Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2018. március 30., péntek

22.934 - BRINDZA ANDRÁS: ​NYÍLT LEVÉL AZ ELHALLGATÁSOK, A MANIPULÁCIÓK FŐ FELELŐSEINEK > 2018. MÁRCIUS 29.

​​
NYÍLT LEVÉL AZ ELHALLGATÁSOK, A MANIPULÁCIÓK FŐ FELELŐSEINEK - ORBÁN V.-nak, NÉMETH ZS.-nak, VASZILY M.-nak ÉS AZ ILLETÉKES SZERKESZTŐKNEK!
T
​isztelt
ORBÁN VIKTOR, NÉMETH ZSOLT, VASZILY MIKLÓS ÉS ILLETÉKES SZERKESZTŐK !
Mi, magyar emberek, az M1 és a főáramú tévék felháborodott nézői, tisztában vagyunk azzal, hogy Önök (az Orbán kormányt súlyos felelősség terheli a diktatórikus viszonyokért) régóta, cenzúrát gyakorolva, megszegve az Önökre vonatkozó jogszabályokat, megakadályozzák azt, hogy a magyar közvélemény valós és teljes körű információkhoz jusson a világ és Magyarország helyzetéről, a nemzetközi és az országos közélet ügyeiről, valamint azokról a szervezetekről és kezdeményezésekről, amelyek a jelenlegi primitív, ember- és életellenes társadalmi-gazdasági berendezkedés fenntartása helyett egy minden ember számára kimagasló jólétet és biztonságot nyújtó, a bolygó ökoszisztémáját is tiszteletben tartó, a jövő értelmes, igazságos, boldog és fenntartható emberi civilizációjának a felépítését szolgálják ! A magyar társadalom kb. 98 %-a nem tagja az Országgyűlésben lévő felülről szervezett, megosztó, pénzuralmi globalistás válságokozó, lényegében egypárti több pártnak. A kb. 80 milliárd forint közpénzből működő M1-ben minden nap megsértik a többoldalú, tisztességes, igazságra épülő, demokratikus, hiteles tájékoztatás követelményeit ! Ez a főáramú bűnös média által agyonhallgatott 3.UTAS NEMZETI ( a valódi ) CIVILEK ( a magyar forradalmak és szabadságharcok szellemi és lelki örökösei
​)​
számára elfogadhatatlan. Valótlan, komolytalan és nevetséges a miniszterelnök azon kijelentései, hogy kormánya és a FIDESZ-KDNP lenne az, a nemzeti kormány is..! Jó példa rá, hogy az egyik kisebbség 19 milliárd forint közpénzt kapott az elmúlt 8 évben, míg a világ 56 országában szervezettel rendelkező Magyarok Világszövetsége ( az elődjét még Kossuth Lajosék alapították ) 2000 óta nem kapott állami támogatást, és műsoridőt az M1-en..!
A normálisan működő demokráciákban olyan hiteles, szakavatott emberek kezelik a potmétereket, akik mindig lehetőséget biztosítanak arra, hogy a pozitív értékrendet képviselő emberek üzenete is eljusson a társadalomhoz. A média kétségtelenül szellemi hatalom, ezzel lehet élni és visszaélni. Magyarországon az eddig uralmon lévő bűnös pártok és a velük összefonódott médiamaffia folyamatosan visszaéltek ezzel ( tisztelet a kivételnek )..! A válságokozó pártoktól és utódaiktól független civil szféra számára ( pl. Az Összefogás a Fennmaradásért Mozgalom, a MAREVOSZ, A Független, Boldoguló Magyarországért Mozgalom ) a valódi demokrácia a népuralom mellett azt is jelenti, hogy hitelesen, többoldalúan informálják a társadalmat, aminek alapján ki-ki szíve, meggyőződése, lelkiismerete szerint választhat.
