Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2018. március 18., vasárnap

22.897 - ​Magyaródy Szabolcs: Orbán nélkül nem megy!


From: Szabolcs Magyarody 
Date: 2018-03-18 23:07 GMT+01:00
Subject: Orbán nélkül nem megy!
To: 

Orbán nélkül nem megy!


A soros dollárok gurulnak mindenütt. A sötét lyukakból Orbán  ellenes orkán tombol.. Minden antimagyar politikus, firkász, bértolnok a megdöntéséért, vagy likvidálásáért ordítozik.

A vád?  Lopás, mutyizás, hazudozás, ígéretek nem teljesítése, menekültek titkolt befogadása, sikkasztás. Megalapozatlan, hazug vádak.

Kezdjük talán az  elején. Ösrégi mondás szerint, nyomtató (csépelő) lónak, nem lehet  bekötni a száját. Amióta a világ világ, ez minden emberi társulatnál előfordul.  A különbség az arányokon múlik. Az összes állítólagos FIDESZ "lopás" összege nem teszi ki a "gengszterváltás"  idején szétlopott nemzeti vagyon egy, azaz egy százalékát sem. Az is hazánkban maradt és a magyar kézben lévő kevéske tőkét gyarapítja, mert nem  síbolják ki határon túlra.

Mivel a  FIDESZ sem  tud minden "megélhetési politikust" kiszűrni.  Ezek hajlamosak elsősorban a zsebük megtömésére, és mindent elkövetnek a következő megválasztatásuk érdekében.  Természetesen igyekeznek a "listán" mandátumhoz jutni, mert félnek a választók józan ítéletétől. Mivel cinkosok nélkül nehéz lopni, bűntársaiknak  is tesznek "szívességet".

Az  eddig  elhangzott vádak alapján  gondoljunk csak vissza a "rendszer (gengszter)váltás" idejére, amikor a  nemzet vagyonát teljesen szétlopták a kommunista gazdasági vezetők és nyugati banda társaik. Sajnos az Antal kormány nem értett, tudás és gyakorlat hiánya miatt  nem is érthetett a világpolitikához, diplomáciához, a gazdasághoz. Még a nyugati magyar politikusokhoz, gazdasági szakemberekhez sem fordulhatott. Akit a Kohl tanácsa  ellenére hazahoztak, az is alkalmatlan volt.

Cinkosaik bagóért "vásárolták" meg gyárainkat – kizárólag a piacaik, szabadalmaik, értékes telkeik,  gépeik megkaparintásának érdekében. Ezek nagyrészét leállították, külföldre vitték, tönkretették, beolvasztották.

A hazai "végkiárusító" gazemberek, egyes külföldi vélemények szerint  több, mint kétszázmilliárd dollárt loptak ki az országból és dugtak el az adóparadicsomokban. Legtöbbje  egyenesen a lopásuk és sikkasztásuk érdekében hozott törvények alapján jutottak óriási vagyonokhoz. Ennek az összegnek kis részéből ki lehetett  volna fizetni a kommunisták által ránk hagyott államadósságot és munkanélkülieken segíteni.

Ezek egyike, aki "törvényesen" jutott nagy vagyonhoz, még miniszterelnök is lehetett, aki óriási károkat okozott hazánknak, saját bevallása szerint három évig nem csinált semmit, hamisított gazdasági jelentésekkel megpróbálta  átverni az EU vezetőségét, nem találja a doktori értekezését, állítólag nagy befektetést hajtott végre Távol-Keleten az itt szerzett vagyonából, irányította a rendőrségi illegális, kegyetlen akcióit 2006-ban, hogy mást ne  említsek, még ma is pártvezér és komoly befolyása van a politikai életünkre. Melyik polgári országban lehetne ezt eltűrni? Úgy látszik, nálunk nemcsak védett állatok és növények vannak, hanem a"baloldali" politizálók is nyilván nemzetközi védelem  alatt ficánkolhatnak, garázdálkodnak.

