megválasztását követően sem lesz egyenes."
Cáfolta, hogy a korábbi szocialista párttag Hernádit a Fidesz támogatja, pénzeli:
A sajtó azt írja, Hernádi biztos a Fidesz áljelöltje, hiszen az általa vezetett teniszklubba jár Lázár fia. Az egyszerre terjesztett szórólapok hasonlóan egyértelmű bizonyítékok. Valójában Hódmezővásárhelyen egy teniszklub van, mindenki oda jár, aki teniszezik, és egy kézbesítő cég van, amelyik egyszerre terjeszti a városban a szóróanyagokat. Most, hogy mondja, lehet, hogy az aldis reklámújság is akkor került a postaládákba, talán erre is fel kell készülnöm…"

László atya templomi agitációjában sem lát semmi különöset.
Miért is tenné, hiszen Németh László plébános az ő támogatására buzdította a hívőket:
"Nézze, én olyan országban szeretnék élni, ahol az emberek elmondhatják a véleményüket. Akkor is, hogy ha az a kormánnyal szemben van, és akkor is, ha mellette. Nem történt más, mint egy katolikus plébános a gyülekezetét is érintő kérdésben elmondta a híveknek a véleményét. A rendkívülit abban a reakcióban látom, ahogyan ezt a sajtó és a baloldali politika kezelte. Az is igaz, hogy nem ez az első alkalom, hogy azok próbálják korlátozni a nekik nem tetsző véleményeket, akik mindeközben diktatúrát kiáltanak. "
/szerk.: ismerős gondolatok, mintha hasonlókat mondott volna a város fideszes hűbérura is./
Nem maradt el, Lázár mennybemenete sem. Hegedűs őrülne, ha a miniszter 2019-ben indulna a polgármesteri tisztségért:
"Amíg Lázár János volt a polgármester, Hódmezővásárhely hatalmasat fejlődött, de országgyűlési képviselőként is mindig számíthatunk a munkájára. Hódmezővásárhelynek olyan emberekre van szüksége, akik dolgoznak. Politikai kalandorokból és hazudozókból éppen elég van így is ebben az országban."
A választásig még közel egy hónap van hátra. A helyi közéletet megmételyezi a kampány, hisz' Lázár számára mindennél fontosabb a győzelem február 25-én. Az igazi haddelhadd még csak most következik.