Eltakart arcú MTVA-sok mondják el: teljes a kézivezérlés a közmédiában (29472722, 29748558) A magyar médiahelyzetről készített riportot az Al Dzsazíra angol nyelvű adása (13:45-től kezdődik) a riportban pedig két MTVA-dolgozó is részletesen mesél a kormánymédia belső működéséről. Mindketten eltakart arccal, elváltoztatott hanggal jelennek meg a műsorban, mert azt mondták, félnek a következményektől. Egyikük azt mondja, minden belpolitikai téma szigorúan ellenőrzés alatt áll az MTVA-nál. „Semmi rosszat nem lehet írni a kormányról. A politikailag kényes témákban instrukciókat kapok. Olyan is van, hogy az egész szöveget megkapom, nem kell csinálnom vele semmi mást, csak bemásolni. Hihetetlen az egész." „Eleinte még kérték, hogy mit csináljunk, most már csak üvöltenek, hogy mi nem kerülhet a hírekbe" - mondja a másik megszólaló. Elmondásuk szerint három kulcsszó van: Soros, migráns és balliberális
Lásd bővebben: https://444.hu/2018/02/24/eltakart-arcu-mtva-sok-mondjak-el-teljes-a-kezivezerles-a-kozmediaban ( Megjegyzem, hogy a nemzetbiztonsági kockázatot jelentő Soros Gy. által támogatott 444.hu egy nagyon problémás média, de ez a cikkük nagyjából igaz, szerintem is kézi vezérléssel működik az M1.) 29472722 / Az ellenzéki elhajlással nehezen vádolható Nemzeti Választási Bizottság is kénytelen volt egymillió forintra büntetni a köztévét, mert jogsértőnek találta a február 28. és március 13-a között sugárzott reggeli műsorokat. Az NVB-hez a Jobbik fordult azzal a kifogással, hogy a Ma reggelben rendszeresen szerepelnek a kormánypártok képviselői, illetve a kormányhoz köthető elemzők, akik úgy bírálják az ellenzéket, hogy az érintettek nem reagálhatnak erre, mivel nem hívtak meg a műsorba egyetlen ellenzéki politikust sem. A Jobbik szóvivőjét két év után hívták meg a köztévébe ( https://www.youtube.com/watch?v=_I9GXTCxMvA&t=73s )... Juhász Péter élő adásban a köztévében - MA Este MTV1 / Tiborcz ELIOS maffiaállam (Megjegyzem, hogy Juhász P. a pénzuralmi globalistás válságozók oldalán áll, de itt jól beszélt.) https://www.youtube.com/watch?v=qZz3U3knj28&t=6s A FIDESZ-KDNP NAPONTA SOK IDŐVEL VAN BENNE A KÖZTÉVÉBEN, A TÖBBI ORSZÁGOS LISTÁT ÁLLÍTÓ PÁRTNAK CSAK 5 PERCET ADTAK-ADNAK - ( követeljük a 20 percet és 1-2 vezető, vagy szakértő mondhassa el a bemutatkozást ) - AZOK KÖZÜL A MIÉP TEKINTHETŐ NEMZETINEK, a kiemelkedően legjobb cselekvési tervvel ( programmal, 21 könyvből, füzetből és sok ezer oldal kapcsolódó anyagból áll ) rendelkező, adófizető, a magyarságért az elmúlt 21 évben kimagaslóan a legtöbbet tevő, köz- és Soros pénzeket soha nem használó 3.UTAS NEMZETI CIVILEKET meg teljesen kizárják a pártpropaganda eszközzé silányított köztévéből, miközben Orbánék a jó lépéseik nagy többségét tőlünk vették-veszik át, a sok rossz a sajátjuk..! Ez lényegében azt jelenti, hogy a pénzuralmi globalistás válságokozó, nemzetbiztonsági kockázatot jelentő pártok kiválasztott romlott politikusai, a hozzájuk kötődő "szakértők" és kamu civiljeik láthatók csak kb. 99.8 %-ban a nagy tévékben ( M1, ATV, RTL, TV2, ECHOTV, HÍRTV, DUNATV )..! Lásd az alábbi képen ! https://www.facebook.com/photo.php?fbid=669569436468502&set=a.492562450835869.1073741828.100002463564826&type=3&theater A pécsi Pitbull lett Gulyás helyett az MTVA új hírigazgatója https://www.pecsiujsag.hu/helyi-hireink/a-pecsi-pitbull-lett-gulyas-helyett-az-mtva-uj-hirigazgatoja---az-mszp-maris-kiakadt-es-tiltakozik