Hazánkban ellopták a nemzet tőkéjét. Még az amerikaiaktól visszakapott kevéske arany tartalékot is eladták bagóért (Surányi György). Hazánk valószínűleg az  egyetlen az ipari országok között, melynek nincs említésreméltó aranya. (Nagyot lendítene sorsunkon, ha megnyílna néhány aranybányánk. Nagy Béla:  Van-e arany a magyar földben?)

Az  ellenzék mai vezérei között is bőven vannak, akik a "szocialista" rendszerben kezdték, alapozták meg  politikai, gazdasági, igazságszolgáltatási, tanári, akadémiai pályafutásaikat. Gyermekeik, akik előtt nyitva álltak az  egyetemek, ma is vezetnek, irányítanak, befolyásolnak. Ezeket védi valami, valakik. A Máltai Egyezmény? A "nemlétező" rózsadombi paktum, amelynek "nemlétező" pontjait vallásosan betartják? Ki  tudja?

A "számonkérés" teljesen  elmaradt. Péter Gábor. ágyban, párnák között lehelte ki véres valamijét, ami a lélek helyett rohadt a testében.  Nagyokat derültem a véreskezű bolsi miniszter perén is. Látni, tudni lehetett, nem igazán akarták elítélni. Azért választották a  többi gazember közül, mert vén volt és alapos remény volt dicstelen elpatkolására, mielőtt a messze kihúzott pere ítélettel végződhetett  volna. Nagy volt a fellélekzés, amikor az ítélet előtt feldobta tappancsait. Ellenben a túlzott hazaszeretet miatt évek óta fogva tartott Budaházy Györgyöt és társait a törvény teljes szigorával  büntetik. Kinek a parancsára?

Mindez  nem Orbán bűne, hanem az ellenzék támogatói rendelkeztek így.  A szintén "nemlétező" világkormány ugyan hosszú pórázon tartja a magyarság által támogatott kormányt, de végső soron,  azért ők az urak! Gondoljunk arra, mi lenne, ha "felsőbb parancsra" leállítanák a német tulajdonban lévő gépkocsi összeállító, beszállító és  ellátó üzemeket?

Pillanatnyilag a legnagyobb kárt a  migránsok (főleg szír katona szökevények, vagy küldött izlám katonák?)  Európát elözönlő áradata jelenti. Orbán Viktor kemény intézkedésekkel megszüntette   ezek beözönlését, a Schengeni Szerződés alapján. Az EU vezetői közül a legerősebb, Frau Merkel viszont agyalágyultan tárt karokkal fogadta  ezek százezreit, az előbb elített Schengeni határozattal ellentétben. Most az EU törvényellenesen akarja szétosztani a használhatatlan, csak fogyasztásra és szaporodásra  alkalmas tömegeket a tagállamok között, amely csak az életszínvonal, vagyoni és életbiztonság és kultúra kemény csükkenésével jár.

Orbán példáját egyre többen követik a Visegrádi 4 csoporton kívül is.  Az ellenzék pedig – valószínűleg – maguk is titokban támogatják ezt az  eljárást, de okkal feltételezhetően soros zsoldjában nem  ellenezhetik a az inváziót.  Tehát ha netán, valami ördögi csalással  kormányra kerülnének, minden pokol elszabadulna hazánkban, mint  az Svédországban, Belgiumban az UK-ban Németországban, Franciaországban történik napjainkban.  

A  nagyképű ellenzéki vezetők között van e olyan ÁLLAMFÉRFI jellemű, tudású politikus, aki elkalmas  lenne e népet vezetni? Furcsány? Vona? Még viccnek is rossz!

Végeredményben, apróbb, nagyobb hibái és tévedései ellenére, Orbán Viktornak és a Fidesznek nincs  alternatívája! Vezetésükkel óriási fejlődést, értünk el. Az életszínvonal jelentősen emelkedett, csak a munkára képtelen  személyek szorulnak támogatásra, más már mindenki dolgozik, ha akar. A hazug propaganda ellenére már nincs éhező gyerek.

A szabad sajtó alapján az ellenzék akkorákat hazudhat, amekkorát akar – büntetlenül. Összehasonlításként ajánlatos  elolvasni, a nemrég elhúnyt német ismert újságíró, Udo Ulfkotte: "Megvásárolt ujságírók" című könyvét.