A Jobbik is nagy mértékben pénzuralmi globalistás, ezért akar valódi rendszerváltás helyett csak kormányváltást, a valódi nemzeti erők szakértőit agyonhallgatják a fenti tévékben tevékenykedő felelős politikai bűnözők -- a politikai maffiával összefonódott médiamaffia !A törvénytelen és érvénytelen alaptörvény ( az előző 2 alkotmány is az volt ), a főáramú bűnös média elhallgatásai, félrevezetései, manipulációi, a rossz, igazságtalan választási törvény és az egyenlőtlen kampánypénzek miatt ez a választás is tisztességtelen, diktatórikus, törvénytelen és érvénytelen lesz -- 1990-ig visszamenve az összes az volt..! A régóta fennálló helyzet miatt bűnös Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság ( NMHH, a Médiatanács elnökét Orbán V. nevezte ki 9 évre, csak a Fidesz által küldött tagjai vannak, hozzájuk lehet fordulni a hazugságok, az elhallgatások, a manipulációk, a rombolások ellen ) honlapján (http://adattar.nmhh.hu/vv/vv7) hétről hétre követhető, hogy a román joghatóság alá tartozó RTL 2 csatornán futó Való Világ 7 valóságshow adásaiban mennyi trágárság, meztelenség, szex, alkoholfogyasztás és dohányzás jelenik meg. A kiemelt érdeklődéssel övezett televíziós műsorszám "barométerének" elsődleges célja, hogy a kiskorúak védelmében a hatósági vizsgálatokon túlmutató módszerekkel megragadja, valamint szemléltesse a műsorban megjelenő aggályos tartalmak és ezek nézettségi trendekkel összekötött változásait. A programban előforduló káros motívumokat a hatósági munkatársak kvantitatív módszerekkel elemzik, amelyek lehetőséget adnak a trendek kimutatására is. -- http://nmhh.hu/cikk/165904/Szaznal_tobb_karomkodas_a_rekord_a_Valo_Vilag_7_egy_adasaban#sthash.RLalcIGG.dpuf http://nmhh.hu/cikk/165904/Szaznal_tobb_karomkodas_a_rekord_a_Valo_Vilag_7_egy_adasaban A fenti nagy, történelmi bűnökért nagyon súlyos felelősség terheli az elmúlt 28 évben uralmon lévő miniszterelnököket, kormányokat, a bűnpártok vezetőit, a magyar- és emberellenes főáramú média tulajdonosait, vezetőit, a hír, politikai- és gazdasági műsorok szerkesztőit ! A médiaterrort működtető politikusoknak, a bűnös tévék, rádiók, újságok és internetes lapok tulajdonosainak, vezetőinek, szerkesztőinek és műsorvezetőinek üzenjük: Az vagy, amiket teszel ! Íratlan törvények szerint, aki bűnt követ el, a bűn visszaszáll ő reá. A KARMA TÖRVÉNYE: minden tettnek, történésnek következménye van, a tettek, szavak, gondolatok visszahatnak. A karma törvénye alapján nincs véletlen: okok és okozatok vannak. "Valahol-valamikor mindenkinek felelnie kell a tetteiért -- lehet, hogy a nemzet- és a nép előtt, lehet, hogy a bíróság vagy Isten előtt -- ha a rosszakat cselekvő, szakmailag és morálisan problémás embereknek nem lesz szerencséjük, akkor mind a 3 előtt..!" (Brindza András) A 3.utas nemzeti civilek felszólítják a felelősöket, hogy azonnal fejezzék be az elhallgatást, a hazudozást, a manipulációkat, a népbutítást, a választások eredményének a választók megtévesztésével való befolyásolását, és már a héten, utána meg minden héten legalább 1 alkalommal hívják meg az M1-be a valódi nemzeti szervezetek pl. ezek közül -- a 3. UTAS NEMZETI CIVILEK, az országos listát állító MIÉP, a képviselő-jelölttel, jelöltekkel rendelkező Nemzeti Zöld Koalíció, a NEEM választási párt szakértőit !!! CSIRKEJELMEZBEN KOTKODÁCSOLT AZ M1-BEN A KÉTFARKÚ KUTYA Párt jelöltje, miközben A MAGYARSÁG LEGKIVÁLÓBB CSELEKVÉSI TERVÉT ( PROGRAMJÁT, lásd lejjebb ) AGYONHALLGATJA A FŐÁRAMÚ BŰNÖS MÉDIA! Tegnap (2018.III.27-én) az ATV Fórum c. telefonos műsorában vette el a szót tőlem kb. 2 perc után a problémás Vicsek Ferenc, arra hivatkozott, hogy ez egy párt reklámja, előtte a műsorban elmondtam, hogy a 3.utas nemzeti civilektől vagyok... Az ATV műsorai minden nap tele vannak a pénzuralmi globalistás válságokozó, közveszélyes pártok romlott politikusaival, ők nem zavarják Vicsek Ferencet és az ATV fő tulajdonosát, a hit gyülekezetes Németh megtévesztő Sándort..! https://www.youtube.com/watch?v=yZjxl8QySz8 Az elmúlt 28 év tényállása, a sorsfordító, rendszerváltó 17 pontos cselekvési tervünk ( programunk, a linkjeit lásd lejjebb ), a korrupció, a lopások, az elszámoltatás témája mellett az alábbi témákban kívánunk információkat szolgáltatni a magyarságnak és a vele együtt élő nemzetiségeknek:
1. A 3.UTAS NEMZETI CIVILEK RENDSZERVÁLTÓ SAROKPONTJAI, EZ KÉPEZI AZ ALAPJÁT A NEMZETI ZÖLDEK CSELEKVÉSI TERVÉNEK IS ! 😇 https://www.facebook.com/notes/brindza-andrás/a-3utas-nemzeti-civilek-rendszerváltó-sarokpontjai-ez-képezi-az-alapját-a-nemzet/1398509773574461/ / / http://marevosz.uw.hu/ 2. Az országgyűlési képviselők által az érvénytelen Alaptörvény 2011-ben történt elfogadásával, társadalmi egyeztetés és népszavazás nélkül létrehozni szándékolt, az ország területén a Magyarország nevű köztársaságként működő politikai intézményrendszer miért minősül egy jogilag nemlétező államnak mind a nemzetközi jog, mind a magyar köztársasági jog (az 1989 óta létrehozott és alkalmazott jogrend), mind az I. István által létrehozott és a trianoni békediktátummal erőszakkal és jogellenesen szétdarabolt Magyar Királyság joga, mind a Szent Korona Értékrend formájában összegzett, ősi hun-szkíta- magyar törzsi szokásjog, mind a hatalom bármikori birtokosai által alkotott jogrend felett álló, örök és egyetemes magasabb rendű jog, a természetjog értelmében, mik ennek a következményei, és miért lesznek érvénytelenek a 2018-as országgyűlési választások. 3. Miért diktatórikus, korrupcióra épülő oligarchiák a nyugati típusú, demokráciáknak és a szabad versenyt megvalósító piacgazdaságoknak hazudott politikai-gazdasági berendezkedések is, és milyen jövő vár az emberiségre, ha nem fosztja meg a pénzügyi, gazdasági és politikai hatalom globális terrorszervezetként működő jelenlegi birtokosait azoktól, a csalárd módon megszerzett vagyoni és jogi eszközöktől, amelyekkel ez a kisebbség megvalósítja az emberek milliárdjainak elnyomását és kifosztását, valamint a bioszféra elpusztítását és a környezet tönkretételét. 