Nyugat Európában már elképzelhetetlen vagyon és életbiztonság van hazánkban.

Akár szeretjük Orbán úrékat, akár nem, magunk, gyermekeink és  unokáink érdekében a Fidesz-KDMP jelöltjeire kell szavaznunk. Másként nem tehetünk!

 

​​
Magyaródy Szabolcs                                          2018, január 19

 

Ha  valakinek részletes meggyőzésre van szüksége, itt van egy jó összeállítás:

Az Aranykor krónikája

A fenti címmel kering egy e-mail már hónapok óta a világhálón. Az ismeretlen szerző a teljesség igénye nélkül szedte sorba a második és harmadik Orbán-kormány kiemelkedő eredményeit. A lista javított és némiképp kiegészített változatát az alábbiakban közöljük.
Dacoltak a migánsáradattal – 2015-ben több mint 400 ezer migráns érkezett Magyarországon keresztül Európába, ma már mintegy 300 km-en keresztül áll a biztonsági határzár.

A 2010-es vörösiszap-katasztrófa károsultjainak vagyoni kártérítése.

Sikerrel védekeztek a 2013-as dunai árvízzel szemben, amely rekord vízállásokat eredményezett. A vízügyi igazgatás megújítása, a védelmi igazgatás új rendszere, a katasztrófa védelmi rendszer új logisztikai háttere, a magyar honvédség tartalékos állománya, a rendőrség szakértő szerepe és a jó kommunikációs stratégia nagyban hozzájárultak a 2013-as árvízi védekezés sikeréhez.
Befejezték a 4-es metró megépítését.
736 ezer új munkahely – soha nem dolgoztak hivatalosan annyian Magyarországon, mint most. 
Növekvő minimálbér és szakmunkás minimálbér (a minimálbér 2010 óra 73 500 forintról 138 000 forintra, a szakmunkás minimálbér 89 500-ról 180 500 forintra nőtt).
Béremelések az egészségügyben, az oktatásban, a közlekedési vállalatoknál.
Rezsicsökkentés, amivel egy háztartás évente mindegy 110 ezer forintot takaríthat meg. Emlékezzünk, a baloldali kormányok idején tizenötször emelték a gáz árát, miközben egyhavi nyugdíjat vettek el az idősektől. 
IMF-hitel visszafizetése.
2010-ben 92 ezer gyermek étkezett ingyen. Ma 454 ezer.
9200-zal nőtt az óvodai férőhelyek száma.
12 ezerrel nőtt a bölcsődei férőhelyek száma.
Erzsébet-program (szociális üdülési pályázat nyugdíjasoknak, nagycsaládosoknak, fogyatékkal élőknek) – eddig közel 500 ezer gyermek üdülhetett, táborozhatott térítésmentesen vagy kedvezményes áron.
Családi otthonteremtési kedvezmény (csok).
Nőtt a házasságkötések és a születések száma.
Növekvő családi adókedvezmény – a baloldali kormányok 2010 előtt elvették a három éves GYES-t, megszüntették a korábbi otthonteremtési rendszert. Ma viszont egy kétgyermekes család havonta 35 ezer forintot, egy háromgyermekes család 99 ezer forintot takaríthat meg a családi adókedvezménynek köszönhetően. 
Megszüntették a devizahiteleket.
Első házasok adókedvezménye.
Alacsony infláció.
Nyugdíprémium, nyugdíj-kiegészítés az időseknek.
Erzsébet-utalvány a nyugdíjasoknak karácsonykor
Adócsökkentés.
Bevonták a bankokat, multinacionális vállalatokat is a közteherviselésbe
4 százalékos gazdasági növekedés 2017-ben, miközben a költségvetési hiány tartósan 3 százalék alatt maradt.
A magyar gazdaság teljesítményét a nemzetközi hitelminősítők is elismerik. 
Alacsony államháztartási hiány.
Csökkenő banki alapkamat.
A Magyar Nemzeti Bank nyereséges.
Közel 700 milliárdos önkormányzati adósságkonszolidáció 2013-ban.
Folyamatosan nő a rendőrség létszáma – a hivatásos állomány mintegy 7100 fővel bővült, a tiszthelyettesi állomány 3500 fővel emelkedett.
Tizennyolc új rendőrörs.
6800 új rendőrautó állt szolgálatba.
54 százalékkal csökkent a közterületeken elkövetett bűncselekmények száma 2010 óta.
Nemzetegyesítés – több mint egymillió új magyar kettős állampolgár.
Erősödő V4-es szövetség – a kormány megerősítette a visegrádi együttműködést, amely mára Európa egyik legfontosabb szövetsége lett.
MOL-részvények visszavásárlása.
Újra hazai kézbe kerülő közművek.
Modern Városok Program elindítása –  A program csaknem 250 projektet tartalmaz, a fejlesztés teljes értéke több mint 3500 milliárd forint, ebből már több mint 600 milliárd értékben valósultak meg különböző projektelemek.
1500 milliárd forint vasútfejlesztésre.
Minden idők legnagyobb turizmusfejlesztési programja.
Már 603 új mentőautó állt szolgálatba 2010 óta.
i301 új mentőállomás épült, 104 jelentősebb mentőállomás-felújítás történt és 8 mentési pont létesült 2010 óta. A mentőállomások fele új vagy ebben az időszakban újították fel. 
Rövidülő kórházi várólisták.
Kártalanították a Humán Operátor megkárosított diákmunkásait.
Kártalanították a Hajdú-Bét-ügy még életben lévő károsultjait.

Olyan nagy sikerű rendezvényeket rendezett hazánk, mint: 
Vizes vb és Masters Világbajnokság (Budapest-Balatonfüred)
Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (Győr)
Vízilabda Bajnokok Ligája 
Vívó világbajnokság (Budapest)
Birkózó világbajnokság (Budapest)
Kajak-kenu világbajnokság (Szeged)
Cselgáncs világbajnokság (Budapest)
Kickbox világbajnokság (Budapest)
Vízilabda Európa-bajnokság (Budapest)
Műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokság (Budapest)
Cselgáncs Európa-bajnokság (Budapest)
Gyulai István Memorial (atlétika) (Székesfehérvár)
Négyesfogathajtó Európa-bajnokság (Izsák)
IIHF divízió I-es jégkorong-világbajnokság (Budapest, Kijev)

2010 után a rendszerváltás óta a legnagyobb, több mint 500 milliárdos fejlesztést hajtottak végre az egészségügyben: országszerte épültek, illetve újultak meg a kórházak, rendelők. A legnagyobb volumenű fejlesztések a konvergencia régiókban - Budapesten és Pest megyén kívül - zajlottak. Így ma már a vidéki kórházak jelentős részében 21. századi körülmények között gyógyulhatnak a betegek.

2017 októberében egymilliárd forinttal növelték a háziorvosi praxis vásárlására és letelepedésre fordítható támogatás keretét.


A következő években 700 milliárdot költenek a fővárosi és Pest megyei kórházak fejlesztésére, folytatódik az orvosi eszközök beszerzése, a mentőautók lecserélése és novemberben újra nyolc százalékkal emelkedik az egészségügyi szakdolgozók bére.


Megtéríti a kormány az új nyelvvizsga díját 2018. január elsejétől minden 35 év alatti fiatalnak akkor is, ha már rendelkezik - akár több - nyelvvizsgával


Több mint egymillió gyermek ingyen kap tankönyvet.


Történelmi és építészeti szempontból is nemzeti értéknek számító, széthordott, kirabolt, lepusztított kastélyok épültek újjá vagy újultak meg, illetve újulnak meg, jelentős idegenforgalmi vonzerőt jelentve.