4. Arról, hogy Magyarország idegen hatalmak megszállása alatt áll, amelyek gazdasági eszközökkel kirabolják az országot és lakóit, a hazai politikai, pénzügyi és gazdasági vezetők, a fősodratú médiumok munkatársai pedig a rendszerváltoztatás óta is leginkább idegen érdekeket, valamint egy szűk hazai társadalmi csoport érdekeit szolgálják, anyagi, szellemi és lelki nyomorúságba taszítva a magyar emberek nagy többségét. 5. A kamatos hitelpénzrendszer csalásra épülő, piramisjáték-jellegű voltáról, a teljes magán- és közadósság-tömeg matematikai törvényszerűségek miatti visszafizethetetlenségéről, a modernkori adósrabszolgaságról és bérrabszolgaságról, a devizahitelekkel elkövetett népirtásról, valamint az ezek megszüntetése érdekében elfogadandó, az általános tartozáselengedésről, a pénzrendszer reformjáról és a Magyarország felszabadításában részt vevők számára alapjövedelem bevezetéséről szóló törvényjavaslatról. 6. A magyar kultúrvagyonnak, valamint Magyarország és a Kárpát-medence energia- ásványi anyag- és vízkincsének valós értékéről, a felelőtlen, pénzuralmi globalistás válságokozó, globálkapitalista gazdaság okozta környezeti katasztrófák fenyegető lehetőségéről és a Kárpát-medence éghajlatváltozások idején különösen előnyös lakóterületnek való minősülése jelentőségéről. 7. Az erős magyar hadsereg és határőrség megteremtésének szükségességéről, valamint a változatos eszközökkel végrehajtott népirtás és lakosságcsere megállításáról. 8. A fenntartható fejlődést biztosító erőforrás-gazdálkodásra, a magyar találmányok hasznosítására, az egészséges bio élelmiszerek termelésére épülő, a magyar emberek számára jólétet, egészséget és magas életminőséget biztosító alternatív gazdasági, politikai és kulturális program bemutatása. 9. A diktatórikus Facebook sok estben jogtalan cenzúrájáról.
Amennyiben Önök a jelen felhívásunk hatására sem lesznek hajlandóak eleget tenni a szakmájuk legalapvetőbb szabályainak, valamint az aktuális jog alapján Önökre vonatkozó, a magyar polgárok kiegyensúlyozott, hiteles, gyors és pontos tájékoztatását előíró jogszabályi rendelkezéseknek, valamint ha a választópolgárok megtévesztésével és befolyásolásával továbbra is elkövetik a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény 350. § (1) bekezdésének e pontja szerinti, a választás rendje elleni bűncselekményt, úgy kezdeményezni fogjuk az Önök felelősségre vonását, továbbá tiltakozó demonstrációkat fogunk szervezni a tv-csatornák székházainál, országos bojkottot fogunk meghirdetni a fősodratú médiumok ellen, amelynek keretében arra fogjuk felhívni a magyar polgárokat, hogy ne nézzék az M1-et és a főáramú tv-csatornákat, csak az interneten elérhető hiteles alternatív médiumokat pl. HUN TV -- http://huntv.info/huntv/ ÁLMOS KIRÁLY TV -- http://www.kubinyitamas.hu/ HUNGÁRIA TV -- http://www.hungariatv.hu/ / VN TV -- http://www.vntv.hu/ CMM TV: https://cmmtv.hu/ / https://www.facebook.com/cmmtelevizio/?fref=ts FIX TV -- ENIGMA c. műsora -- http://www.fixhd.tv/ HATOSCSATORNA -- ŐSEINK HAGYATÉKA c. műsor http://hatoscsatorna.hu/ stb.) !!!
Mellékeljük az Önök kötelezettségeit tartalmazó, valamint az azok megszegését szankcionáló jogszabályi rendelkezéseket: 2010. évi CIV. törvény a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól III. CÍM A SAJTÓ SZABADSÁGA 4. § (2) A sajtószabadság kiterjed az államtól, valamint bármely szervezettől és érdekcsoporttól való függetlenségre is. IV. CÍM A KÖZÖNSÉG JOGAI 10. § Mindenkinek joga van arra, hogy megfelelően tájékoztassák a helyi, az országos és az európai közélet ügyeiről, valamint Magyarország polgárai és a magyar nemzet tagjai számára jelentőséggel bíró eseményekről. A médiarendszer egészének feladata a hiteles, gyors, pontos tájékoztatás ezen ügyekről és eseményekről. VI. CÍM A SAJTÓ KÖTELEZETTSÉGEI 13. § A tájékoztatási tevékenységet végző lineáris médiaszolgáltatások kötelesek a közérdeklődésre számot tartó helyi, országos, nemzeti és európai, valamint Magyarország polgárai és a magyar nemzettagjai számára jelentőséggel bíró eseményekről, vitatott kérdésekről az általuk közzétett tájékoztató, illetve híreket szolgáltató műsorszámokban kiegyensúlyozottan tájékoztatni. E kötelezettség részletes
szabályait törvény az arányosság és a demokratikus közvélemény biztosítása követelményeinek megfelelően állapítja meg. 21. § (1) A médiatartalom-szolgáltató a jogszabályok keretei között önállóan dönt a médiatartalom közzétételéről, és felelősséggel tartozik e törvényben foglaltak megtartásáért. 2012. évi C. törvény a Büntető Törvénykönyvről A választás, népszavazás és európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény 350. § (1) Aki a választási eljárásról szóló törvény vagy a népszavazás kezdeményezéséről, az európai polgári kezdeményezésről, valamint a népszavazási eljárásról szóló törvény hatálya alá tartozó választás, népszavazás és európai polgári kezdeményezés során e) arra jogosultat a választásban, a népszavazásban, a népszavazási vagy az európai polgári kezdeményezésben akadályoz, vagy erőszakkal, fenyegetéssel, megtévesztéssel, vagy anyagi juttatással befolyásolni törekszik, bűntettet követ el és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
A VALÓDI CIVILEK ( Alkotmányos Ellenállás, meg mások ) sajtótájékoztatót és megmozdulást szerveznek az MTVA elé -- IV.-HÓ 3-ÁN, BP. III. Kunigunda útja 64. KB. 12:30-H KÖRÜL, 10-H KÖRÜL A BRFK ELŐTT LESZ MEGMOZDULÁS, ONNAN MENNEK ÁT AZ MTVA ELÉ, AKIK TUDNAK, JÖJJÖNEK EL !!! AE Népgyűlés a békés rendszerváltásért
Szíveskedjenek 2018. IV. 2-ig e-mail címre írásban választ adni arra vonatkozóan, hogy az M1 stábja hajlandó-e megjelenni az esemény helyszínén és tudósítani arról, valamint a hajlandók-e a fentiekben megírt problémákat napokon belül megoldani !!?? Tájékoztatjuk Önöket, hogy válaszukat nyilvánosságra fogjuk hozni, illetve a válasz elmaradása esetén ennek tényéről is informálni fogjuk a közvéleményt.
Tisztelt Olvasó ! Ha egyetért a fenti nyílt levelünkkel, akkor adhatja hozzá a nevét, jelezheti itt, vagy esetleg az alábbi e-maileken !
Üdvözlettel: Brindza András, ÖFEM, FBMM, MAREVOSZ , e:
​​
brindza7@gmail.com, Dr.Gyarmati Éva, e: drgyarmatieva@gmail.com Kelt: 2018. III. 28-án, Kikelet havában
Kapcsolódók
VÉGET KELL VETNÜNK A VÁLSÁGOKOZÓ PÁRTOKRÁCIA ÉS A FŐÁRAMÚ MÉDIA DIKTATÚRÁJÁNAK ! A MÉDIÁVAL kapcsolatos számos írásomat ( az első 1992-ben jelent meg a Reform c. hetilapban ) lásd a jegyzeteim között - az alábbi 3 is a linknél található - https://www.facebook.com/andras.brindza/notes?lst=100002463564826%3A100002463564826%3A1522197286
AZ M1 VEZETŐI, HÍRIGAZGATÓJA ÉS SZERKESZTŐI RÉSZÉRE ( A Magyarok Világszövetségének a IX. Világkongresszusát is elhallgatták az MTVA-ban tevékenykedő magyarellenes becstelenek ! ) https://www.facebook.com/notes/brindza-andr%C3%A1s/az-m1-vezet%C5%91i-h%C3%ADrigazgat%C3%B3ja-%C3%A9s-szerkeszt%C5%91i-r%C3%A9sz%C3%A9re/1076836415741800/
A MAGYARSÁG ÉS AZ EMBERISÉG ÉRDEKEIT SZOLGÁLÓ HITELES TÉVÉK ÉS LAPOK, + A MÉDIATERROR FŐBB MŰKÖDTETŐI !