Megindult a kastély és várprogram, melynek keretében megújult vagy megújul többek közt
Füzér vára,
 a diósgyőri vár,
 a szigetvári vár,
 az egri vár,
 a kisvárdai vár, 
 a sümegi vár, 
 a soproni várfal, 
 a gyulai vár, 
 a mosonmagyaróvári vár, 

a tatai vár, 
ű  a várgesztesi vár, 
 a visegrádi vár, 
 a cseszneki vár,
 Somló vára,
 a nagyvázsonyi Kinizsi vár, 
 a várpalotai Thury-vár,
 az ónodi vár, 
 a regéci vár, 

a sárospataki Rákóczi-vár,
 a Szádvár, 
 a siroki vár,
 az esztergomi vár,
 Drégely vára,
 Hollókő vára,
 a nógrádi vár, 
 Szarvaskő vára,
 Csobánc vára,
 a szigligeti vár, a sümegi Püspöki Palota.
 Történelmi és építészeti szempontból is nemzeti értéknek számító, széthordott, kirabolt, lepusztított kastélyok épültek újjá vagy újultak meg, illetve újulnak meg, jelentős idegenforgalmi vonzerőt jelentve. Ezek között van
 a tiszadobi Andrássy-kastély, 
 az edelényi L'Huillier–Coburg-kastély,
 a füzérradványi Károlyi-kastély, 
 a dégi Festetics-kastély, 
 a hatvani Grassalkovich-kastély,
 a keszthelyi Festetics-kastély, 
 a fertődi Esterházy-kastély, 
 a bajnai Sándor-Metternich-kastély, 

a majki Kamalduli Remeteség, 
 a kisbéri Batthyány-Wenckheim-kastély, 
 a dénesfai Cziráky-kastély, 
 a lovasberényi Cziráky-kastély, 
 a bicskei Batthyányi-kastély, 

az iszkaszentgyörgyi Amadé–Bajzáth–Pappenheim-kastély, 
 a tatai Esterházy-kastély, 

a szécsényi Forgách-Lipthay-kastély,
 a péceli Ráday-kastély,
 a váchartyáni Rudnay-kastély, 
 a somogysárdi Somssich-kastély, 
 a vassurányi Shilson-kastély, 

a körmendi Batthyány-kastély, 
 a szabadkígyósi Wenckheim-kastély, 
 a kállósemjéni Kállay-kúria, 
 a gyulai Harruckern-Wenckheim-Almásy-kastély, 
 a fehérvárcsurgói Krolyi-kastély, a nádasdladányi Nádasdy-kastély.


    1. Megújultak a  zsidó temetők zsinagógák vidéken és Budapesten.


Erősödő V4-es szövetség – a kormány megerősítette a visegrádi együttműködést, amely mára Európa egyik legfontosabb szövetsége lett.
MOL-részvények visszavásárlása.
Újra hazai kézbe kerülő közművek.
Modern Városok Program elindítása –  A program csaknem 250 projektet tartalmaz, a fejlesztés teljes értéke több mint 3500 milliárd forint, ebből már több mint 600 milliárd értékben valósultak meg különböző projektelemek.
1500 milliárd forint vasútfejlesztésre.
Minden idők legnagyobb turizmusfejlesztési programja.
Már 603 új mentőautó állt szolgálatba 2010 óta.
301 új mentőállomás épült, 104 jelentősebb mentőállomás-felújítás történt és 8 mentési pont létesült 2010 óta. A mentőállomások fele új vagy ebben az időszakban újították fel. 
Rövidülő kórházi várólisták.
Kártalanították a Humán Operátor megkárosított diákmunkásait.
Kártalanították a Hajdú-Bét-ügy még életben lévő károsultjait.Olyan nagy sikerű rendezvényeket rendezett hazánk, mint: 
Vizes vb és Masters Világbajnokság (Budapest-Balatonfüred)
Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (Győr)
Vízilabda Bajnokok Ligája 
Vívó világbajnokság (Budapest)
Birkózó világbajnokság (Budapest)
Kajak-kenu világbajnokság (Szeged)
Cselgáncs világbajnokság (Budapest)
Kickbox világbajnokság (Budapest)
Vízilabda Európa-bajnokság (Budapest)
Műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokság (Budapest)
Cselgáncs Európa-bajnokság (Budapest)
Gyulai István Memorial (atlétika) (Székesfehérvár)
Négyesfogathajtó Európa-bajnokság (Izsák)
IIHF divízió I-es jégkorong-világbajnokság (Budapest, Kijev)