CSINTALAN HITELTELEN SÁNDOR 2011-ES ÉS 2018-AS CSELEKEDETEI A HÍRTV-BEN ! + A KIÚT !
A FŐÁRAMÚ BŰNÖS MÉDIÁBAN LÁTHATÓ POLITOLÓGUSOK, POLITIKUSOK,"SZAKÉRTŐK", MŰSORVEZETŐK ÉS ÚJSÁGÍRÓK RÉSZÉRE
SÍKLAKY ISTVÁN ÉS Dr.DRÁBIK JÁNOS BAJTÁRSAM 2003-AS TÉVÉS SZEREPLÉSE ! Létbiztonság és Harmónia c. program könyvünk bemutatója. A neoliberális, válságokozó, pénzuralmi globalizmus helyett természetes társadalmi, gazdasági-pénzügyi rendszert.
Brindza András és Dr. Drábik János az ECHO Tv Hangos többség című műsorában (2011.01.11.) beszél a média terrorjáról, a pénzkibocsátás jogáról, az EU-ról és a kiútról ! ( A műsor után néhány nappal az Echo Tv egyik műsorvezetője a következőket mondta nékem: "a Tv főnöksége szerint többet már nem leszek az Echo Tv-ben" -- kimondtuk az igazságot és Magyarország érdekeit -- azóta nem hívtak meg... Brindza A., 2014.)
AZ MTVA HÍRIGAZGATÓJA ÉS VEZÉRIGAZGATÓJA RÉSZÉRE
T. Németh Zsolt és Vaszily Miklós !
Az Önök által vezetett hírműsorok nem felelnek meg a többoldalú, kiegyensúlyozott, tisztességes, manipulációktól mentes, demokratikus, hiteles, törvényes, a 3.utas nemzeti civilek által jónak tartott tájékoztatás követelményeinek, ezért, nyílt levelet írtunk Önöknek.
NYÍLT LEVÉL AZ ELHALLGATÁSOK, A MANIPULÁCIÓK FŐ FELELŐSEINEK - ORBÁN V.-nak, NÉMETH ZS.-nak, VASZILY M.-nak ÉS A SZERKESZTŐKNEK!
Reméljük, hogy átgondolják az igaz kritikánkat és 2 napon belül megteszik a levélben írt problémákra a bölcs lépéseket..!
Várjuk a válaszukat !
Üdvözlettel: Brindza András, ÖFEM, MAREVOSZ, FBMM Kelt: 2018. III. 29-én, Kikelet havában
A KERESKEDELMI TÉVÉKNEK NEM SAJÁTOSSÁGUK A KULTÚRAMENTESSÉG, HANEM FELADATUK A KULTÚRAMENTESÍTÉS http://www.szelsokozep.com/cikk/450-a-kereskedelmi-teveknek-nem-sajatossaguk-a-kulturamentesseg-hanem-feladatuk-a-kulturamentesites
Az RTL Klub bűnben fogant, erkölcstelen, és szétveri a magyar családokat http://444.hu/2014/11/24/az-rtl-klub-bunben-fogant-erkolcstelen-es-szetveri-a-magyar-csaladokat/ A celeb azért van odatéve, hogy mintaként szolgáljon. Hogy utánozzák őt a boldogtalanok, akik azt hiszik a celeb boldog és akkor hátha ők is boldogok lesznek...
EZÉRT RÜHELLI A FÉL ORSZÁG A KERESKEDELMI CSATORNÁKAT Az a szellemi pöcegödör, amit a TV2 Éden Hotel című műsora képvisel, nem egyszerűen provokatív: ez maga a megtestesült médiaterrorizmus. http://alfahir.hu/ezert_ruhelli_a_fel_orszag_a_kereskedelmi_csatornakat