2010 után a rendszerváltás óta a legnagyobb, több mint 500 milliárdos fejlesztést hajtottak végre az egészségügyben: országszerte épültek, illetve újultak meg a kórházak, rendelők. A legnagyobb volumenű fejlesztések a konvergencia régiókban - Budapesten és Pest megyén kívül - zajlottak. Így ma már a vidéki kórházak jelentős részében 21. századi körülmények között gyógyulhatnak a betegek.

2017 októberében egymilliárd forinttal növelték a háziorvosi praxis vásárlására és letelepedésre fordítható támogatás keretét.


A következő években 700 milliárdot költenek a fővárosi és Pest megyei kórházak fejlesztésére, folytatódik az orvosi eszközök beszerzése, a mentőautók lecserélése és novemberben újra nyolc százalékkal emelkedik az egészségügyi szakdolgozók bére.


Megtéríti a kormány az új nyelvvizsga díját 2018. január elsejétől minden 35 év alatti fiatalnak akkor is, ha már rendelkezik - akár több - nyelvvizsgával


Több mint egymillió gyermek ingyen kap tankönyvet.


Megújulnak a zsidó temetők és zsinagógák vidéken és Budapesten.


Visszavásárolták a felbecsülhetetlen értékű Seuso-kincset.


Rendbe tették a 4-es metró kaotikus beruházását.


Befejezték a pesti Bálna épület beruházását.


Megújították a budapesti autóbuszparkot.


Felújították a budapesti Széll Kálmán teret.


Befejezték a rohadó újbudai Tüskecsarnokot, ragyogó sportlétesítmény lett belőle,


Felújították az Erkel Színházat, amely 2007-ben több mint öt évre bezárt.


Felújítják a Vigadót.


Eredeti formáját nyeri vissza a Szépművészeti Múzeum, megújult az Állatkert, megújul és világszínvonalú lesz a Városliget.


Megújult és eredeti formáját nyerte vissza a Országház és a Kossuth tér.


Megújult a Sasadi útnál az M1-M7 bevezető szakasza, megújult a lerohasztott Várkert Bazár, felújították a Károly körutat.


Beindult a budai Vár rekonstrukciója.


Teljesen felújítják az Operaházat.


Megindul a 3-as metró felújítása.


Csodálatosan felújították a Margitszigetet, a parkot, a szökőkutat, a lerobbant Casinót.


Épült és épül több labdarúgó-stadion. Megrendezték az eddigi talán legjobb úszó világbajnokságot, megépült a Duna Aréna, az előtte lévő rakpart, felújítják a Dagályfürdőt, felújították a margitszigeti Hajós Alfréd uszodát, a Komjádi uszodát.

Végre van Magyarországnak önálló külpolitikája! Képviseljük a saját érdekeinket, és próbáljuk megőrizni szuverenitásunkat a gazdaságpolitikában, a migránspolitikában, a külkapcsolatok építésében, és közben mégsem vagyunk elszigetelve. Európa és a világ legbefolyásosabb vezetői is megfordultak Magyarországon.


Támogatják az elcsatolt területeken a magyar oktatást, a szórványkollégiumokat, magyar vállalkozásokat. Jelentős összegek jutnak a kiemelkedően fontos határon túli világi és egyházi magyar műemlékek felújítására is.

Megalkották Európa egyik legbőkezűbb családtámogatási rendszerét. Bevezették segély helyett a közmunkát, a kötelező óvodába járást. 


Hűtőgép-, fagyasztó-, gázkonvektor-, mosógép-csereprogram.

Autópálya- és autóút-építések országszerte.

Iskolaépítések és iskolafejlesztések országszerte.

(dr. Horváth Béla írása nyomán)

Ez még akkor is hallatlanul hatalmas teljesítmény, ha  ennek egy részét az EU fedezte.

Mit tud az ellenzek felmutatni az ország kirablásán és a  gyűlölet kampányon kívül?